Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Dörner György: „A kulturális kormányzatnak tennie kell a dolgát”

    2020. augusztus 31., hétfő 08:41

    Dörner György, az Újszínház igazgatója volt Bayer Zsolt műsorvezető vendége a Hír TV-ben.

    A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint az utóbbi néhány évtizedben zajló, kultúrát is érintő eseményekről beszélgettek.

    „Az új kommunisták a régi kommunistákkal harcoltak, ez a bolsevizmus sajátja. Szóval a nemzetköziek, azok ilyenek, egymást nyírják. Az természetes, hogy aki nem közéjük tartozik, azt nem, hogy nyírják, hanem egyszerűen ölik, ez a történelem. Szerencsére mi egy kicsit később születtünk ahhoz és így nem haltunk bele a kommunizmusba. Volt, aki belehalt és ölni nagyon sokféleképpen lehet. Nem csak úgy, hogy elveszed az életét. Úgy is lehet ölni, hogy belehajszolod a halálba. Rengeteg ilyen színészi pálya és egyáltalán művészi pálya van, hogy halál lett a vége, pedig nem kellett volna.”

    – jegyezte meg Dörner György.

    „Nem kell misztifikálni ezt, tenni kell azt hiszem a kulturális kormányzatnak tenni kell a dolgát és passz. Magasról nem kell, hogy érdekelje mindenféle nyivákolás, hogy egy klasszikus idézzek: Megunják, hazamennek!”

    – fogalmazott a színművész.

    „Itt valami olyan, kétes értékű összetartás van bolsevikok közt, amit meg lehet tanulni egyébként bárki másnak is, sőt, én véleményem szerint ebben a tekintetben tanulásra szorulok és mindenki azt gondolta, hogy ezek tényleg egy húron pendülnek velünk (…)”

    – mondta Dörner György, az Újszínház igazgatója.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram