A Vígszínházat 2009 óta vezető Eszenyi Enikő ismét pályázik az igazgatói pozícióra, ezért készített vele február végén interjút a 24.hu. A beszélgetés megjelenése után kereste meg az oldalt a Víg egyik volt rendezőasszisztense, hogy beszámoljon a színházban uralkodó légkörről. Ezt követően több egykori alkalmazottal beszéltek.

A teljes beszámoló itt olvasható.

“A Vígszínházban töltött fél évem alatt napi szinten tapasztaltam vagy voltam szemtanúja abúzusnak, a toxikus légkör által kialakult pszichikai nyomás következtében magam is öt kilót fogytam, illetve a kirúgásomat megelőző próbán pánikrohamom volt. Ezt a beteges légkört nagyrészt az igazgatónő viselkedése váltja ki” – állítja Fenyvesi Lili, aki az Eszenyi Enikővel készült interjú után jelentkezett.

„(…) Az utóbbi években, Eszenyi Enikő igazgatása alatt elkezdődött egy fluktuáció főképp az operatív munkakörök esetében. Világosítók, díszítők, hangosítók, öltöztetők, fodrászok és rendezőasszisztensek jöttek-mentek a színházban, ami miatt állandó bizonytalanság és bizalmatlanság alakult ki” – tette hozzá Fenyvesi Lili.

A Vígből történt távozások kérdését többen felvetették az utóbbi időben. „A fluktuáció minden munkahelyen természetes” – nyilatkozta a 24.hu legutóbbi interjújában Eszenyi Enikő a kérdésre, nem utal-e feszültségre a tény, hogy az elmúlt tíz évben csaknem 50 ember távozott a színházból. 

A lapnak további három, név nélkül nyilatkozó, korábban a Vígszínházban dolgozó személy is megerősítette a Fenyvesi Lili által mondottakat. (…)

A vezetői attitűdjét érintő állításokkal kapcsolatban Eszenyi Enikőt is megkereste a 24.hu, aki először is szóvá tette, hogy a Vígszínház működését és az ő személyét „igaztalan támadások” érték az elmúlt időben, ami szerinte szoros összefüggésben áll azzal, hogy március 10-én kerül sor a színház igazgatói posztjára pályázó jelöltek meghallgatására. (…)

“Színházi emberként csak azt mondhatom, hogy egy felfokozott próbafolyamat közben sok minden elhangzik, de mivel profik vagyunk, a helyén kezeljük ezeket a szituációkat, tudjuk, hogy miként kell elválasztani a megszólalásokból a lényegeset a lényegtelentől” – írta a direktor.

Arra a kérdésre nem adott egyértelmű választ, hogy Fenyvesi Lili kirúgásának volt-e konkrét szakmai indoka, azt viszont kifejtette, hogy szerinte nem a színházban uralkodó rossz hangulat okozza a dolgozók körében tapasztalható nagy léptékű fluktuációt. Úgy véli, nem szabad összekeverni egyes munkatársak szakmai alkalmasságát/alkalmatlanságát a színház egészében történő mozgásokkal, mert utóbbinak sokkal inkább az állandó megújulásra való törekvéshez van köze.

„Igazgatóként rendkívüli kihívást és felelősséget jelent a különböző színészgenerációk organikus együttjátszásának megteremtése, és a fiatal színészek pályára állítása. Az ilyen vállalások sérülésekkel is járnak, de az emberi méltóság megsértése soha nem következhet be” – fogalmazott Eszenyi. Azt elismerte, hogy a kreatív, alkotói világban néha valóban gondot jelent, hol kell meghúzni a határokat munkaidő és szabadidő között, és eldönteni „mikor ártunk a túlzott lendülettel, és mikor segítünk”. Állítása szerint azonban igyekszik korlátozni magát ezen a téren, és tiszteletben tartani a kettő között húzódó határt.

Néder Panni rendező még 2017-ben írta meg a Facebookon, hogy Eszenyi 2010-ben átrendezte diplomamunkáját, a Túl a Maszat-hegyent: „Véres és deprimáló próbafolyamat volt, annyi pozitív hozadékkal, hogy a főpróbahétre lebetegedett, én meg az utolsó erőtartalékokat mozgósítva visszaállítottam, amit tudtam” – írta az azóta Németországban élő alkotó, aki most a 24.hunak nyilatkozott az esettel kapcsolatban. Szerinte az átrendezés jelenségével színházi berkeken belül mindenki tisztában van, és nagyon sajnálja, hogy mások eddig nem hozták nyilvánosságra a saját történeteiket. A Vígszínházban ugyanis ez egy nagyon régi hagyomány, Marton László is rendszeresen gyakorolta, minden bizonnyal Eszenyi Enikő is ebben a közegben nevelkedett – ami nem menti fel őt Néder szerint, aki már 2009-től, asszisztensként is több alkalommal tanúja volt ennek a folyamatnak. (…)

“Romokban voltam a próbafolyamat végén. Évekig tartott helyre tenni magamban, hogy ebből mi a saját felelősségem, és mi nem az. Hiába néztem végig, hogy ezt akár egy hatvanéves emberrel is megcsinálja, tehát nem a fiatalságomon, tapasztalatlanságomon múlik, magamra vettem, hogy elvéreztem ebben a helyzetben, és nem tudtam a színészekért, valamint egyéb munkatársaimért kiállni. Azon túl, hogy ez szakmailag is rettenetes, méltatlan dolog, az önbizalmamon maradandó károsodást okozott” – fejtette ki Néder Panni, aki szerint hasonló helyzetek máshol is előfordulhatnak, mert az egész magyar színházi kultúra patriarchális alapokon nyugszik, és a színházi vezetők számos esetben nem képesek reflektálni saját tetteikre. 

Eszenyi Enikőt erről is kérdezte a 24.hu, aki azt felelte, hogy az igazgatói szerepet nem hatalmi helyzetként éli meg, még akkor sem, ha ez hatalmat jelent. Állítása szerint számára egy színház vezetése azt jelenti, hogy mindenért, a legapróbb részletekig felelősséggel tartozik, ami kiterjed „az előadások színvonalára, az esetleges felújító próbák segítésére is”.

“Igen, van véleményem az amúgy általam meghívott rendezők munkájáról, de ez nem jelenti azt, hogy alkotói munkájukat nem tisztelném”– írta Eszenyi, hozzátéve, hogy felé eddig még nem jelezte egyetlen rendező sem, hogy megsértette volna az autonómiáját.

(…) Évekkel később, mikor Néder már külföldön dolgozott, Eszenyi bocsánatot is kért tőle, amiért átgázolt rajta, és kifejezte, hogy szeretné, ha újra dolgozna a Vígszínházban. Érkezett is felkérés egy Vígben megvalósuló nemzetközi kooperációra, aminek szervezésébe Néder lelkesen bele is vetette magát, ám a hosszas, kudarcba fulladt folyamat végén ismét hasonlóan megalázó helyzetekben találta magát. „Most már nem vagyok összetört, csak dühös. Azért döntöttem úgy, hogy megosztom a történéseket nyilvánosan is, mert szerintem ilyenkor ki kell állni. Tudom, hogy Magyarországon számos színházcsinálónak vannak hasonló történetei – ettől az eljárásmódtól Németországban teljesen elszoktam. Azt hittem, nem történhet meg még egyszer” – kommentálta 2017-ben a történteket.

Hogy a Néder Panni által említett szellemiség régre visszanyúlik, azt erősíti meg Simon Balázs beszámolója is, aki még a 90-es években, Marton László vezetése alatt élt át hasonlóan traumatikus élményeket fiatal rendezőként. (…)

A 24.hu-nak elmondta, hogy ezt a jelenséget rengetegen ismerik a szakmán belül, több generációt mélyen érintett, és a Vígben vezetőről vezetőre öröklődött ez a fajta hatalmi szemlélet. Szerinte ez egy beavatásszerűség volt a társulatban, de ebben a helyzetben kevesen tudtak megmaradni, a pályakezdők közül szinte senki. (…)

Simon Balázs szerint a társadalomra alapvetően jellemző a hatalommánia, vagyis annak hagyománya, hogy minden konfliktusos vagy bizonytalan helyzetet a másik leuralásával kell megoldani. Ebből a szempontból a színházat, és azon belül a Víget, nem kivételnek, inkább ezen jelenség lecsapódásának, kvintesszenciájának látja.

(…) A teljes beszámoló itt olvasható.

Kérésükre a Színház Online közzétette a Vígszínház elszerződött társulati tagjainak nyilatkozatát, amelyet ITT OLVASHAT.