Székesfehérváron debütált október 30-án A búsképű lovag, Don Quijote De La Mancha szörnyűséges kalandjai és gyönyörűszép halála című, ámde mulattató játék. A Gyurkó László-féle átiratban az örökérvényű történeten vezet át az igazság bajnoka és annak szerény szolgája sok-sok zenével és izgalmas átalakulásokkal. 

A búsképű lovag megküzd az óriásokkal a szegények védelmében, igazságot tesz, ahol csak tud (amiért persze jónéhányszor elnáspángolják), és soha nem adja fel. Vértjében Andrássy Máté harcol: „Ő azt mondja magáról, hogy az igazság lovagja. Ami számomra egy nagyon kedves definíció, az az, hogy a racionalitás megöli a lelket és az irracionalitásban van valami diadalmas. Arról is szól, hogy egy jó morális alappal, ami megfelelő magabiztosságot ad, bizonyos hétköznapi helyzetekben a megszokottól eltérő választ adjunk. A ma emberét is el lehet juttatni ide, amikor újra és újra nekifutunk ugyanannak a problémának ugyanazzal az eszközzel, és akkor egy idő után rájövünk, hogy ez maga az őrület. És akkor el kell térni a megszokott eszköztől, és valami máshoz kell nyúlni, hogy megoldjuk az adott problémát, és akkor általában sikerül.”

Hűséges szolgája, fegyverhordozója Sancho (Sarádi Zsolt) kíséri a szörnyűséges kalandok útján. Aki, noha nem mindenben ért egyet gazdája elveivel, hűsége mégis megkérdőjelezhetetlen: „Sancho Panza abban tud segíteni, hogy meghallgatja Don Quijotét, bár eleinte ellenére van, hogy figyeljen arra, hogy milyen tanításokat mond a gazdája, hiszen Sanchot semmi nem érdekli, csak, hogy legyen pénzük, tudjanak enni. De egy idő után rájön, hogy az ő gazdája egy nagy ember, és nagyon fontos dolgokat tud mondani az életről. Sancho jólelkű fickó, ha magáról van szó, akkor mindenképpen, de a gazdáját is nagyon szereti. Egymásra vannak utalva.”

Ebben az előadásban nem a külsőségeken van a hangsúly, nem lesznek villódzó fények, színes maskarák, amire viszont a rendező, Bagó Bertalan szerint mindenképpen szükség van, az a fantázia: „Arra a gyermeki lélekre hagyatkozik, aki bármiből bármit el tud képzelni. Ha az egyik szereplő felvesz egy felmosót, és azt mondja, hogy ez a szamár – és hogyha úgy viszonyulunk hozzá – , akkor elképzeli a gyerek, és el tudja hinni, hogy az egy szamár. Ez a fantázia. Ahogy a színészek játszanak, és tágítjuk a fantázia határait, a fiatal nézőknél jó helyre esik a gondolat, hiszen az ő fejükben is elindul egy asszociációs mező.”

Az előadás további szereplői: Nagy Péter, Varga Lili, Juhász Illés, Kelemen István, Kozáry Ferenc, Réti Anikó, Cserta Balázs és a szélmalmok.