Aki bejön az előadásunkra, szeresse meg a kortárstáncot – vallja Duda Éva Harangozó Gyula-díjas magyar táncművész, koreográfus, rendező, a Duda Éva Társulat alapítója, művészeti vezetője, aki most azon fáradozik, hogy a csapata köré stabil finanszírozást tudjon szervezni. A Jelen kérdezte. Lapszemle.
Nagyköveti kampánnyal reagálnak a drasztikusan csökkentett állami támogatásokra. A kérdésre, hogyan született meg ez az ötlet, Duda Éva elmondta:
“A tavalyi évben egyre nagyobb bizonytalanságba kerültünk, ami összefügg azzal, hogy egyre kiszolgáltatottabb helyzetben van az egész független színházi terület is, amelynek része a kortárstánc is. Az egyéves pályázatok sem könnyítik meg a dolgunkat, tőlünk egy kissé nyugatabbra már két-három évre előre lehet tervezni, hiszen éveken átívelő projektekre adnak támogatást. Éreztük, hogy erre a problémára hosszú távon kell valamilyen megoldást találnunk. Összeültünk és készítettünk egy komplexebb tervet, amivel képesek leszünk több lábra állítani a szervezetet, hogy ne csak az állami pályázatoktól függjön a létezésünk. Egyfelől nemzetközi pályázatokon is szeretnénk részt venni, ami hosszú távú folyamat és több éves építkezést igényel, másfelől építeni akarunk egy támogatói kört, amelynek első lépése a mostani kampány. Ezzel függ össze, hogy szeretnénk egy mecénás kört is kiépíteni, amelyre tudunk számítani és támaszkodni. Kultúrát fogyasztó és szerető magánadományozókat és cégeket is keresünk. Több szakértővel leültünk beszélni, és tanácsukra kértük fel igényeink kihangosítására a nagyköveteket is.”
Duda Éva azt is leszögezte hiába az évek óta tartó belföldi és nemzetközi sikereik, ez a támogatások tükrében nem jelenik meg, sőt, így a táncosok és a stábunk egy része is fix státuszból projektrendszerbe került, és van, akitől meg kellett válniuk.
Az alkotót arról is faggatták, hogy vezetőként hogyan tud létrehozni egy olyan légkört, ahol a feszített tempóban sem sérül senkinek a lelki világa:
“A próbatermet alkotói légkörnek kell uralnia, ott muszáj, hogy egyenrangú legyek a többi alkotóval. Nyilván én vagyok a csapatkapitány, én szabom meg az irányokat, én vezetem a próbát. Ezért aztán érvényesül is egyfajta hierarchia, de igazán jó dolgokat csak közösen tudunk létrehozni. A kreativitásunkat akkor tudjuk igazán megnyitni egymás felé, ha nem egy végrehajtói folyamatról van szó, hanem valóban alkotói légkör uralkodik. Az egészséges légkör megteremtése a munka alapja.”
Azt is hozzátette:
“Szeretnék olyan színházat csinálni, amellyel egyrészt ki tudjuk kapcsolni a nézőt, ki tudjuk zökkenteni a hétköznapjaiból, de közben fontos, hogy be tudjunk olyan funkciókat is kapcsolni a nézőtéren, amelyek a szabad asszociációt, az inspirációt, a kreatív utazást teszik lehetővé. Cél, hogy olyan előadásokat készítsünk, amelyek egyszerre gondolatébresztők és szórakoztatóak is. Próbálok művészként figyelni, hogy hidat képezzünk a progresszívebb kortárs műfajok és az ismertebb mainstream műfajok között. Aki bejön az előadásunkra, ne rettenjen el, hanem szeresse meg a táncot. Volt egy időszak, amikor sokkal progresszívebb irányt képviseltünk, de most szeretnék egy szélesebb nézői réteget megszólítani, mert nagyon fontos az is, hogy társulatként nézői bázist építsünk saját magunknak. Szeretnék mágnesként beszippantani ebbe a világba minden új nézőt, s elkerülni azt, hogy érthetetlen, nehezen befogadható produkciókkal fárasszunk bárkit.”
A teljes interjú a Jelenben olvasható.