Az emberi kiszolgáltatottság legmélyebb bugyraiba, egy traumatizált család mindennapjaiba száll le Pintér Béla valaha írt talán legsűrűbb drámája. A Sütemények Királynője a kétségbeejtő, elviselhetetlen valóságot is képes iróniával, abszurd humorral ábrázolni. A legváratlanabb pillanatokban késztet nevetésre ez a nyolcvanas évek realitásába ágyazott kis magyar horror, amelyben egy BM-es családfő terrorizál gyerekeket, nőket, időseket. A lét végpontján vergődő figurák panoptikumában a legkisebb gyerek, Erika születésnapját ünnepelnék, ha apja részeg terrorja, testvérei kegyetlensége nem rontaná el a „sütemények királynőjét”.

Az eSzínház műsorán október 23-tól szereplő Pintér Béla és Társulata előadásban Enyedi Éva szívszorítóan, belső daccal formálja meg a szeretetlen kislányt.

Pintér Béla a legszemélyesebb darabjának nevezte A Sütemények Királynőjét. Szimbolikus értelemben önmagát írta bele a hét éves Erika alakjába?

Igen, saját élmények alapján írta ezt a darabot, de a dokumentálás mellett a drámai sűrítés legalább olyan fontos szerepet játszik. A hétköznapok hullámzóan brutális, drámai eseményei egyetlen estébe vannak sűrítve. „Erike” hetedik születésnapján, az ünnep fénytörésében, elemelt, szertartásos, rituális cselekvések kontrasztjával fokozódik elviselhetetlenné a kegyetlen valóság, a gyerek szívfájdító kiszolgáltatottsága. Az alkoholista, bántalmazó apa, a vallásosságba menekülő, rideg anya sajnos sokak számára ismerős, a kort idéző kifejezések, szófordulatok és tárgyi környezet mellett, ezért is tudnak annyian kapcsolódni az előadáshoz.

A darab születésekor, 2004-ben még nem volt a közbeszéd tárgya a családon belüli erőszak, nem kerültek olyan számban napvilágra hasonló esetek, mint manapság. Elmondható, hogy Pintér Béla az elsők között hívta fel rá a figyelmet a saját történetén, a gyerekkori traumáin keresztül?

Én ezzel óvatos lennék. Nem szeretem az olyan bombasztikus kifejezéseket, mint hogy valaki „első” valamiben. A művészetben ennek nincs jelentősége. A téma adott. Az ókori görög drámák is rettenetes családi tragédiákról mesélnek. Egy darab megszületésénél fontos az időzítés, az aktualitás, de ha nem lenne örökérvényű, egyetemes, ugyanakkor személyes és eredeti a feldolgozás, akkor nem játszanánk húsz éve, és nem adták volna elő számos európai országban. Az egyetlen változás az évek során, ami talán annak köszönhető, amit mondasz, mármint, hogy valóban erőteljesebben jelen van ez a probléma a köztudatban, az az, hogy a nézők azonnal beazonosítják a témát, és rögtön sokkolja őket. Ezért az első jelenet nyomasztó tónusán próbáltunk enyhíteni, kicsit kíméletesebben indulni, hogy ne veszítsük el a nézőket túl korán… tudva, hogy mi jön még.

Hogyan emlékszel vissza az előadás születésére a Horgas Péter tervezte cirkuszi tér forgó díszletében, amit a szereplők igáslóként húznak? 

A bemutató idején a hatás fontos alkotóeleme volt a tér, a színpad és a nézőtér viszonya, de később anyagi okokból meg kellett ezt változtatnunk. Most egy kevésbé meredek, szokványosabb, félkör alakú nézőterünk van, de szerencsére így is működik az előadás.

Erika kissé emlékeztet a Kurázsi mama néma lányára. Karaktervonások, gesztusok, megszólalások szintjén mennyire szóltál bele ennek a mentálisan, pszichésen sérült kislánynak a vizuális és verbális megalkotásába?

Nem szóltam bele, nem voltak viták, kérdések, annyira pontosan megírta Béla ezt a figurát, hogy nekem csak az a feladatom, hogy estéről estére végigjárjam a kálváriáját, és ne spóroljak ki semmit a szenvedéseiből. Ez egyáltalán nem esik nehezemre, olyan erősek a szituációk, hogy elég csak meghallani, amit a többi szereplő mond nekem.

Végeztél-e bármiféle kutatást, esettanulmányt a szerephez?

A próbafolyamat elején Béla mutatott egy felvételt egy kisfiúról, aki állami gondozásban nőtt fel. Ennek a felvételnek az volt a tanulsága számomra, hogy akármennyire átélem a helyzetet, muszáj valami távolságot belecsempészni, hiszen itt egy olyan figuráról van szó, akinek a szenvedés természetes, aki ebbe született bele. Béla mindig azt mondta: „Legyen szürke!” Azt hiszem, nekem ez a legnehezebb színészi feladat, hogy ne a civil lényemmel kerüljek az események hatása alá, hogy ne csak én zokogjam végig az előadást, hanem a nézők is.

Tudtál esetleg hozott, személyesen átélt anyaghoz is nyúlni a családon belüli erőszak témában?

Nem, az én gyerekkoromban nem ilyen jellegű problémák voltak. Mi Erdélyből települtünk át – négy éves koromban – az otthontalanság, a pénztelenség, a saját közeg elvesztése, az újrakezdés nehézségei miatt nem tudom azt mondani, hogy irigylésre méltóan harmonikus gyerekkorom volt, de édesanyámhoz fűződő viszonyom a darabbéli ellentéte, rengeteg szeretetet kaptam tőle. A bátyámmal is mindig jóban voltunk, szóval édesapám harcossága és különcsége mellett is összehasonlíthatatlanul jobb, szeretetteljesebb családi hátterem volt. Szüleim értelmiségiek, nem volt nehéz azonosulnom az értékrendjükkel és szerencsére nem volt szenvedélybeteg a közvetlen környezetemben.

A kislány egyetlen barátja, a halott Szultán kutya a történet végén megmentőként tér vissza egy váratlan krimi – szerű fordulatban. Ez a valóságtól elrugaszkodott happy end valójában csak a lány képzeletében játszódik le?

Itt valóban elemelkedik a történet, a nézőre bízzuk az értelmezést. Talán Béla sem akarta nevén nevezni, hogy mi is az, ami őt megmentette, de a képzeletnek, a tehetségnek, a művészetnek biztosan nagy szerepe van a túlélésben.

A Sütemények Királynője az egyik legkeményebben szembesítő Pintér Béla történet, amelyben a despota, alkoholista, önmagából kivetkőzött rendőr alezredes családfő fizikai- lelki nyomorban tartja a gyerekeit, a feleségét, az apját, a testvérét. Mi a véleményed arról, hogy a témában való közvetlen érintettsége okán is Pintér Béla élete talán legtragikusabb alakítását nyújtja  Kosár elvtárs szerepében?

Nagyon szeretem, ahogy játssza ezt a szerepet. Kevesen tudnak ennyire félelmetesek lenni. Amikor fellép a színpadra, megáll a levegő. Egyébként a részegség, az agresszivitás és az önsajnálat mind-mind rendkívül teátrális, jól játszható, de mégsem könnyű feladat, de ha nem lenne hiteles, azonnal lebukna.

A néptánctól érkeztél a független színházi szférába. A citera éppúgy a kultúrád, a neveltetésed része volt, mint ahogy az végigkíséri az előadást?

Én tizennégy évesen kezdtem táncolni, és alapvetően az erdélyi tájegység zenéit, táncait tanultam. Béla alföldi kötődésű, innen a citera, de egy kicsit mindenki megtanult játszani az előadás kedvéért.

A termeted, az alkatod révén gyakran játszol a társulatnál gyerek- és állatfigurákat. A sérülékenység, az elesettség, a kisemberség nyelvén szívesebben szólalsz meg? 

Az én alkatomból ez adódik, bár állat csak egyszer voltam. Egyébként szoktam dühös is, szenvedélyes is lenni, de az a gyanúm, hogy olyankor sem vagyok túl félelmetes. Egyébként erős bennem az empátia az elesettekkel, a kiszolgáltatottakkal, de szívesen játszanék elnyomó figurákat is, kíváncsi vagyok, sikerülne-e.

Egyszerre vagy színész és dramaturg. Egy produkción belül hogyan jön ki egymással a két éned?

Dramaturgként nagyon hasznos, hogy színész vagyok, színészként is előfordult már, hogy segített rajtam, hogy láttam a nézőtérről kínlódó, keresgélő színészt. Azonban a rossz beidegződések, a gátlások erősebbek, hiába emlékszem rá, hogy kívülről milyen egyszerűnek tűnt a megoldás, ezen a téren van még hova fejlődni.               

Szerző: Szentgyörgyi Rita

Portré: Buk Miklós

A megváltott jeggyel az előadás 2024.10.23. 19:00 és 2024.10.28. 23:59 (CEST) között tekinthető meg, felvételről!