Luka Alexandra divatsminkessel többek között a színházi smink világáról beszélgetett a Kortársonline.hu.
A teljes interjú ITT található.
„Mindig arra törekszem, hogy úgy szálljanak ki a székemből a menyasszonyok, színészek, hogy amikor ki kell állniuk a közönség vagy a kamera elé, esetleg sok ember előtt mondják ki az igent, magabiztosak tudjanak lenni. Ezt szeretném megadni nekik” – vallja Luka Alexandra, aki kislányként sokszor álmodozott arról, milyen jó lenne színházakban elhelyezkedni.
„Tudtam, hogy nem foglalkoztatnak külön sminkest, mivel a színészek vagy magukat sminkelik, vagy ez a fodrászok feladata. A divatsminkes képzés vége felé a mesterem azzal hívott fel, hogy a Vígszínház rendez egy nagyszabású produkciót ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, A nagy Gatsbyt, és tanuló sminkest keresnek az előadásokhoz. Kérdezték, tudna-e valakit ajánlani, aki el tudja látni ezt a feladatot. Ő rám bízta, hogy szervezzek egy csapatot azokból, akikkel együtt szeretnék dolgozni. Csak álltam a kezemben a telefonnal a Deák téren: a Vígszínház! Tudtam, hogy kik dolgoznak ott, megjelent előttem, ahogy a rendezővel, jelmeztervezővel egyeztetek… Bár ijesztő volt a feladat, de egy régi álom vált valóra. Így kerültem én a színházhoz. Hatalmas kihívás belecsöppenni egy olyan környezetbe, amit sosem láttam azelőtt, és fantasztikus érzés is egyben.”
Arról szólva, hogy alakul ki, hogy milyen sminkje legyen egy szereplőnek, kifejtette: „A rendezőnek van egy koncepciója arról, hogy mit szeretne látni a színpadon, haj és smink terén is. Emellett a jelmeztervezővel szintén szorosan együtt kell működnünk. Inspirációs képeket kapunk, közben mi is ötletelünk, hogy a vázolt elvárásokból még mit lehet kihozni. (…) Nagyon kell pörögni persze, hiszen este hétkor nincs olyan, hogy várjanak, mert még nem vagyunk kész. Előadás kezdete előtt mindig összepakoljuk a szett-táskánkba az eszközöket, amiket használtunk, és végig elérhetőek vagyunk a színfalak mögött. Van egy férfi és egy női oldal, én a fiúknál szoktam lenni. Ott állunk az előadás kezdetétől a végéig, és ügyelünk, hogy ha bárkinek bármire szüksége van – akár lepottyan egy műszempilla, akár egy rúzscsere kell, vagy púderezés –, kéznél legyünk. Előadás után pedig, aki igényli, az feljön a szobába, hogy lemossuk a sminkjét. Fantasztikus, hogy napról napra több ezer ember nézi a munkát, amit megalkotott a csapat.
Nyilván csak egy kis töredéke, amit mi a sminkkel hozzáteszünk az eredményhez, de az előadások végén mindig azt érzem, hogy egy pici taps azért nekünk is szól.”