Mit keres egy magyar bábrendező Izlandon? – Tengely Gábor válaszolt
2020. június 21., vasárnap 08:42
Tengely Gábor 2004-ben végzett bábszínészként abban a Meczner János-osztályban, amelynek tagjai a gyerekszínházi szcéna jelentős alkotói szerte az országban.
2017-ben pedig gyakorló bábrendezőként a legfiatalabb bábos generáció tagjait oktatta. Most is meghatározó alkotója lenne a mai magyar bábszínháznak, ha nem költözött volna Reykjavíkba két évvel ezelőtt. Tengely Gábort a Spiritusz Online kérdezte.
A teljes interjút ITT olvashatja.
Arról, mit keres egy magyar bábrendező Izlandon, Tengely Gábor elmondta: „Az életet. Az olyat, amilyen a normális embereké. Mert azt mi színháziak, akik egy dobozban élünk, nem igazán ismerjük. (…)
Azt gondoltam, pék leszek és boldog. Félreértés ne essék, a pályámat illetően semmi okom panaszra, sőt.
Főrendezője voltam egy nagyszerű, progresszív bábszínháznak, a győri Vaskakasnak. Választhattam, hol vállalok rendezői feladatot. Nagyon sok jó színházban, nagyon sok műfajban dolgozhattam. Aztán észrevettem magamon a kiégés jeleit. Egy újabb munka már nem azt az érzést hozta, hogy „most megmászom a Mount Everestet”, hanem azt, hogy „menni fog”. Közben jött egy szerelem, és hozta magával az elutazást.”
Az utolsó rendezése a Vaskakasban a Hamupipőke volt. A végén a szereplők meg is énekelték a távozását: „Sok szempontból rólam szólt az az előadás. Gimesi Dóra írta a záródal szövegét, avval fejezte be, hogy Izland hidege, Afrika hője, haza se jönnek, talán jövőre.
Minden próbán zokogni kezdtem, amikor ehhez értünk. De jófajta zokogás volt. A Vaskakast elengedni – ez volt a legnehezebb. Mint amikor a családját hagyja el az ember.
Ugyanakkor biztosan nem árt egyetlen színháznak sem, ha tíz év után elmegy valaki, aki úgy rányomja bélyegét a színházra, mint én. Aztán jött Reykjavík, ahol takarítóként dolgoztam egy évig, és ezzel több pénzt kerestem, mint előtte főrendezőként és hét bemutatóval. Eközben az izlandi kultúrába egyelőre nem szagoltam bele, mert lefoglalt az élet, ami nem olyan, mint hittem, amikor annyi hülyeséget beszéltem róla rendezőként. Megértettem azt – amit a járvány is bizonyított –, hogy a színház nem létfontosságú dolog. Sokunknak hiányzik, de azért a világ tovább forog nélküle.
Itt jegyzem meg, hogy a gyerekszínház létét és működését fontosabbnak tartom a felnőttszínházénál.
A gyerekszínház a gyerekek fejében el tud ültetni magokat, és van esély, hogy azok kihajtanak. Gondolkodjon, kérdezzen, merjen! Egy felnőtt fejébe nehéz ültetni bármit is. „
Másfél évnyi távollét után, februárban rendezett a budaörsi Latinovits Színházban Alíz címmel egy előadást. Ennek kapcsán elárulta, nagyon menő színháznak tartja a budaörsit:
„Különös tekintettel a metoo-ra – meg kellett vizsgálnom azt a kérdést, hogy tudok-e másképp csinálni színházat, mint korábban. Kevésbé autokratikusan, alapvetően közösségi módon, ensemble-előadásként.
Izlandon volt két hónapom arra, hogy átgondoljam az összes eddigi munkámat. A rendezést nem tanultam soha, csak ellestem másoktól. Tehát azt tudtam, hogyan csinálunk erőszakosan, antidemokratikusan, morcosan színházat. Ebben szocializálódtunk. De ma már tudjuk, hogy lehet másképp is. Tisztába akartam jönni azzal, hogy milyen konfliktusaim voltak, mit csináltam rosszul, miben kell változtatnom. (…)
Mindannyiunknak el kell gondolkodni azon, mit okozunk egymásnak, amíg a színházi munkában a cél szentesíti az eszközt elv él.
Ma már nem fogadom el ezt az elvet, és félelmetes, hogy korábban elfogadtam.”
Tengely Gábor a jövő évad elején a Budapest Bábszínházban is rendez, már folynak a Helló, Heraklész! című előadás előkészületei.
A teljes interjút ITT olvashatja.
Szerző: Stuber Andrea