Dörner György: „Minden Újszínházas előadás katartikus élményt nyújt”
2021. július 2., péntek 07:00
Dörner Györgyöt a Vasárnap.hu kérdezte hitről, szakralitásról, katarzisról, darabválasztásról és közönségnevelésről.
A teljes interjú itt olvasható.
Mizsei Bernadett elsőként arról kérdezte, mit jelent neki a hit a magánéletében és a hivatásában: „Nem tudom leválasztani az életemről, része annak. Aki azt hiszi, hogy a saját érzékein túl nem létezik más dimenzió, az óriásit téved és rengeteget fog csalódni. Egy teremtett világban élünk, és aki ebben nem hisz, keserves kínszenvedés az élete. Én nem közéjük tartozom. Hívő ember vagyok. Olyan vagyok, mint a középkori Európa kereszténye, aki nem hitte Istent, hanem tudta, hogy van.”
Dörner György korábban többször hansúlyozta, hogy a szakralitást be kell vinni a színházba, ezt kifejtve így nyilatkozott: „Az egész életbe be kell vinni a szakralitást, minden egyes mozdulatunkban benne kell lennie! A szakralitást a színházban katarzisnak nevezik.
A katarzis valójában az, amikor az ember elemelkedik a földtől egy lépéssel az ég felé, a művészet eszközeivel – legyen az festészet, zene vagy akár színház.”
És vajon miről marad le a lélek katarzis híján? „Magáról az életről” – fogalmazott az direktor.
Arról is beszélt, hogy minden egyes Újszínházas előadás katartikus élményt nyújt számára: „Nem csak azért, mert én vezetem a színházat, hanem mert igyekszem olyan előadásokat létrehozni, amelyekben az éghez való közeledés természetes igény. Ezért is dolgozunk magyar szerzőkkel. A magyar szerzők közelebb állnak a magyar közönséghez, mint az egyéb nemzetiségűek, így óriási könnyebbség a magyar szerzők műveit játszani. És egyben persze nehéz is, hiszen az unos-untalanig ismételt írók, Shakespeare, Csehov vagy a londoni, berlini kortársak ugyanazt ragozzák. Ugyanazt a csontot rágják le százezredszerre is. Egy sokak számára ismeretlen magyar szerző műveit eljátszani bizony nehézség, mert új terep, de az élmény hatványozott.”
Végül arról is beszélt, vajon a közönség igénye formálja-e a színházat, vagy a színház teremt igényt: „A közönség nem tudja formálni a színházat, az emberek eljönnek, és nézik, amit játszunk. A mi ízlésünk dominálja a közönséget. De akik az Újszínházba eljönnek, kifejezetten azért választanak minket, hogy a magyar szerzők műveit nézhessék meg olyan előadásban, ahogy azt a szerző megírta.
Mi ugyanis nem manipuláljuk az írókat. Az ő gondolataikat, műveiket állítjuk színpadra.
Olyan szerzőket választunk, akiknek a gondolataira, történeteire, költészetére, humorára, zeneiségére, ritmusára igenis kíváncsiak vagyunk. És ezt a néző is megérzi.”
Azt is hozzátette, szerencsétlen dolognak tartja a főpolgármestertől, hogy a regnálása kezdetén kijelentette: Dörner György biztos nem nyeri meg a következő pályázatot: „Nem hiszem, hogy ekkora horderejű a személyem, hogy ennek kell lennie egy városvezető első gondolatának. De ha nem folytathatnám, akkor se történne semmi. Ugyanúgy felkelnék és lefeküdnék, napközben meg tenném a dolgomat. Ugyanazt csinálnám: játszanék, csak épp nem vezetném az Újszínházat. De nem érdemes a rosszról beszélni, mert egyszer csak mi is belecsúszunk a rosszaságba!”