Egy magyar lány Amerikában – Endre Dóra New Yorkban lett rendező
2020. augusztus 3., hétfő 08:44
Alig múlt húszéves, mikor egyedül vágott neki az ismeretlennek, és a világ egyik legizgalmasabb és leginspirálóbb városába utazott, hogy rendező válhasson belőle.
A kitartása és kemény munkája végül meghozta az eredményét: a New Yorkban élő Endre Dóra ma már kisfilmeket és off-Broadway-színdarabokat rendez, sőt az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány arra is rákényszerítette, hogy egy merőben új műfajban is kipróbálja magát. A Marie Claire kérdezte.
A teljes interjút ITT olvashatja.
A kérdésre, hogyan kerül egy magyar lány Amerikába, és lesz belőle egy New York-i rendező, elmondta: „Eredetileg Magyarországon tanultam médiát és kommunikációt angolul, és már az egyetem alatt voltam itt egy egy hónapos programon, egy film workshopon. Az egyetem után Olaszországban tanultam filmezést néhány hónapig, de szerettem volna valami mesterszintű dolgot is még tanulni, így végül egy konzervatóriumi színház-film programra jelentkeztem New Yorkba. Volt egy meghallgatás, bekértek mindenféle anyagot, és végül felvettek. 2017-ben költöztem ki New Yorkba, aztán gyakorlatilag az első szemeszter után ösztöndíjas lettem. Kétéves volt a program, tanultam írást, rendezést, jelenetábrázolást, és voltak metódus színészi órák is, elég sok mindenbe bele lehetett kóstolni. Közben igazából véletlenszerűen keveredtem egy off-Broadway-darab közelébe. Rendezőasszisztens asszisztensnek jelentkeztem iskolaidő alatt, és gyakorlatilag egy hónappal később felajánlotta a producer, aki egyébként rendezte is a darabot, hogy rendezzem én inkább.”
Arról is beszélt, gyerekként inkább a színészi oldal érdekelte, gimnáziumban az irodalomtanárnak köszönhetően kezdett el sokat színházba járni: „Az első színészórámon itt, New Yorkban mindenki azt mondta, hogy mennyire rutinosan mozgok a színpadon, pedig azok voltak az első igazi komoly próbálkozásaim. A rendezés pedig szerintem onnan alakult ki, hogy jobban érdekelt komplexen maga a színház és a film, mint olyan. (…) Kell hogy legyen valamilyen látásmódod, víziód. (…) És nagyon hálás vagyok az összes metódus tanáromnak, mert azt hiszem, mint rendező nagyon sokat hozzáad az emberhez az, hogy a színészet révén jobban megismertem magam, hogy jobban tudom kezelni a kreatív folyamataimat, meg azt is, aki én vagyok.”
Arról, mennyire volt nehéz elkezdeni egy életet New Yorkban, úgy nyilatkozott: „Az első éjszaka, amikor ideérkeztem, éppen hóvihar tombolt, és eltévedt a taxis. Nem volt nálam egy vízálló csizma sem, és aztán egy hétig a szálláson rekedtem, mert a hóvihartól ki sem lehetett menni. És onnantól kezdve gyakorlatilag mindig volt valami, ami problémát okozott. Nyilván New Yorkban egyedül szinte minden problémát jelent. A szálláskérdés, a mosodázás… Ezek bagatell dolgoknak tűnnek, de kezdetben nem volt könnyű. Gyorsan meg kellett tanulnom alkalmazkodni.”
Dóra most teljes állásban dolgozik rendezőként New Yorkban, a koronavírus idején online is próbált: „Színházilag abszolút szabadúszó vagyok, filmben pedig egy produkciós stúdiónál vagyok gyakorlatilag állandós, az ott egy viszonylag stabil dolog. Ami nyilván segít, mert az egy stabil munka, stabil fizetéssel. (…) Mindenki mindenfelől jön, elfogadóak az emberek, sőt érdeklődőek. Ha megemlítem, hogy magyar vagyok, általában mindenkinek eszébe jut, hogy Budapest, gulyás meg Rubik-kocka. Általában pozitívan állnak hozzám. Sejtik, hogy aki magyarként eljut idáig, az általában érvényesülni szeretne, és nagyon tesz is érte. És talán még előny is, hogy magyar vagyok itt, New Yorkban, mert én sok esetben keményebben dolgozom, mint egy átlag amerikai” – árulta el Endre Dóra.
Arról is beszámolt, meg lehet-e élni fiatal rendezőként Amerikában: „A vízumomnak köszönhetően az egyetemi évek alatt csökkentett óraszámban ugyan, de már tudtam dolgozni. Nekem ez nagyon sokat segített, hiszen egyrészt elkezdhettem pénzt keresni, másrészt tapasztalatot tudtam gyűjteni az iskolán kívül is. Teszteltem, hogy színészként, rendezőként asszisztensként hogyan tudok helytállni. Aztán a diákéletről a munkába kicsit nehéz volt az átállás, de igazából mindenhol nehéz. Hirtelen ezer lehetőséget látsz a városban, de ezerből mondjuk 900 az, ami nem fizet jól, vagy tapasztalat kellene volna hozzá. Nehéz volt elindulni. Ma már egyre könnyebb, mert egyre tapasztaltabb vagyok, tudom hogyan kommunikáljak a producerekkel, és ahogy az önéletrajzom elkezd épülni, bizonyos helyekre is bátrabban tudok már jelentkezni. A másik, ami változott, hogy egyre határozottabb vagyok. Nem rejtek véka alá semmit, ha a produkcióval gond van, akkor én hangosan kimondom a problémát.”
A kérdésre, mit tanácsolna azoknak a magyar fiataloknak, akiknek hasonló ambícióik vannak, hogyan induljanak el ezen az úton, azt válaszolta: „Azt, hogy ha eléggé akarod, akkor el fogod érni a célod, bármilyen nehézség is jön veled szembe. Figyelj meg történeteket, figyeld meg, ami körülötted zajlik, mert ami személyes, mindig az a legérdekesebb. A legfontosabb, hogy legyenek céljaid, amiért hajlandó is vagy keményen megdolgozni.”