Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Egy színésznek, rendezőnek minden bemutató, minden előadás egy ünnep” – Villáminterjú Szőcs Arturral

    2021. január 4., hétfő 10:22

    A szilveszterre tervezett Egy csók és más semmi bemutatójára még várni kell, amíg a járványügyi korlátozásokat feloldják, és újból fogadhat nézőket a kecskeméti színház.

    Szőcs Artur, a darab rendezője azonban töretlen lelkesedéssel készül arra, hogy megnevettessék a Kecskeméti Nemzeti közönségét ezzel a kedves történettel.

    Ez lesz az első kecskeméti rendezése. Hogyan érzi magát itt? 

    Nagyon örülök, hogy itt lehetek, kiváló a csapat, remélem, hogy a későbbiekben lehet még folytatása a közös munkának. Kicsit sajnálom, hogy a várost eddig nem sikerült jobban megismernem, hiszen a zárva tartás miatt még egy ebédet sem tudtam elkölteni. 

    Ön választotta az Egy csók és más semmit vagy kimondottan erre a darabra szólt a felkérés?

    A szilveszteri zenés előadás színpadra vitelére invitáltak, én pedig ezt az előadást választottam, egyrészt, mert kedvelem, másrészt mivel kisoperettre kaptam a felkérést. Egy remek történet, tele komikus helyzettel, ráadásul nemcsak egy-két ismert dal csendül fel benne, hanem szinte mindegyik közkedvelt. Felhőtlen, igazán szórakoztató szilveszteri bemutatót garantált volna…

    Mennyire bonyolította meg a próbafolyamatot a járványhelyzet?

    Mi mindenképp úgy készülünk, mintha bemutatnánk az év utolsó napján. Addigra teljesen készen leszünk. Ha pedig egyszer végre újra jöhet a közönség színházba, akkor a premier előtt beiktatunk néhány felújító próbát.

    Így azonban, hogy a színház halasztani kényszerült a premiert, hol tölti a szilvesztert?

    20 éve a színházban ünneplem a karácsonyt és a szilvesztert is, és nem terveztem megtörni ezt a hagyományt. Nem igazán tudok mit kezdeni ezzel a felszabadult idővel. Egy színésznek, rendezőnek minden bemutató, minden előadás egy ünnep, teljesen mindegy, hogy az év melyik napjára esik.

    2015-ben Miskolcon rendezte ugyanezt a produkciót. Van átfedés a kettő között?

    Egyáltalán nincs. A karaktereket a mindenkori színészek töltik meg a saját mentalitásukkal, lelkükkel, szellemükkel. Egészen más a díszletünk, teljesen eltérnek a jelmezek. Ez a kecskeméti Egy csók lesz!

    Korban és térben a két háború közötti időszakban, Pesten járunk. Változtat-e esetleg ezen?

    Minden marad eredetiben, habár a díszlet és a jelmez biztosan tartalmaz majd egy kis modernséget.

    Törekszik-e rá, hogy ne legyen túlzottan cukormázas az előadás, vagy az elmúlt időszak viszontagságai, a bezártság után pont egy ilyen rózsaszín álomra vágyunk?

    Azt gondolom, az elmúlt évtizedek rossz rendezései tették negatív értelemben cukormázassá ezt a műfajt. Ezek nagyon édes, abszurd mesék, amiket egyszerűen, hittel kell elmesélni, és akkor rengeteget nevetünk rajta.

    Milyen lesz a látványvilág? Mennyire adott szabad kezet a jelmez- és díszlettervezőnek?

    Nyomokban art déco a díszlet – ez korban pont passzol a darabhoz. Többet nem is tudok mondani erről, mert soha nem szólok bele, mindig a jelmez- és díszlettervezőre bízom a látványvilág megformálását. Természetesen folyamatosan egyeztetünk, esetleg jelzem, ha valami nem nyerte el a tetszésem, de arra törekszem, hogy mindketten maximálisan sajátjuknak érezzék a jelmezt és a díszletet.

    Egy csók és más semmi – próba / Fotó: ifj. Háry Péter

    Közben a Miskolci színházban is próbál, a Producerek c. musicalben játszik. Nehezen összeegyeztethető a két munka?

    Meglehetősen fáradságos a sok utazás, főleg a téli körülmények miatt, de megéri, mert az Egy csók és más semmi egy nagyon kis helyes történet, és ígérem, hogy erős végeredményre számíthatnak a nézők!

    Kérdezett: Sárdi Barbara / Kecskeméti Nemzeti

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram