Életének 81. évében elhunyt Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Nemzet színésze, a Halhatatlanok Társulata és a Radnóti Miklós Színház örökös tagja – tudatta a teátrum szombaton. A hír kapcsán Szávai Viktória színésznő sorait olvashatják, amelyeket a Facebookon osztott meg.

Drága Csomi!

Sokat gondolkodtam, hogy fölhívjalak-e a 80. születésnapodon, de úgy éreztem, hogy az elmúlt pár év olyan messze vitt a színháztól, hogy talán zavarna is Téged, hogy csak azért hívlak föl, mert 80 éves lettél.

Hát, most elmentél, drága Csomi, és mélységesen sajnálom, hogy elodáztam azt a beszélgetést, mert már csak itt tudom elmondani, amit szerettem volna, de legalább itt elmondom.

Nem ismertem Nálad csodálatosabb színészt, lenyűgözött a szakmai tudásod, a végtelen alázatod, a megingathatatlan elkötelezettséged a hivatásod felé. De ami ennél is fontosabb, lenyűgözött a bölcsességed, ahogy a színház sokszor elviselhetetlen intézményében derűvel és türelemmel viseltettél minden és mindenki iránt. Hogy ez mibe’ volt Neked, csak Te tudod. De hallom a nevetésedet, azt a rekedt, önfeledt öltözői nevetést, ami mindig jelezte, hogy mennyire otthon érzed ott magad, könnyedségben, biztonságban, egy különös család megtartó közegében. És ha Te nevettél, mindenki nevetett, mert olyan erősen voltál mindig jelen.

Ha nem nevettél, annak a súlyát is éreztük mindannyian…

Köszönöm, hogy ismerhettelek, hogy tanulhattam Tőled, és köszönöm azt a bizonyos beszélgetést 2002. március 3-án éjjel a Radnóti Színház épp aktuális premierjén. Minden mondatodra, gesztusodra emlékszem, de leginkább a tekintetedre, és hogy akkor arra gondoltam, Varázslónő vagy. Persze akkor ez csak egy futó, halvány gondolat volt, de később többször is megbizonyosodtam efelől, ma pedig már tudom, hogy így van. És azt is tudom, hogy amit akkor nekem mondtál, ugyanannyira szólt Rólad mint rólam.

Drága Varázslónő, sosem feledjük, hogy itt jártál köztünk, varázsolj más színpadokon, hófehér ruhában, erőd teljében!

Isten áldjon, Csomós Mari!

Fotó: Eöri Szabó Zsolt