Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. július 21., vasárnap
    banner_bigBanner3

    „Egy ponton fellélegzik és nevetni kezd a közönség” – Interjú Pindroch Csabával

    2023. július 8., szombat 08:18

    Mondhatni nyáron hazaérkezik Pindroch Csaba Segítség, megnősültem! című produkciója, hiszen 2018-ban – ugyancsak a Kultkikötő szervezésében – Balatonföldváron volt az előadás premierje. Idén július 14-én Alsóörsön, egy nappal később pedig Balatonszárszón láthatja a közönség az egyszemélyes komédiát, amely a színművész szerint tisztelgés a házasság intézménye előtt. Pindroch Csabával arról beszélgettünk, milyen kihívással kellett szembenéznie a szöveg dramatizálása során, mi az a 84 perc előjáték, valamint azt is megtudhatjuk, az előadás miért jó alternatívája a stand-upoknak. 

    Az előadás alapjául szolgáló azonos című könyvet, amelyet Sebestyén Elemér írt, évekkel ezelőtt a feleséged találta az interneten és ő nyomta a kezedbe, mert egy ideje eljátszható egyszemélyes darabot kerestél. Milyen okok vezéreltek abban, hogy monodrámában szerepelj?

    Elsősorban a művészi ambíció hajtott, mert kíváncsi voltam, hogy jóval negyvenév felett elbírok-e egyedül egy 85 perces előadással. Ezzel együtt az a fajta igény is felmerült bennem, hogy se a sikerben, se a sikertelenségben ne kelljen osztozkodnom a színpadon senkivel, azaz egy személyben vállaljam azt, hogy meghajláskor mennybe repít vagy földbe döngöl a nézői visszajelzés. Nem titok, gazdasági okai is voltak az egyszemélyes színháznak, hiszen előtte már öt éve futott a mi producerségünk alatt a Mr. és Mrs., amely rendkívül sok mindent megváltoztatott az életünkben. Egyrészt imádtuk, hogy mi vagyunk a produkció gazdái, másrészt, hogy együtt játszunk benne a feleségemmel és irányítunk egy csapatot, amely meglehetősen komoly logisztikát és kiadást is kíván. Ezúttal olyan előadást szerettem volna, amely semmiféle díszletet vagy jelmezt nem igényel, nincs kellék, csak a színész áll pőrén a színpadon. Ez színészileg is jelentős vonzerő volt. És hogy miért nem egy Csehov-levelezés vagy egy Tolsztoj? Annak pusztán az eladhatóság volt az oka, mert tudtam, hogy az előadást széles körben szeretném játszani és az örök talánynak számító férfi-nő kapcsolat vagy a házasság kimeríthetetlen forrás.

    2018 óta töretlen sikerrel játszod a darabot. Van bármi, amin változtattál az első előadás óta?

    Mi, színészek abban szocializálódtunk, hogy ahogy elkészül egy színdarab és elkezdjük játszani, az úgy marad. Ez belém ivódott, így nem változtattunk rajta semmit. A leírtakhoz képest egyetlen egy mondatot hagytam ki ebből az előadásból, amely sem nyelvtanában, sem ritmusában nem adott hozzá annyit a darabhoz, mint amilyen nehéz volt, továbbá egy plusz mondatot tettem még bele. Hozzáteszem, nehéz nyelvezete van a műnek és tudatosan azért is döntöttem az előadás mellett, mert erre a részére is kihívásként tekintettem. Gondoltam rá, hogy esetleg hiba volt a személyes ambícióimmal terhelni a nézőket, de hál’ istennek elég fogékonyak rá és működik.

    Amikor kezembe vettem Sebestyén Elemér könyvét és elkezdtem olvasni, az elején majdnem lecsaptam, annyira bántónak tartottam. Veled ellentétben, hiszen úgy tudom, te végig hahotáztad az olvasását. Egyrészt zseniális vagy, hogy ezt úgy tudtad színpadra vinni, hogy megnevettetted a közönséget, akik között sok nő is van, és lassan a 300. előadásnál tartotok. Másrészt érdekelne, hogy szerinted miért reagáltunk ennyire különböző módon?

    Az első pár oldalnál én is zavarban voltam. Úgy kaptam ezt a könyvet, hogy ez a legviccesebb könyv és nagy várakozásokkal kezdtem olvasni. Aztán elkezdtem észrevenni a nyelvi leleményeket, amelyek nagyon tetszettek, majd volt egy pont, ahol elkezdtem nagyon-nagyon nevetni. Érdekes módon a közönség is legtöbbször itt kezd el hahotázni.  

    Férfisovinisztának semmiképp sem tartom a darabot, mert jól ismerem Elemért, aki 33 éve boldog házasságban él. Az anyós vonal valóban nagyon erős, magam is rákérdeztem annak idején, hogy igaz-e. Akármilyen hihetetlen, valóban ilyen volt az anyósa, és ezek a párbeszédek tényleg megtörténtek. Elemér a 200. előadásra éppen nem tudott eljönni, mert az anyósához kellett bemennie a kórházba, és noha sajnos az anyós már nem él, de ebből is láthatjuk, milyen szeretet kötötte hozzá.

    Amikor megformáltad a karaktereket, amelyből tizenkettőt alakítasz, láttál magad előtt valakit? Például az anyós vagy az após eljátszásánál.

    Radnai Márk rendező barátom nagyon sokat segített: azt mondta, sose próbáljak egy arcot odaképzelni, illetve utánozni, hanem arra figyeljek, amit a karakter mond és közölni akar. Annak ellenére, hogy szinte semmilyen hangelváltoztatás sincs a performansz során, mégis megjelenik az anyós. Magamban ugyanakkor mégis odatettem Molnár Piroskát anyósnak, mintha filmen látnám őt. Különben igény és felkérés is érkezett a filmre, amelyre ő már igent is mondott nekem. Molnár Piroska szigorúságát ismerve büszke vagyok rá, hogy az előadás megtekintése után azt mondta: „Csaba, ez remek volt, ki írta ezt?”

    Pedig pont az anyós kapja a legtöbb ekézést, neki gúnyneve is van. Ugyanakkor a feleségével kapcsolatosan is megkérdőjeleztem magamban, Anti valóban szereti-e őt.

    Visszautalva arra, hogy azt mondtad, bántónak tartod a könyvet: az előadásoknál nyilvánvalóan érzem én is, hogy vagy átszakad a gát és a közönség meglátja ebben az öniróniát, a puffogást, és tulajdonképpen kiröhög, vagy pedig volt olyan is, hogy befagyott – ilyenkor azt gondolja magában a néző, hogy ez neki bántó. Az én felelősségem az, hogy át tudom-e fordítani ezt. Ennek érdekében bele kellett tennem bizonyos átkötő szövegekbe, hogy ’Szeretem a Zsókát’, hogy megnyugtassam a nézőt, hogy a főhős, Anti nem egy állat. Szerencsére a végén mindenki mosolyog…. A szerző, Sebestyén Elemér alapvetően egy krimiíró, akinek a főhősei maszkulin nyomozók, nyilván ez az ő áhított énje, de emellett meg olyan elképesztő harmóniában élnek a feleségével, amely példaértékű lehet mindenki számára. A tény, hogy mindezt az anyósáról le merte írni, hogy ilyen szemtelen mert lenni, ráadásul a felesége hahotázva nevet rajta, azt mutatja, hogy megvan köztük a kellő szeretet. 

    El is szoktam mondani előadások előtt, hogy a címével ellentétben, igenis házasságpárti a darab, amit mi sem bizonyít jobban, mint az én 23, illetve az író 33 éve tartó házassága. Az előadással az is volt a nem titkolt célom, hogy megmutassam, hogy ha az ember 10-20-30 éve együtt van valakivel és annak megfogja a fenekét, akkor az nem olyan, mintha a saját fenekét fogná meg. Ahogy egy barátom fogalmazott, gyémánton ülő koldusok vagyunk: nem vesszük észre a társunk értékeit, csak a hibáit látjuk, pedig milyen csoda van a birtokunkban!

    Ez volt a fő mondanivalója az előadásodnak?

    Igen, és ami még motivált a színdarabbal kapcsolatban az az, hogy alternatívát nyújtson a stand-upnak. Életemben egy stand-up előadást néztem végig, és utána fel is tettem a kérdést az előadónak, hogy vajon akkor is elő tudta volna-e adni a produkciót, ha nem alpári anyagcserepoénokkal tűzdeli tele? Mélységesen lenézem azt a szerepeltetést, amely a káromkodásról, politikai és szexista megjegyzésekről, anyagcserezavarokról szól, mert harmincéves pályafutásom alatt látom, hogy bármilyen közönség, bármilyen patinás épületben nevet ezeken, csak azt felejti el a fellépő, hogy ilyenkor zavarában nevet az ember. Hiszen úgy érzi, hogy ez nem oda való, ezért nem tud vele mit kezdeni, viszont utána már csak arra emlékszik, hogy nevetett és felszabadultak a hormonok. Én például, ha művelődési ház igazgatója lennék, nem engedném meg, hogy ott ilyeneket játszanak. Ezek kocsmába valók szerintem, és nem a művelődést szolgálják. Természetesen vannak nagyon jó stand-uposok, akik nem káromkodnak, ők a tisztelt kivételek. Nem sok van. 

    A darabnak öt évvel ezelőtt ugyancsak a Kultkikötőben, Balatonföldváron volt a bemutatója. Hogyan viszonyulsz a szabadtéri előadásokhoz?

    Nagyon szeretem őket, kellemes, jó hangulatú estek ezek, szeretem, hogy megcsapja az ember arcát a szél, vagy hogy olyan hangok szűrődnek be, amely pont passzol is az előadáshoz. Múltkor egy vonat hangja épp jókor jött, éppen beleillett a szövegbe.

    Megfigyelhető, hogy sok előadó az életének adott szakaszához igazítja alkotásait. Lindával, a feleségeddel a Mr. és Mrs. darabon kívül van egy Családi kör című műsorotok a televízióban, ez logikus, hiszen négy gyermeked van. Vannak terveid a jövőre vonatkozóan, amely szintén beleillik ebbe a sémába?

    Igen, négygyermekes apukaként a gyereknevelés anomáliáiról szeretnék írni egy saját darabot. Hogy ez monodráma lesz vagy egy férj-feleség-barát hármas beszélgetés, még nem tudom, de ez az a téma, amely most mindent felhoz az életemben. 

    Nagyon tetszik a saját projekt, mint olyan. Jó kiválasztani egy színdarabot, összehozni rá egy saját gárdát, egyszóval megteremteni a feltételeket. Ugyanakkor nagyon nehéz, hogy az ember agyának egyik fele az üzletember legyen, a másik fele meg a művész, de hál’ istennek mindig a művész nyer. Viszont ennek az az ára, hogy nem tudom magam jól árulni. Ezért van egy olyan elképzelésem is, hogy úgy hoznék létre produkciót, hogy semmilyen módon nem veszek benne részt, csupán producerként vagyok ott. 

    Az a vágyam, hogy amikor az ember eljön a párjával erre az előadásra, végignevessék, aztán átöleljék, megcsókolják egymást, és elmenjenek, igyanak egy pohár italt, hogy megünnepeljék a kapcsolatukat. Az egészből azt domborítom ki, hogy a házasságnál nincs jobb dolog a világon, illetve azt, hogy ha bármi gond van, nem kell azonnal megnyomni a katapult gombot és szétmenni, hiszen még ilyen sztorikat is kibírhat egy kapcsolat, amilyenekről én mesélek. 

    Szerző: Rátkai Zsófia

    Fotó: Puskel Zsolt

    Jegyet itt tudnak váltani az előadásra.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram