gate_Bannergate_Banner
Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. június 19., szerda
    banner_bigBanner3

    Egy virtuális előadásról, ami a lápi világba is elkalauzolt

    2023. május 28., vasárnap 11:18

    Az alábbiakban beszámolót olvashatnak a Kolibri Színház által szervezett PlayOn! Fesztivál egyik különleges vendégelőadásáról.

    A három történet észak-angliai tájakra viszi a nézőt a virtuális valóság segítségével. Mit jelent onnan származni, benne élni és oda tartozni? A Monolitok három környezet – egy láp, egy város és egy tengerpart – sugárzó látványvilágát fonja össze Hannah Davies, Carmen Marcus és Asma Elbadawi elbűvölő hangzásvilágával és költői monológjaival. Egyszerre fantáziadús és magával ragadó, ez a VR-élmény lebilincselő bizonyítéka az ember és a környezete közötti elválaszthatatlan kapcsolatnak.

    A virtuális előadáson 20 percenként 3 fő vehetett részt.

    Papp Tímea beszámolója:

    Az E10 kamaratermében félhomály fogad. A termet a kintről beszűrődő világosság, a nézőtéri feljáró karfáira akasztott gömbök és a színpad fölött lógó lámpa meleg fénnyel világítják meg. A színpad közepén egy posztamensen egy kis installáció áll. A dimbes-dombos zöld tájból három, Yorkshire-re oly jellemző kőtömb emelkedik ki, a fűben nyuszi, kisebb kődarabok – olyan, mint egy díszletmakett. Nem is olyan, hanem az. Észak-angliai utazásom innen indul és ide tér vissza virtuálisan és valóságosan is. Leülök a három fotel egyikébe, fejemre kerül a VR-szemüveg és a fejhallgató, kezembe kapok egy joystickszerű kis érzékelőt, és indul a kaland.

    Zen-szerű nyugalmat áraszt a zene és a természet zajai. Előttem makett három monolitja, a nyuszi, a kövek, fölöttem a rózsaszín-kék ég, körülöttem a láp. Megalitikus kori lávából vagy az autópályákon nagy sebeséggel száguldó autók összeolvadó fényszóróiból alakul-e ki a rózsaszín csóva, ami továbbviszi a mesét, nem tudom, a szituációból adódóan bármelyik lehet. Hirtelen egy üres busz emeletén találom magam, a leghátsó sorban ülve. Kint esik az eső, zsong a város, de a buszbelső hirtelen mágikus világgá színeződik át, még a lápi nyuszi is megjelenik. Aztán újabb váltás, itt, a morajló tenger partján minden kék, legalább ötven árnyalatban. A víz, az ég, a távolban a sziklák és karnyújtásnyira egy zárt ajtó, ami ki tudja, hogy került oda. A kövek is kékek, csak a partra vetett korall rózsaszín. 

    Ezalatt elhangzik három monológ, amelyet három különböző korú, de yorkshire-i illetőségű költőnő írt és mond el. Az érzelmes, de nem érzelgős szövegek a szülőföldhöz fűződő bonyolult, nem feltétlenül konfliktusmentes kapcsolatról szólnak. Hallgatva őket úgy tűnik, egyszerűbb kinn, a természetben, amely bár titokzatos, mégis konfliktusmentes, ahol énidőt kap a szemlélő, lehetőséget a gondolkodásra, a feloldódásra, mint a városban, amely csak látszólag olvasztótégely és a lehetőségek tárháza, és kihegyezett figyelmet kíván, mert tele van rengeteg rejtett akadállyal. 

    A Monolitok legszűkebb hazát, a régiót, a születési helyet teszi főszereplővé, amelyet a legautentikusabb szemüvegen, az ottlakók történetein keresztül mutat be szeretettel, ugyanakkor kendőzetlen őszinteséggel. Nem idealizálnak: a két tájóda közti, műfajánál fogva is problémafelvető városi slam a különböző kultúrák együttélésének nehézségeiről szól, amelyben alapvető oka van az érdeklődés és az empátia hiányának.

    A yorki Pilot Theatre virtuális valóság utazása Budapesten/-ről nézve (átélve?) egyáltalán nem a digitális eszközök alkalmazása miatt fontos vállalás. Jóval erősebbnek érzem benne azt, hogy a projektben közreműködő alkotók, akik ráadásul nők, nem vizsgálják, hanem megvallják, mit jelent arról a vidékről származni, oda tartozni, mivel jár ez az eltéphetetlen kötelék.

    Papp Tímea

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram