gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Dr. Komáromi Györgyöt javasolja a szakmai bizottság a Pinceszínház élére

    2021. június 24., csütörtök 21:55

    Június 22-én szerdán egész napos meghallgatást tartott a Pinceszínház igazgatói pályázatának szakmai bíráló bizottsága, és a 14 pályázó közül dr. Komáromi Györgyöt támogatta 8 voksból 7 szavazatos többséggel – számolt be Facebook-oldalán a Ferencváros.

    „Ez volt a Pinceszínház új igazgatójának kinevezéséhez az első kör. Ezt még kettő követi: a Kulturális, Oktatási, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság (KOEN) meghallgatása és ajánlása, majd a ferencvárosi Képviselő-testület döntése. A szakmai értékelő bizottságnak az volt a feladata, hogy szakmai szempontból ítélje meg a pályázatokat és tegyen ajánlásokat a döntéshozók felé. Ezt egy kicsit túl is teljesítette: kiválasztotta az általa legjobbnak tartott munkát” – tette hozzá Takács Máriusz.

    A szakmai bizottság összetétele a következő volt:

    A Színházművészeti Bizottság delegáltjai között tudhattuk Barnák Lászlót, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatóját, Őze Áront, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatóját, Csáki Judit színházkritikust, tanárt, műfordítót, Jászay Tamás színházkritikust, a Revizor főszerkesztőjét, kurátort, egyetemi oktatót.
    Prof. Dr. Kásler Miklós delegáltja volt Benedekfi István (osztályvezető, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, Előadó-művészeti Főosztály).

    A fenntartó önkormányzat részéről pedig Döme Zsuzsanna, alpolgármester, Szász János, Balázs Béla-díjas magyar színházi és filmrendező, dramaturg, forgatókönyvíró, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész volt jelen. A Pinceszínházat Farkasné Bugyáki Beáta képviselte.

    Ők pályáztak a teátrumra:

    dr. Lázár Balázs, dr. Bodansky György, Lovas Gabriella, Kutszegi Csaba, Gáspár András, Horváth János Antal, Szirtes Balázs, Sztarenki Pál, Molnár Csaba, Dr. Komáromi György, Rácz Attila, Gulyás Hermann Sándor, Gencsev Gábor, Dr. Bagossy László, Pozsgai Zsolt is benyújtotta a pályázatát, ám végül visszalépett.

    A leendő igazgató személyéről a Színház Online információi szerint július 6-án dönt a képviselő-testület.

    Dr. Komáromi György Bérczes Lászlóval, Benkó Bencével, Bíró Bencével, Fábián Péterrel és Göttinger Pállal karöltve adta be pályázatát a Pinceszínházra. A pályamű egyelőre nem nyilvános.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram