gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Egy vidéki színház csüngő akácait választották az Év Fájának

    2021. október 16., szombat 06:38

    Az elmúlt tíz évhez hasonlóan idén is megválasztották az Év Fáját, amelyre egy online vesenyen lehetett szavazni. Összesen 27 jelölt indult a versenyen, melyek közül egy szakmai zsűri választotta ki a 11 döntőst.

    Utóbbiak közül már a közönség voksolhatott kedvencére július 1. és október 1. között. Az Ökotárs Alapítvány által szervezett megmérettetésen a legszebb, legkedvesebb történetet hordozó hazai fákra szavazhattak az érdeklődők, ám idén az Év Fája és a Hős fa címek mellett az Országos Erdészeti Egyesület különdíját is kiosztották.

    Az Év fája címet a csüngő japánakácok nyerték el, megnevezésük azonban félrevezető, ugyanis a faj nem Japánból, hanem Kínából, illetve Koreából származik. A törzsre oltott, csüngő ágrendszerű, időskorban különleges és hatalmas boltozatos koronát viselő egyedek Debrecen város büszkeségei. „A két fa a Csokonai színház bejárata előtt áll, magasba ívelő ágaival sokszor betekintettek a teátrum ablakain, és minden estére jutott nekik bőven megbeszélni való. Belestek a kulisszák mögé és láttak ezernyi sikert és bukást, hallottak tapsorkánt és üdvrivalgást, átéltek ínséges időszakot és csillogó éveket” – áll a jelölésben.

    A zsűri döntése alapján a zilizi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) ezeréves tölgy kapta a Hős fa címet. A mezőgazdasági területen álló fát 2003 körül több villámcsapás érte, kigyulladt, ágainak egy része leszakadt, de megmaradt két ágán újra és újra kihajt. „A famatuzsálem megőrzése fontos a jelen- és utókor számára, a természeti értékek megismerésére irányuló turizmust és az oktatást szolgálja” – írta a fát jelölő önkormányzat. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig a Szekszárdi dombság és a Sárköz peremén álló Mausz hársfa kapta az idei évben.

    Az Év Fája egy speciális kezelést nyer, amit Börzsei Bence Faápoló és csapata fog elvégezni. A Hős Fa jutalma egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa pedig az OEE ajándékcsomagját kapta. A döntősök többek között a Kenderkóc webáruház madárodújait és etetőit kapták ajándékba.

    A 2021-es magyarországi győztes japánakácok a 2022 elejére tervezett európai versenyben is indulnak, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értünk el, négyszer pedig elsőként végzett a magyar fa.


    Döntős fák helyezési sorrendben:

    1. A kultúra párosa – A debreceni Csokonai Színház csüngő japánakácai – 3237 szavazat
    2. A perkátai nagy tölgyfa – 1884 szavazat
    3. Gödöllői görbefa – 1099 szavazat
    4. Mausz-fa, a hárs a dombtetőn – a Szekszárdi dombság és a Sárköz peremén – 864 szavazat
    5. A martfűi mesefa – 850 szavazat
    6. A három horti vadgesztenyefa – 605 szavazat
    7. Herény Erzsébet-hársai – 592 szavazat
    8. Százéves eperfa a kétsopronyi Kemencés Tanyán – 279 szavazat
    9. Kispáli Vadkörtefa – 225 szavazat
    10. Micsky hársak –197 szavazat
    11. Ezeréves Tölgy, Ziliz – 95 szavazat
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram