Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 7., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Egy lány egyik utolsó kívánságát teljesítették a Nemzeti színészei

    2023. november 26., vasárnap 13:34

    Csire Zsuzsi egy olyan fiatal debreceni lány, aki ritka betegsége miatt már kétszer esett át szívátültetésen, de a szervezete nem tudja befogadni az új szívet. A lány bakancslistát állított össze, az egyik álma az volt, hogy elmenjen színházba Budapesten – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet. A Nemzeti Színház teljesítette ezt a kívánságot, vendégül látták Zsuzskát, amit a színház közösségi oldalán meg is osztottak: 

    A hősök köztünk élnek! Egyikük kedden színházba látogatott hozzánk. 

    Csire Zsuzsi kétszer esett át szívátültetésen, de úgy tűnik, hogy a szervezete nem fogadja be a másodikat sem. Újabb műtétet nem tudnak rajta végrehajtani. 

    Úgy döntött, hogy nem adja át magát a kétségbeesésnek, hanem bakancslistát írt, amelyben egy budapesti színházlátogatás is szerepelt. A János vitéz című előadásunk végén a szereplőkkel is találkozott. Az egyik fotó ekkor készült. 

    Zsuzsi további tervei és beszámolói a Zsuzska bakancslistás élményei nevű Facebook-csoportban, vagy a kommentben található linken olvashatóak. Kérjük, aki tud, segítsen neki a megvalósításában! . írta a Nemzeti Színház.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram