gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Egy színházi anekdota avagy Feleki Kamill a Royal Orfeumban

    2020. április 26., vasárnap 07:03

    A magyar színházi élet legendás alakja volt Feleki Kamill. Őt és a pályatársakat, művészbarátokat megidéző humoros történetek sorából kiemelkedik egy, amely még kezdő színész korából, az 1930-as évekből való. Ekkoriban az Erzsébet körút 31. sz. alatt működő mulatóban, a Royal Orfeumban játszott, ennek helyén épült föl később a Madách Színház. 

    Dívott akkoriban egy szokás, az úgynevezett – durrantás. Ha a nézőtéren egy olyan kereskedő vagy divatszalon-tulajdonos ült, akit a színészek ismertek, a szövegükbe valamilyen dicséret keretében beleszőtték a nevét. Például azt mondta a szubrett a táncoskomikusnak: – Milyen remek az öltönyöd! – s ujjacskái közt elismerőleg morzsolgatta a szövetet. – Na, hallod – vágta rá a komikus, mint a világ legtermészetesebb dolgát –, a Sugár és Barnánál vettem hozzá ezt a príma szövetet. Persze a többi színész a színfalak mögött figyelt, s amikor elhangzott a cég neve, rávágták halkan: durr… A reklámozó színész pedig másnap bemehetett az említett céghez, s kapott ajándékba három méter príma szövetet. 

    Feleki Kamill és Psota Irén
    Lengyel Menyhért: A waterlooi csata, Madách Színház 1969
    Fotó: Wellesz Ella

    Persze mindez viszonossági alapon folyt. Ma a szubrett dicsérte meg a komikus öltönyének a szövetét, holnap a komikus a szubrett ruhájának a finom selymét. Természetesen nem mindegyik színész vett részt ebben az akcióban. Közéjük tartozott Kamill, már csak azért is, mert valósággal irtózott a színpadon a felelőtlen rögtönzésektől.

    Történt egyszer, az előadás közben, hogy az egyik színész izgatottan sietett ki a színről, s gyorsan odasúgta az éppen jelenésre váró Kamillnak: – Itt ül lent Győry (értsd: ez egy belvárosi cipőszalon tulajdonosa volt) de már későn vettem észre. Kérlek Kamillkám, durrants nekem egy pár szép cipőt. Úgy kellene… Csakhogy Kamill épp dühös volt erre a cipészre, mert nemrég rendelt nála egy párat, amelyik feltörte a lábát. Napokig ápolgatta, mire meggyógyult.  

    Budapest, 1954. november 10. Feleki Kamill a Csárdáskirálynő című operett egyik jelenetében az Operettszínházban. MTI Fotó: Farkas Tamás

    Sziszegve sántikált be a színpadra, ahol partnernője ijedten kérdezte tőle, hogy mi a baja? Kamill mártírarccal felelte: – Nem látod, mi van a lábamon? Győry-cipő! A cipész hitelrontásért beperelte a színházat. Ráadásul Kamillnak rendelnie kellett megbízója, a kedves kollégája számára fájdalomdíjul egy szép cipőt. Természetesen nem Győrytől. Ez volt Feleki Kamill pályafutásának egyetlen durrantása.

    Forrás: OSZMI

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram