gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Egy kellékes, aki elintézi, hogy piros hó essen

    2021. március 20., szombat 11:55

    A Délmagyar Kertész Zsoltot kérdezte, aki 1989 óta tevékenykedik kellékesként a Szegedi Nemzeti Színházban.

    Fotó és forrás: Szegedi Nemzeti Színház

    „1982-ben volt szerencsém megnézni Goldoni Mirandolina című komédiáját Király Levente bácsival, Juhász Já­cinttal, Kovács Zsolttal a főszerepekben. Annyira meghatározó élmény volt, hogy már 12 évesen eldöntöttem, hogy itt szeretnék dolgozni” – emlékezett vissza Kertész Zsolt.

    A kellékes munka mellett 25 éven keresztül tevékenykedett ügyelőként is a teátrumban, mely munkássága elismeréseként a színház 2007-ben Varga Mátyás-díjjal tüntette ki.

    Kertész Zsolt az évtizedek során a bolhapiacok és a régiségkereskedések törzslátogatójává vált a színház miatt. Mindig nyitott szemmel jár, hiszen ami egy hétköznapi ember számára lom, a színházban kincset érhet.

    Az egyik legextrémebb feladatának emlékét meghökkentő fotó őrzi a kis­színház kelléktárának falán. A színpad alatt, esőkabátban áll egyik kezében egy levágott lábat tartva, tetőtől talpig vérben úszva.

    – A Balta a fejbe című elő­adásban az egyik szereplő feldarabolta karddal a másikat. Az én feladatom az volt, hogy a színpad alól a megfelelő pillanatban felnyújtsam a lábcsonkot, közben véres fecskendőkkel spricceljem tele a színpadot. Ráadásul a fülét is levágta, amit aztán meg kellett ennie. Ezt úgy tudtuk kivitelezni, hogy minden előadás előtt kifaragtam párizsiból egy fülformát, amit piros ételfestékkel itattam be

    – mesélte a Délmagyarnak.

    „A kétezres évek elején a Padlás produkcióban hangzott el, hogy „majd, ha piros hó esik”. A darabtemetésen kellékes kollégáimmal gondoskodtunk róla, hogy meg is történjen. Nagyon meglepődtek a színészek, de nagyon tetszett nekik. A napi feszültséget oldják a vicces történetek, amelyek próbák, előadás közben spontán alakulnak” – árulta el.

    A teljes interjú ITT érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram