Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 7., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Egy, kettő, három – Az ibolya – Rátóti Zoltán rendezésében mutatja be a Gyulai Várszínház

    2023. augusztus 14., hétfő 06:01

    Augusztus 16-án a Gyulai Várszínházban mutatják be Molnár Ferenc: Egy, kettő, három – Az ibolya című előadását, Rátóti Zoltán rendezésében.

    A Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválprogramjának szerves részeként, immár hatodik évben valósul meg egy a nemzeti klasszikusainak életműveit középpontba állító színházi programsorozat. Székely János, Weöres Sándor, Márai Sándor, Szabó Magda, Tamási Áron munkássága után idén a Molnár Ferenc életműve következik az augusztus 13-16. közötti Molnár Ferenc Napokkal.

    A négy nap alatt öt Molnár vígjátékot láthat a közönség, ugyanis a záróestén két egyfelvonásos, az Egy, kettő, három és az Az ibolya című kerül a Várszínpadra a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös bemutatójaként. Az előadást Rátóti Zoltánrendezi, és a Nemzeti Színház sztárjai, Schnell Ádám, Bodrogi Gyula, Rácz József, Kristán Attila mellett a Színház és Filmművészeti Egyetem diákjait láthatjuk majd a szerepekben. 

    „Molnár Ferenc Az ibolya című műve tananyagként került elő a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A darabban ugyanis remek szerepek kínálkoznak a másodéves hallgatók számára. A nyári játékokat illetően a Nemzeti Színház évről évre együttműködik a Gyulai Várszínházzal. Vidnyánszky Attila igazgató úrtól érkezett a kérdés, hogy kivitelezhetőnek gondolom-e azt, hogy Molnár Ferenc Az ibolya című művét elvigyük a városba. Hozzátette még, hogy a darab mellé választhatnánk egy másik Molnár-egy felvonásost is. Ekkor jeleztem neki, hogy korábban mindkét darabbal foglalkoztam már, de szívesen megrendezem őket ismét. Vidnyánszky Attila amiatt is fogadhatta el az. ötletem, mert ebben a darabban a Nemzeti Színház színészei eljátszhatják a korosztályuknak megfelelő szerepeket.

    Másrészt az is motiválhatta döntésében, hogy az egyetemen oktató tanárok így együtt játszhatnak a hallgatókkal. Ez pedig mindenképp egy ideális helyzet. Fontos hangsúlyozni, hogy a hallgatók esetében nem csupán statisztálásról van szó, hiszen ezek a karakterek komoly szerepformálást igényelnek. Viszonylag ritkán fordul elő, hogy a hallgatók már másodéves korukban ilyen nagy szerepeket játszanak. Leginkább tehát ez az eredője annak, hogy ismét ezekhez a darabokhoz nyúltam. Öröm számomra, hogy az. Egy, kettő, három – Az ibolya a Nemzeti Színház következő évadának műsorába is bekerült” – nyilatkozta a produkcióról Rátóti Zoltán a Pesti Műsornak.

    Ajánló a darab elé:

    Párban szép az élet, hát, még ha egy bankigazgató (Egy, kettő, három) és egy színházigazgató (Az ibolya) édes-sanyarú sorsát vetheti össze a közönség egy este, egy színpadon, két előadás során. De messzire menő következtetéseket nem kell levonni: mindkét hős (és holdudvara) magáért beszél, mindkét történet egy-egy „napi bölcselet”, rácsodálkozás a karrierre, hatalomra, és nem utolsó sorban a szerelemre, azóta sem változó világunkban. Mert ami változott, az „csak” a stílus, s habár a mai elegancia csupán egy fényes gomb egy száz évvel ezelőtti frakkon vagy zsaketten, az igény megmaradt. S ezzel együtt a problémák megoldásával járó édes-bajos küzdelmek is.

    Egy, kettő, három…

    Mi történik, ha Norrison úr, egy bank vezérigazgatója rádöbben, hogy a családjánál immár fél éve vendégeskedő Lydia, aki egy amerikai autóipari konszern tulajdonosának a lánya, szerelembe, majd teherbe esik? Az illető (tettes) egy egyszerű taxisofőr, aki ily módon, hirtelen kilép az ismeretlenség homályából. Ennek nem éppen pozitív hozadéka viszont, hogy küllemét, jellemét, és státuszát azonnal meg kell változtatni, különben dugába dől a bank és az autóipari konszern, már eltervezett, közös jövője. A lány szülei ugyanis, akik már Európában utazgatnak, egy órán belül megérkeznek, látogatóba. A feladat tehát, fából vaskarikát, egy óra alatt… Norrison úr, fontossága teljes tudatában, a percenként múló idővel versenyt futva, munkához lát.

    Az ibolya

    Mi sem természetesebb egy színházban, minthogy időnként női kóristákat kell felvenni egy készülő operetthez. Nem is keveset, nyolcat-tízet. A meghallgatás persze nem csak az énektudásra összpontosít, fontos a személyes háttér, a motiváció, és a jellem kifürkészése is. Ez a dolga az Igazgatónak, aki tiszta lelkiismerettel, és kigyúrt erkölcsi magatartással lát munkához. Vagyis, a felkínálkozás, ami történhet en face (pofába, arcátlanul) vagy átgondolt és kikezdhetetlen női ravaszsággal, nem biztos, hogy a jelentkező hölgy malmára hajtja a vizet. Sőt. Az unalomig megélt próbálkozások még az igazi tehetséget is sarokba szorítják, azaz kitessékelik a direktori irodából. De azután, talán a terhet megosztandó, megjelenik a szerző, és egy szerepcserével magára vállalva a „kasztingolás” ódiumát, azonnal szerelembe esik Ilonkával, az egyik szerény, de öntudatos jelentkezővel. S ha a kör itt nem is zárul be, a tanulság levonható: légy szerény, mint az ibolya, akit… Függöny?

    Fotó: Gyarmati Robin

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram