Huszár Zsolt fiatalon focistának készült, de egy térdsérülés miatt 17 évesen fel kellett adnia ezt az álmát. Színész diplomát sosem szerzett, az alternatív színházak világából érkezett a szakmába.

1994 és 1995 között RS9 Színház tagja volt. Egyik alapítója a Krétakörnek, amelyben 2000-ig játszott. Szerepelt a kecskeméti Katona József Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, és 2003-tól Rudolf Péter hívására az Új Színházban. A színpadon többek között volt Rómeó a Rómeó és Júliában, Jago az Othellóban, Cipolla a Márió és a varázslóban, Demetrius a Szentivánéji álomban.

2011-ben, egy közlekedési balesetben vesztette életét. Az Új Színház honlapján akkor így emlékeztek meg Huszár Zsoltról: „Nemrég kapta barátaitól a biciklit. A negyvenedik születésnapjára. Majd kicsattant az életerőtől. Őserő volt benne, sohasem fáradt. Néha meg lehetett őrülni a makacsságától, de közben ellenállhatatlan szeretet is áradt belőle. És fantasztikus humora volt. (Csak ez a „volt” ne lenne…) Nem végzett színiiskolát – de elszántan képezte magát. Stúdiós növendékei is rajongtak érte, pedig szigorú volt velük – cserébe izgalmas, újszerű vizsgák születtek. Az előttünk álló évadban két főszerep is várta: a Coriolanus címszerepe és a Jadviga párnájaférfi főszerepe. Hiányzik. Mindenkinek.”

„Nem volt benne semmi színészies, nem viszketett benne a feltűnés leküzdhetetlen vágya. Elütött környezetétől” – emlékezett rá Gosztonyi János.

„A szerepeket nem kérte, kiravaszkodta, keresgélte, azok találták meg őt. Sokat dolgozott, és azért dolgozhatott sokat, olykor a lehetséges határáig, mivel jól teljesített, prímán oldotta meg, amit kellett, amit vártak tőle. Nagy része volt ebben annak a jelzőnek, amely színházi zsargonban így hangzik: (jól) osztható. Tömérdek jelentős szerepet lehetett úgy elképzelni, hogy ő alakítja. Alig került terítékre egy-egy darab, még csak elkezdték a szereposztást, az ő nevét már odafirkantották valamelyik főszerep mellé. A színészi szenvedés forrása, a munkátlanság elkerülte, és úgy látszott, még sokáig, az obligát színésznekrológig, el fogja kerülni. Hosszú felsorolás lesz azokból az eljátszott szerepekből, az orrfacsaró közhelyek szomszédságában.

Hivatásában tehát úgynevezett boldog embernek kellett volna lennie, de ez nem így volt. Persze derűs szívvel vett részt sikerült jó munkákban. Jó együttesekben örömmel tette dolgát, a színház minden idejét betöltötte, de nem töltötte be teljes életét. Valamire még szüksége lett volna, valamire, amit nem kötött az orrunkra” – fogalmazott Gosztonyi tanár úr.

“Volt egy közös projektünk, hiszen együtt alapítottuk a Vádli Színházat, ahol első előadásunkért, a Caligula helytartójáért még a Színikritikusok Díjára is jelöltek minket. A társulattal egy álmunk vált valóra. Pici társulat volt, szabadidőnkben szerveztük és a szívügyünk volt. Zsolti halála óriási veszteség, feldolgozhatatlan és teljesen abszurd” – nyilatkozta a baleset után Szikszai Rémusz.

“Tiszteltük, szerettük egymást. Nagyon jó színésznek tartottam, de azon a fokon, ilyen nagy lélekkel csak kevesen élnek hosszú ideig. Sajnos, ez lett a vége. Rossz korba született, mert ő egy igazi krúdys dzsentri volt, nagyon szerettem” – mondta Szabó Győző.

2020 szeptemberében Sirkó Eszter tollából közöltünk emlékezést.