A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa egyetlen kérdést tesz fel a sürgetett modellváltással létrejövő alapítvány kuratóriumi elnökéhez.
Egyetlen kérdést szeretnénk intézni Vidnyánszky Attilához – aki Kossuth-díjas színházrendező, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház főrendezője, az Emberi Erőforrások Minisztériuma döntés-előkészítő testületének, a Színházművészeti Bizottságnak elnöke, a színházművészet szakmai érdekeinek védelmét ellátó Magyar Teátrumi Társaságnak elnöke, a Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának művészeti képzésért felelős rektori megbízottja, a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó művészeti vezetője, a Déryné program szakmai bizottságának tagja és 2020. szeptember 1-től a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány tulajdonosi jogkörrel felruházott, korlátlan időre kinevezett kuratóriumának elnöke, és aki számtalan nyilatkozatának egyikében a következőt mondta:
„A kuratórium és a szenátus, valamint a HÖK együttműködésére és tárgyalásra van szükség. Párbeszédet, szakmai vitákat folytatni, megalapozott álláspontokat ütköztetni. Ez a következő hónapok feladata.”[1]
–, miként képzeli a megalapozott álláspontok szakmai ütköztetését, a párbeszédet azok után, hogy
kinevezése előtt is és azóta is folyamatosan becsmérli az egyetemünkön folyó munkát, annak minőségét köztudomásúan alacsony színvonalúnak tartja,[2] nagy mestereink életművét lenullázza,[3] a tanári kart megengedhetetlen jelzőkkel illeti, egy részét bagázsnak[4] (etimológiai szótár: csőcseléknek) nevezi, többekről név szerint valótlanságokat terjeszt,[5] feltételezéseken alapuló határozott kijelentéseket tesz; az egyetem működését, elmúlt évtizedeit egyáltalán nem ismeri, de olyan érveket ismétel meggyőződéssel, amelyek nem igazak,[6] azok tényekkel, adatokkal bizonyított cáfolataival [7] nem törődik, és ezzel megtéveszti a közvéleményt;[8] a hallgatókat rendszeresen infantilizálja és sértegeti,[9] az egyetemen felhalmozott tudást nem tiszteli, az elért eredményeket nem létezőnek tekinti, az oktatási hagyományokat megkérdőjelezi,[10] az egyetemen végzett munka iránt nem mutat kíváncsiságot;
saját bevallása szerint már 2014-től tervezi a változtatást, de ez ügyben az egyetem vezetőségét soha nem kereste, kurátori felkérése kapcsán sem kezdeményezett párbeszédet, ezzel szemben szüntelen erődemonstrációt folytat kormányzati felhatalmazással;[11] a modellváltás folyamatában kialakult vitát buzgón politikai erőtérbe helyezi, egyértelműen ideológiai harcot vív, direktívákat fogalmaz meg; [12] az egyetem ügyében is következetesen és cinikusan végzi azt az áldozatos munkát, amit a magyar színházi szakma kettészakításáért vállalt magára; vérbeli kultúrpolitikusként meghatározza a magyar filmművészet iránymutató témáit; [13] jövőbeni terveinek egyeztetés nélküli, határozott megfogalmazásával súlyosan és alaptörvénybe ütközően sérti az egyetemi autonómiát;megszólalásainak manipulatív retorikája kikezdhetetlen, önmagát mártírként és áldozatként tünteti fel,[14] összekeveri egyetemünket kimondott és ki nem mondott ellenségképekkel, miként a „balliberálist” a szabad szellemiséggel; összeesküvés-elméletei és mellérendelt jelzői burkoltan kirekesztőek;[15] megkérdőjelezi véleménynyilvánításhoz való jogunkat, nemzeti identitásunkat és elkötelezettségünket a magyar kultúra iránt, morális hozzáállásunkat a hallgatókhoz
— röviden: miként képzeli a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet, mi lesz az első mondat?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa
Alátámasztás és levezetés a lábjegyzetekben: