Szikszai RémuszBors néniFöldes EszterHuzella JúliaVenczel VeraGijs Naber
  • facebook
  • instagram
  • 2021. október 24., vasárnap
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    “Egy másfajta minőséget képzelek el” – Pozsgai Zsolt pályázata az Újszínházért

    2021. július 29., csütörtök 10:21

    A jelenlegi igazgató, Dörner György mellett Pozsgai Zsolt is indul az Újszínház igazgatói pozíciójáért. Az író-rendező kérésére közzétesszük pályázatát.

    A teljes pályázat itt érhető el.

    “A színház olyan irányba ment, amit már nem tudtam vállalni sem morálisan, sem szellemileg. Én egy másfajta minőséget, szövegeket, darabokat, rendezéseket képzelek el. Bulgáriában jelenleg a bemutatott darabok nyolcvan százaléka nemzeti klasszikus és kortárs, nálunk ez az arány pusztán huszonegy százalék. Ma Magyarországon a kortárs dráma halott, és ebben a színházpolitikának, a színházaknak nagy szerepük van. Egyrészt alig születnek művek, a színházak nem ösztönzik erre a kortárs drámaírókat, ha meg születnek is, azok, kevés kivételtől eltekintve nem jutnak el a nagyszínpadig. Az általam vizionált színház ezen szeretne változtatni, sokkal nagyobb teret adni a kortárs magyar drámának. Jelenleg a színház sajnos nem egy sistergő, vonzó programot kínál, inkább belesüpped a középszerűségbe, ami nem a színészek hibája. Még a kortárs szerzőket is mostohán kezelik, például a nagyszerű drámaíró, Gyurkovics Tibor darabja, a Császármorzsa olyan rendezésben került színpadra, ami méltatlan a szerzőre nézve” – nyilatkozta az Indexnek Pozsgai Zsolt.

    Szubjektív bevezető – Részlet a pályázatból:

    “Amikor közel tíz évvel ezelőtt Csurka István és Dörner György kérésére összeállítottam az Új Színház majdani koncepcióját, nem gondoltam volna, hogy pusztán a tény, hogy magyar dráma színháza alakul Budapesten heves politikai ellenállásba ütközik, és az akkori ellenzék a legocsmányabb jelzővel fogja illetni a szándékot és az alkotókat.

    Európa valamennyi fővárosában található olyan színház, mely az adott nemzet irodalmának klasszikusait és kortársait állítja színpadra. Céljuk ugyanaz: megőrizni a klasszikus nemzeti drámát, az időtálló műveket korszerű eszközökkel bemutatni. És ezzel együtt műhelye lenni a kortárs drámának is. Magyarországon évtizedek óta próbálkoznak szervezetek, írók, rendezők azzal, hogy a kortárs drámának otthona legyen. Nem fejlődhet a nemzeti drámaírás ilyesfajta műhely nélkül. A fiatal drámaíróknak kell egy színház, ahol élő közelségben tanulják meg a színházi nyelvet, ahol írói közösségek alakulhatnak ki.

    Magyarországon a kortárs és a klasszikus magyar dráma 21 százaléka a színházi repertoárnak. Például Bulgáriában ez az arány 86 /!/ százalék, Londonban 81 százalék, de még Kisinyovban is lényegesen jobb a helyzet, mint nálunk. A budapesti társulati színházak nagy része vagy az amerikai bulvár irodalomból válogat, vagy alternatív rendezői megközelítésből dolgozik rétegigényt kielégítve. A harmadik változat, hogy olyan szakmai színvonalon mutat be kortárs „írót”, hogy az vállalhatatlan.

    Ezért volt hiánypótló ez a vállalkozás. És az első időkben – kizárólag az én általam összeállított műsorterv alapján – megjelent újra a budapesti színházi palettán Tamási Áron, Márai Sándor, Kodolányi János, Jókai Mór, Móricz Zsigmond, Páskándi Géza, Vaszary János, Kocsis István és mások. A közönség pedig örült ennek a lehetőségnek. Részben nagy számban vannak, akik a nemzeti drámát szívesen választják, részben mert a fővárosban nagyon sok vidéki, határon túli magyar él, aki egy Funtineli boszorkány-t egyfajta „hazaiként” örömmel fogad. 

    A repertoár folyamatos színvonalerősítésében, a társulati építkezés kérdésében azonban gyökeresen mást gondoltunk az akkori, és jelenkori  igazgatóval. Harminc éves pályám alatt vagy vezetőként, vagy beosztottkánt dolgozhattam olyan nagyszerű igazgatók mellett, akik hosszabb távon voltak képesek gondolkodni, akik tudták, felelősek a rájuk bízott életekért, nem csak a művészekért, a műszakiakért és mindenkiért. Akik szerették, és keresték az újat, a korszerűt. És semmiképpen sem politikai alapon választottak szerzőt, rendezőt, vagy akár színészt.

    Dramaturgként „kénytelen voltam” magamra szedni egy élő könyvtárat magyar szerzők műveiből, amelyek bármikor bevethetők, sajnos a magyarországi színész-igazgatók nagy része kizárólag azokat a drámákat ismeri, amelyekben játszott, vagy véletlenül látott valahol.

    Az igazgató olyan műveknek adott zöldutat ellenkezésem ellenére, amelyek nem az épülést, hanem a leépülést, legfeljebb a stagnálást jelentették a színházi szakmai minőségben, és aki kellő gyakorlat és dramaturgiai ismeret híján nem láthatta, melyek az előrelépés feltételei.

    Mindeközben olyan, morálisan vállalhatatlan lépéseket tett, amelyek után kénytelen voltam feladni a művészeti vezetői pozíciómat, és otthagyni az Új Színházat. Így írom: Új Színház, mert az igazgató által kreált „Újszínház” egy nyelvtani, morfológiai képtelenség – csak ez az egy kis intézkedés is jelzi, miféle gondolkodás, hozzá nem értés uralta és uralja a színházat.

    Gazdasági téren is korszerűbb modellt képzeltem el, amely nem elégszik meg az állami támogatás visszafogott elköltésével, hanem keresi a pályázati lehetőségeket a hazai és európai kulturális platformokon. Lehetőségünk lett volna az Eu2000 programban a kifejezetten nemzeti drámákat játszó színházaknak nyújtott nagy összegű támogatások elnyerésére, amellyel akár az egész épületet korszerűsíthettük volna, de az igazgató magasnak találta a pályázatíró cég díját. De olyan is volt, hogy oda nem figyelésből egyszerűen lekésték a megítélt támogatást a Magyar Művészeti Akadémiától. És még sok, hasonló együttműködési képtelenség miatt mondtam fel.

    Annak örülök, hogy jelentős, kiváló színészeket sikerült akkor megnyerni az ügynek, akik közül sokan ma is a társulat tagjai. Úgy érzem, az elmúlt években a színház a szürke középmezőnyben foglal helyet, helyenként szakmailag értékelhető, de inkább felejthető előadásokat létrehozva. És ezzel az az igazi baj, hogy a magyar irodalom klasszikus és kortárs szerzőinek remekművei iránti figyelmet nem csak hogy nem kelti fel, de egyenesen rombolja a megítélést. Legutóbb egykori barátom, Gyurkovics Tibor darabjánál voltam kénytelen szembesülni azzal, hogy egy dilettáns színpadra állítás mennyi kárt tud okozni egy valamikor remek íróember megítélésének. És a közönség ítél: a szünet után a kamarateremben már három üres sor lett, az addigi majdnem teltházból.

    A pályázat mostani kiírója láthatóan lazítani kíván a színház műsorpolitikáján, gondolom azért, mert a jelenlegi vezetés szerint „elfogytak” a magyar művek. 

    Nem fogytak el. Gyakorló drámaíróként, rendezőként tudom, a közönség egy jól körül határolható része nagyon is igényli a magyar klasszikus és kortárs drámát. Nem az ő igényük – a jelenlegi vezetés fantáziája merült ki. Ma, amikor mindennél fontosabb a társadalmaknál, hogy a nemzeti kultúra szinten maradjon az élet szinte minden területén – ma „nem akarni” egy valóban magyar drámát felvállaló színházat nagyfokú felelőtlenség.”

    A teljes pályázat itt érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka