Egy snájdig úr skatulyája – Jávor Pálról és Mucsi Zoltánról szólt a Kovátsműhely
2020. május 25., hétfő 06:24
„Végre! Végre, levehetem a szmokingomat”– mondta egyszer Jávor Pál, amikor karakterszerepet játszhatott a szokásos bonviván helyett. De snájdigsága elhomályosította csöppet sem jelentéktelen színházi pályáját és egy filmes szerepkör ketrecébe zárta – örökre.
Jávor Pálról szólt Kováts KrisztaKovátsműhely című műsorának téma-adó dala, majd a legendás színész pályájáról és magánéletéről hallhattunk – Szebényi Ágnes színháztörténész és színházpedagógus rendkívül élvezetes előadásában – történeteket.
„Egy snájdig úr”, szólt a dal, s igen, ez a pozitív jelző egy bélyeg, egy stigma volt Jávor Pál életében. Hasonlóan snájdig úr nem volt a filmtörténetben. Ő volt az úri középosztály, a dzsentri világ megtestesítője.
Aradon született, s 18 évesen, nehéz életkörülmények közül jött Budapestre. Filmsztár akart lenni, s Dániába menni. Kiutasíttatta magát Romániából, eljött Budapestig, de nem jutott tovább. Innentől a sikerig vezető útja olyan volt, mint egy igazi mese. Elment a Színiakadémiáig, megállt a kapujában. Ott találkozott Pethes Imrével. Tőle tudta meg, hogy a felvételihez meg kellene tanulnia egy verset. Kivett az antikváriumból egy Petőfi kötetet, megtanult belőle egy verset, majd a felvételin kiderült, Pethes Imre az egyik felvételiztetője. Föl is vették.
Esténként pályaudvarokon és felüljáró hidakon aludt, csapban mosakodott, majd reggel visszament tanulni a színművészetire, amit nem fejezett be, mert kirúgták.
Átment a Színészegylet iskolájába – így elmehetett statisztálni a Várszínházba. Ott fedezte fel Csortos Gyula, akit épp akkor kértek föl, hogy a Reneszánsz Színházba (a mai Thália Színház helyén) szerezzen fiatal tehetségeket. A teátrumot Bárdos Artúr vette át és itt indult el Jávor pályája. De nem kapott elég szerepet, ezért átment Székesfehérvárra, majd Szegedre, ahol már nagy pályatársakkal találkozott. Ott fedezte föl magának Faludi Jenő és fölkerült Budapestre, a Magyar Színházba. Makay Margitnak köszönhetően, áthívták a Vígszínházba, onnan a Nemzetibe, ahol Gobbi Hilda partnereként eljátszotta Peer Gynt-öt. Mindig nagyon vágyott rá, hogy ne csak bonviváni szerepkörben lássa a közönség, mégis talán mindenki „snájdig úrként” emlékezik rá.
Szerepei többsége olyan karakterű volt, mint ő maga is: vérbő, pezsgő, vitalitással teli ember, aki imádott cigányok, muzsikusok közt lenni, akik „elhúzzák a nótáját”.
Magánemberként kötekedő, indulatos, konfliktuskereső volt és az italt sem vetette meg. Szebényi Ágnes szerint a sok alkohollal a túl sok munkát, a ránehezedő túl nagy nyomást kompenzálhatta. A Noszty fiú esete Tóth Marival, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, az Egy tál lencse, a Valamit visz a víz sztárja sokat dolgozott együtt és jó barátságban volt Kabos Gyulával és Karády Katalinnal. Utóbbival a nyilas rémuralom alatt, mindketten emberi nagyságukról tettek tanúbizonyságot.
Jávor Pál felesége egy elvált zsidó nő, Landessmann Olga volt. 1934-ben házasodtak össze. A korábban nőfaló Jávor feleségéhez végig hűséges és kitartó volt. Amikor válásra szólították fel a nyilasok, nemet mondott. Bajba jutott művésztársait is segítette. A Gestapó Sopronkőhidára vitte nyolc hónapra, majd kilenc hónapot egy németországi lágerben töltött, ahol a foglyoknak a Peer Gyntből játszott. Mint mondta, „Annyiféle hőst eljátszottam, most legalább az életben is hőst játszom.” ’46-ban elment Amerikába, de nem tudta megtanulni az angol nyelvet. ’48-’49-táján haza akart jönni, beszélt is telefonon Major Tamással, aki nem akarta színházába venni a régi, úri világot megtestesítő Jávort. Mikor ’57-ben hazajött betegen, s örömmel fogadták. Jávort ’59-ben Major két küldönce értesítette „kegyeleti” visszafogadásáról a Nemzeti Színházba, de ez az akkor már gyomorrákos, ágyban fekvő színésznek csak egy gesztus értékű cselekedet volt.
„A lelkiismeretes színész minden nap premiert tart. A közönséget ugyanis nem elég egyszer meghódítani, mint a szerelmes asszonyt, a közönséget naponta újból és újból meg kell győzni, különben hamar hűtlenné válik és gyorsan elfeledi kedvenceit. Erre nagyon kell vigyázni” – mondta.
A műsor második vendége Mucsi Zoltán színművész volt, akit a Jancsó-filmek tettek széleskörben ismertté. A népszerű színművésznek a legnépszerűbb közösségi oldalon 250.000 követője van, de az üzenetekre fia válaszol.
Mucsi arról is mesélt, hogy eredeti szakmája szerint, géplakatos. Nem vették föl a színművészetire, s 15 évet Szolnokon töltött. Utána szabadúszó volt, majd jött Miskolc és Nyíregyháza, s a Bárka Színház, többek között a legendás sikerű, Csányi János rendezte Szentivánéji álommal. A Bárka Színházat a Krétakör Színház követte. Mucsi szerint szomorú, hogy a Bárka épülete ma is üresen áll, és hogy Schilling Árpád rendező, a Krétakör alapítója, művészeti vezetője jelenleg nincs benne a magyar színházi életben.
Később Mucsi Gyulai Eszterrel, Scherer Péterrel és Katona Lászlóval megalapította a Nézőművészeti Kft-t, ami már tíz éve működik, s tantermi előadásaikra a legbüszkébb. Eddig nagyjából 5-600 szakközépiskolában, gimnáziumban léptek már föl. Scherer Péterrel 25 éve dolgoznak együtt, s – mint a rá jellemző humorral mondja – kevés ember tudja annyira felidegesíteni, mint Scherer, de ez szerinte kölcsönös.
Mucsi a civil életben nem annyira szabadszájú, mint a hozzá leggyakrabban kötött karakter. Amit az emberek szeretnek, mert a figura helyettük is ki mer mondani sok mindent. Mucsi nem érzi ennek a skatulyának a súlyát, hisz’ 42 év alatt több, mint száz színpadi előadásban vett részt. A filmezés egy kirándulás, de valódi otthona mindig a színház marad.