gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    „Egyedülálló támogatási formát dolgoztunk ki” – Interjú Őze Áronnal

    2020. április 27., hétfő 12:53

    A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Magyarországon elsőként előleget fizet jövedelem nélkül maradt színészeinek a koronavírus járvány miatt bevezetett korlátozások időszaka alatt.

    A dunaújvárosi színház igazgatóját, Őze Áront az EJI arról kérdezte, hogyan fogadták a művészek a támogatást, miként éli meg a társulat a befejezetlen 2019/20-as szezont, és milyen szerepet szán a közkedvelt alternatív közönségelérési csatornájuknak, a Virtuális Színháznak.

    Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület interjúja:

    Egyedülállónak tekinthető az a támogatás, amit a Bartók Színház biztosít a színészei számára. A társulat tagjai előleget kapnak azokra a művészi teljesítményekre, amelyeket a járvány után újrainduló előadások alkalmával nyújtanak. Ez meglehetősen szokatlan, ha nem egyenesen példátlan a színházi világban…

    Igen, lehet. Létezik ugyan egyfajta munkáltatói előleg, de az csak közalkalmazotti jogviszonyban álló kollégáknak adható. A Bartók Színház fellépő művészei és tervezői vállalkozóként kötődnek az intézményhez. Elvégzett munka nélkül a színház nem fizethet ki költségvetési forrásból egy fillért sem, ezért egy olyan speciális megoldást dolgoztunk ki, amely a színház gazdálkodása számára anyagilag még vállalható, ugyanakkor jogilag minden tekintetben tiszta konstrukció. 

    Hogyan birkózott meg az előzmények nélküli és minden bizonnyal összetett jogi problémával a színház apparátusa? 

    Jelentős segítséget kértünk és kaptunk ehhez az Előadóművészi Jogvédő Irodától. Az egyesület teljes mellszélességgel mögénk állt és profi támogatást nyújtott. Szakértői kidolgozták azt a munkajogi metódust, amellyel ez a segélyezési rendszer működőképessé válik művészeink számára. Közösen alakítottunk ki egy olyan megoldást, amit akár alapul vehet az egész szakma. A lényege egy szerződésmódosítás, ami rögzíti, hogy a szerződésben vállalt teljesítmény és honoráriumok fedezetére fizetünk előleget, amit a kolléga a következő évadban, tehát a naptári és költségvetési éven túl vállalt munkájával ellensúlyoz.

    Őze Áron / Fotó: Zsedrovits Enikő (Dunaújvárosi Hírlap, Dunaújváros Online)
    Őze Áron / Fotó: Zsedrovits Enikő (Dunaújvárosi Hírlap, Dunaújváros Online)

    Hogyan fogadták ezt a megoldást a társulat tagjai?

    Természetesen nagyon örültek, hiszen tisztában voltak azzal, hogy a szerződési formájukból fakadóan semmiféle védettség nem áll mögöttük. Jeleztem én már korábban is, hogy igyekszünk valamifajta segítséget nyújtani, de ez időbe telt. Köszönöm türelmüket, megértették, hogy ez az ügy semmilyen szempontból nem egyszerű. A kialakult feltételeket örömmel vállalták, sőt sokuk számára megnyugvást jelentett, hogy a szerződés minden körülmények között biztosít számukra színpadi fellépést a következő évadban is a Bartókban.

    Az előleg összege sokaknak a megélhetést jelenti, de van-e olyan, aki többre számított?

    A kollégák azt mondták, hogy az összeg gáláns: havi nettó 200 000 forintról van szó. 

    Mi a terve a befejezetlen 2019/20-as évaddal kapcsolatban?

    Fel kellett függesztenünk két próbaidőszakot, és kilenc bérletes előadásunk is elmaradt, ezeket nyáron szeretnénk pótolni. Ha ez a bérleteseinknek nem megfelelő, akkor pedig ősszel játsszuk le ezeket. Több alternatívát is kínálunk a kárpótlásukra. Már a pandémiás helyzet kialakulásakor jeleztem az összes dolgozónknak, hogy valószínűleg az évad kitolódik a nyárra. Most mindenki azért drukkol, hogy ez így is legyen. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy a kollégákban és az egész szakmai világban van egy félelem: mi lesz a nyáron, fognak-e az emberek színházba járni? Én optimista vagyok. Hiszem, ha vége lesz ennek a bezártságnak az emberek ki fognak szabadulni otthonról, és kevesen lesznek abban a helyzetben, hogy nagy külföldi nyaralásokat tervezzenek, inkább a helyi szórakozási lehetőségek felé fognak fordulni.

    Ha nyárra nem is oldódik meg a helyzet, de valamelyest enyhülnek a korlátozások: például a színészek játszhatnak, de a nézőket szét kell ültetni, csak minden második széket lehet eladni. Elképzelhető, hogy ebben az esetben a Bartók „Virtuális Színháza” az előadások kiegészítéseként szolgáljon?

    A színház élő műfaj, amelynek varázsa a művész és néző közvetlen találkozásában rejlik.. Jelen pillanatban elég népszerű a „Virtuális Színház”, szerencsére vannak felvételeink korábbi előadásokról, de azért ez mégiscsak amolyan róka fogta csuka történet. Egyébként mindenféleképpen érdekes ezeket visszanézni az alkotóknak is, a kollégáktól is hallottam, hogy szívesen megnézik a régebbi játékukat. Tehát számunkra is tanulságos, de ha ismét találkozhatunk a közönséggel – még akkor is, ha csak kisebb létszámban, szétültetett emberekkel – inkább játszunk élőben dupla előadást, hogy mindenki át tudja élni a színház élményét.

    Forrás: EJI

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram