A XIX. századi magyar történelem tele van szinte valószínűtlenül fordulatos életutakkal, ilyen Petőfi Sándor közeli barátjáé, Egressy Gáboré is, aki a reformkori Pest-Buda egyik legfelkapottabb színészéből lett forradalmár, majd kormánybiztos, ezután gerillavezér a tavaszi hadjáratban. Róla emlékezett meg a HVG oldalán Lethár Gábor.

Egressy Gábor volt az, aki 1849 nyarán kimozdította Petőfit a mezőberényi elvonulásából, hogy elkísérje Erdélybe, és ezt a költő tragikus sorsa miatt sosem bocsátotta meg magának. Mindezek ellenére alig egy évvel barátja halála után Egressy már az osztrák titkosrendőrség ügynökeként tevékenykedett, majd élete végén a magyarországi színészképzésben szerzett magának elévülhetetlen érdemeket.

(…) Nem csoda, hogy Petőfi és Egressy gyorsan egymásra találtak, hiszen kettejük fiatalsága több ponton is nagyon hasonlóan alakult. Egressy Gábort ugyanis éppúgy nem művészi pályára szánta a családja, ahogyan Petőfit sem. A Galambos Gábor néven Sajólászlófalván született későbbi színészt a családi hagyományoknak megfelelően református lelkésznek szánták és ennek megfelelően a miskolci református gimnáziumba íratták be, ám az ifjú diák nem kért ebből a pályából és helyette, ahogyan azt később Petőfi is teszi, tanulmányait félbehagyva megszökik az iskolából és felcsap vándorszínésznek.

Vándorszínésznek lenni a korszakban meglehetősen hálátlan foglalatosság volt, a pénz kevés volt a megélhetéshez, így a kisszámú, küldetéstudatos szent őrült mellett a társulatok tagságát gyakran csalódott szerelmesek, világgá indult kalandorok, vagy éppenséggel kisstílű szélhámosok alkották, mérsékelt tehetséggel.