Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Egy vezető elhagyja a Katonát, ketten pedig figyelmeztetést kapnak a DK-s jegyek miatt

    2023. november 30., csütörtök 11:23

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, fegyelmi vizsgálat indult a Katona József Színházban, mert a Demokratikus Koalíció (DK) tagjai kedvezményesen vásárolhattak jegyeket a teátrum előadásaira novemberben. A színház csütörtöki közleményében azt írja, a történteket maguk is ehibázottnak gondolják és a vizsgálat eredményeképpen megtették a szükséges munkáltatói intézkedéseket, ezért gy vezető beosztású dolgozó távozik a teátrumtól, ketten pedig figyelmeztetést kaptak.

    A Facebookra kitett közleményben ez áll:

    A Katona József Színház állandó kedvezményeket nyújt nyugdíjasok, diákok, pedagógusok, nagycsaládosok számára, emellett – mint minden színház – értékesítési eszközei közé tartozik, hogy kultúra iránt érdeklődő szervezetek, csoportok számára időszakos kedvezményeket biztosít. Kapcsolataink között számos vállalat, állami szerv, önkormányzat, iskola és egyesület található. Minden esetben örömünkre szolgál, ha valaki úgy dönt, hogy kultúrára szán időt, figyelmet, pénzt.

    A kedvezmények a közönségszervezésen és kapcsolattartókon keresztül jutnak el a különböző jegyvásárlói csoportokhoz, melyeket kuponkódokkal lehet igénybe venni. A jegyvásárlási lehetőséghez kapcsolt kísérőlevelet, nem a színház, hanem az adott szervezet munkatársa fogalmazza meg és küldi szét.

    A történteket magunk is elhibázottnak gondoljuk, ezért az események hatására a színházban átfogó vizsgálat indult és ennek eredményeképpen a szükséges munkáltatói intézkedéseket megtettük. Két munkatársunkat figyelmeztetésben részesítettünk, egy vezető beosztású dolgozónk pedig elhagyja a színházat.

    A színház korábbi közleményéből kiderült, november 21-étől lehetett a DK-s kedvezménnyel jegyet váltani náluk, és november 25-éig összesen 28 darab jegyet adtak el így.

    A fegyelmi eljárás elindulásáról Baranyi Krisztina tájékoztatott a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése után, a politikus azt írta, hogy szerinte ez egy nagyon súlyos ügy, „annál is inkább, mert a Főváros kulturális ügyeinek irányítása 2019 óta a DK kezében van.”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram