Így látja a barát, a szellemi társ Max Nordau a szenvedélyes író-politikust, Izrael Állam megálmodóját, Herzl Tivadart. Néhány világváros – Bécs, Párizs, Bázel, London – kávéházaiban találkoznak. Beszélgetéseikből, szenvedélyes vitáikból a századforduló Európáján utazva a „boldog békeévek” már forrongó problémái is megmutatkoznak. S itt születik meg álmuk, Herzl álma, a Zsidó Állam létrehozásának gondolata. A Spinoza Színház HERZL című előadásában Nordaut alakító Gyabronka Józseffel beszélgettünk annak kapcsán, hogy a produkció most online látható az eSzínház oldalán.

A 2014-ben a Spinóza Színházban bemutatott előadás most az eSzínház közvetítésében nézhető 

1895-ben – a Dreyfus-per évében – egy párizsi kávézóban találkozik először Herzl Tivadar és Max Nordau. Herzlt nagyon megviseli a Dreyfus „ügy”, amelyről ő tudósította újságíróként – ekkor már Párizsban él – a lapját. A per számára is nyilvánvalóvá teszi, hogy  Franciaországban egyre hangosabbak az antiszemiták. Lázasan tervezi a zsidóság jövőjét, szinte belebetegszik abba, hogyan lehetne megoldani azt. Nem alszik nem eszik. Író barátja, Zola azt tanácsolja neki, hogy keresse fel az ismert pszichiátert, Nordaut. Első találkozásukkor Herzl szenvedélyesen mesél a terveiről, amit a pszichiáter Nordau, nemhogy  őrült ötletnek talál, sőt, támogatja, hogy megoldják a zsidók helyzetét. Ezzel indul a két férfi barátsága, ráadásul az is kiderül, hogy mindketten Budapesten születtek, egymástól mindössze egy utcára laktak, s valamikor egy iskolába jártak. Nordau polihisztor, sok mindenhez ért, rengeteget tud a zsidóságról. A zsidóság helyzetének megoldásában találnak egymásra.

A századforduló a „boldog békeidő” évtizede, még kevesen gondolják, hogy a szélsőséges nézetek majd hova vezetnek. Herzl ennyire pontosan látta a bajt, vagy ahogy Nordau fogalmaz, „kávéházi próféta” volt ?

Egyrészt valóban a 19. század utolsó harmada áldott néhány évtized volt, Bécsben, Budapesten, Párizsban, Pozsonyban olyan szellemi és fizikai építkezések kezdődtek, rengeteg fantasztikus irodalmi és tudományos mű született a korszakban. Stefan Zweig A tegnap világa c. csodálatos könyvében örökíti meg ezt az időszakot, ami békés, virágzó néhány évtizedet hozott Európának. Nagy szellemi bumm volt, s ezen közben már érzékelhető volt az egyre erősödő antiszemitizmus. A saját bőrén érezte ezt Herzl is, és egészen biztos, hogy látta, mi zajlik a békés színfalak mögött. A világ zsidóságának a múltjára visszatekintve elege volt abból, hogy állandóan ezen a népen „verik el a port”. Előre látta ez a két férfi, hogy valamilyen megoldást kell találni, ezen ötletelnek, gondolkodnak, terveznek találkozásaikor, az előadás öt városának kávéházaiban. Az ötlet, ez az idea, a Zsidó Állam létrehozása főleg Herzlben fogalmazódik meg, Nordau csak korrigálja, kiegészíti őt.

Miközben Herzl korában számosan szembeszálltak vele,  a cionizmussal, a saját állam létrehozásának gondolatával. A magyarországi zsidóság egy része ekkora már asszimilálódott, a nemzetüknek elkötelezett magyarként élnek.
Én azokat is megértem, akik nem akarnak saját államot, mert mégis csak abban a hazában érzik jól magukat, ahova születtek. Meg féltek a változástól, a radikális újdonságtól is. 

Sándor Anna írta a darab forgatókönyvét, Forgách András alkalmazta színpadra az alapvetően történelmi dokumentumokból íródott előadást. Mennyire kerültek be fikciós szálak is?

Sándor Anna alapanyagnak gondolta az általa megírt szövegkönyvet, s az volt a kérése, hogy dolgozzunk rajta. Amikor Andrást felkérték, teljesen belelkesedett, főleg Nordauhoz rengeteget olvasott hozzá, ami nagyon inspirálta a darab megírásakor. A megszületett színdarabról nekem a Hacsek-Sajó párhuzam jut eszembe, nem csak azért, mert itt is egy kávéházi asztalnál zajlik a történet, de azért is, mert rengeteg humora van az előadásnak. András olyan könnyed kávéházi beszélgetéssé alakította át a darabot, amiben irgalmatlan szenvedélyek és haragok is támadnak. Szeretem, hogy egy ilyen komoly témáról humorral, zsidó humorral tud beszélni az előadás, amibe néhány zsidó vicc is bekerült. Az például, hogy  a komoly filosz, Nordau vicceket mesél, totálisan fikció.

És a darab nekem a végtelen szabadságról is szól, ahogy vándorolnak a világban,  ahogy élnek és léteznek Európa nagyvárosaiban. Igazi világpolgárok. Konferenciákon vesznek részt, politikai gyűlésekre járnak, közben dolgoznak különböző kórházakban, újságot írnak. És ebben a hihetetlenül mozgalmas életükben olykor összebeszélnek, s találkoznak valamelyik kávéházban, hogy megbeszéljék a dolgaikat.

Egy jó paripa megfeszített munkák között hal meg – jellemzi Nordau a barátját. Ő a visszafogottabb, a realista? Ő a mérleg másik nyelve?

Nordau realistább, józanabb.

Te magad ennél szenvedélyesebb vagy.

A Gyabronka? Igen, de vannak bennem fékek, amik az indulataimat a cselekvések előtt leállítják. Nagyon szeretem Nordau szövegét mondani, de arra még sosem gondoltam, hogy mi a közös bennünk. Ami érvényes mondat – az érvényességet úgy értem, hogy találkozik Gyabronka és Nordau személyisége -, az nyilván elementárisabban jön ki belőlem, mert ott nem kell úgy csinálni, mintha.. azok a saját érveim is lehetnének egy vitában. De érdekes, hogy mik lehetnek bennünk a közösek, miközben bő száz évvel később kísérletezem őt feléleszteni.

Az előadáshoz hozzáolvastál, hogy kit húzol magadra?        

Olvastam piciket, de nem dolgoztam a Sztanyiszlavszkij-módszerrel, nem ástam bele magam mélyen a témába. Már csak azért sem, mert szinte ezzel az előadással párhuzamosan próbáltam a Koppenhága c. darabot. A Rózsavölgyi előadása, amit szintén hárman játszottunk, az atombomba feltalálásáról, a felelősségről szól, amiben egy dán atomtudóst játszottam. Mindkét előadásban hosszú, nehéz szövegem volt.

Ráadásul az az előadás is két elementáris tudósról, az atomfizikus Bohr és Heisenberg közös munkájáról, barátságukról szól. Érdekes lehetett egy időben próbálni, játszani a kettőt.

Kicsit tudathasadásosan próbáltam a két darabot, miközben nagyon örültem, hogy ilyen témákkal foglalkozhatom. Többször játszottam zsidó szerepeket, hol rabbit, hol orvost, tudóst. Beszéltük is Makranczi Zalánnal – Herzlt játssza – hogy két gój, akik Izrael államról beszélgetnek, és egy ideát próbálnak megvalósítani.

Mai szemmel az is idea, ahogy Herzl elképzeli: egy hadsereg nélküli ország, ahol ingyenes az oktatás, az egészségügy, s ahol nagy értéke van a kultúrának. Mi maradt meg ebből az ideából?

A szenvedélye biztos megmaradt, szentnek tekintik nem csak Izraelben, de a világ sok pontján. Tel-Avivben is szerepeltünk a színdarabbal, s annál a résznél, hogy egy ország hadsereg nélkül, az izraeli közönség nagyon derült.

Két nagyon eltérő karakter, Herzl és Nordau beszélgetései sokszor heves vitákba torkollnak. Egyet akartak, csak más-más habitussal?

Herzl maga a vehemencia, a szenvedély, mint egy elszabadult paripa, Nordaunak kellett visszafogni a gyeplőt. Másrészt állandóan arról vitatkoznak, hogy melyikük ismeri jobban a zsidóságot, ezen is megy az állandó vita, mint ahogy az ízlésen is, hogy milyennek kellene lennie, hol kellene megalapítani az új országot. Ami nem csak a vágyaikról, de a realitásokról is szólt. Jól érezte Sándor Anna és András is, hogy ezt a lelkesedést és naivitást kellett folyton kontrollálnia a barátjának.

Olykor még játsszátok az előadást. Közben kitört a háború. Ebben a kontextusban kapott újabb réteget a darab?

Két dolog, ami bennem leginkább változtatott: az egyik, hogy voltunk az előadással Izraelben, azt hiszem, mindhárman, akik játsszuk, először jártunk ott. Kaptunk az országból egy ízt, egy illatot, meg a veszélyét is megéreztük, mert a hazajövetelünk után néhány nappal azon az utcán, ahol mi is sokat sétáltunk, egy őrült tüzet nyitott a járókelőkre.

Ami most történik, a vérfürdő mindkét oldalon, a sokezer halott, a sokezer ember, aki nyomorultul él, és közben szemtanúi vagyunk palesztin-szimpatizáns tüntetéseknek, az újkori antiszemitizmus megerősödésének New Yorktól Európáig, ez egy teljesen új helyzet. Hónapokig nem játszottuk az előadást, most újra elővettük, mert Győrbe kaptunk meghívást, és hallom, hogy másról szólnak most a mondatok. Mostanában azt tapasztalom, hogy némely előadásban a jelen alájön a történelemnek, és ettől hátborzongató lesz az, amiről a múltban beszélünk.

Itt is ez van, nem tudunk anélkül beszélni Izrael Állam kiötléséről és megalapításáról, hogy ne tudnánk, hogy közben micsoda konfliktusokat okoz nyolcvan éve ez a helyzet, hogy létrejött a zsidó állam. Ez sokáig állandó konfliktus forrása lesz.

Azok az előadásaid, amelyeket te választasz, Szép Ernő Emberszag monodrámája, a Dante trilógia, ugyanezekkel az érzékenységekkel beszél nem csak múltról, de a jelenünkről is. 

Állást foglalok a választásaimmal. Szabadúszó vagyok, amiket játszom, azok olyan felkérések, amikre igent mondtam. Azt nem látja a néző, amikre felkérnek és nemet mondok. Ez nyilván valamiféle állásfoglalás. Az igazságtalanságot, a butaságot, az emberi bűnt, akár az olyat is, ami saját magammal szembesít, azokat mind boldogan vállalom, hiszen a színháznak valahol ez a legfőbb hivatása. Abban én is szeretnék részt venni, hogy a generációk, amelyek nem találkoztak sem irodalmi műben, sem történelemkönyvben, sem nagyszüleik nem beszéltek erről, azoknál tartsuk ébren az emlékezetet, ebben én boldogan vállalok szerepet. Nem csak a második világháborúban elpusztult akármilyen nemzetiségű emberek emlékezetére gondolok, de mégis leginkább azokra, akiket iparszerűen semmisítettek meg. Ezeknek az emlékezetét a fiatal korosztály, s ezáltal az emberiség számára biztosítani kell. És ebben színészként, előadóként lelkesen veszek részt. Mondhatnám, ez kötelességem.

Szerző: Marton Éva

Megtekinthető: 2024.05.09. 19:00 – 2024.05.12. 23:59 (CEST)