gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Egyedülálló Verdi-bemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Göttinger Pál rendezésében

    2023. március 9., csütörtök 09:01

    Giuseppe Verdi A kalóz című operáját április 14-től a Nagyszínházban láthatja a szegedi közönség Göttinger Pál rendezésében. Az előadás nem csak azért lesz kuriózum, mert a vidéki színházak közül egyedülálló módón Szegeden már az évad második operabemutatójára készülnek, hanem azért is, mert Magyarországon A kalóz színpadi változata itt látható először.

    A mai olvasópróbával kezdetét vette a Szegedi Nemzeti Színház legújabb, az idei évad második nagyszínházi operabemutatója, A kalóz próbafolyamata. A kötelező bezárást követően most térhetett vissza a társulat a teátrum falai közé, és bár külső helyszíneken eddig is dolgozott a csapat, a munka végre megszokott környezetben, újult erővel folytatódik.

    Barnák László főigazgató elmondta, Verdi életművében különleges helyet foglal el a darab, hiszen a zeneszerző a legtermékenyebb időszakában írta, az ismertebb művei társaságában. A kalózt a fergeteges zene és a sodró lendületű történet ellenére mégis világszerte ritkán tűzik műsorra, Magyarországon a színpadi változat most lesz látható először, a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek tolmácsolásában.

    Dinyés Dániel zenei vezető megerősítette, hogy valóban egyedülálló produkció készül Szegeden, már csak azért is, mert a nagyszabású előadást a Szegedi Nemzeti Színház teljes mértékben egyedül, saját táncosokkal, saját énekesekkel, meghívott vendégművészek bevonása nélkül képes létrehozni, és ez mutatja, mennyire erős a szegedi operatagozat.

    Göttinger Pál rendező hangsúlyozta, mindig örömmel tér vissza Szegedre, szeret a társulattal dolgozni, és ezúttal is nagyszerű munka vár rájuk, ez a produkció ugyanis remek szerepeket, lehetőségeket kínál a művészek számára.

    „Olyan kort élünk, amikor napi élményünk, hogy azt érezzük, nem vagyunk a helyünkön. Ebben az operában a szereplők közül senki sincs a helyén, ismerős érzésekkel fogunk találkozni” – fogalmazott a rendező.

    Részletek: www.szinhaz.szeged.hu/bemutatok/a-kaloz

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram