“Egymás nélkül nem sokat érünk!” – A Magyar Gyerekkönyv Fórum elnöksége is kiáll az SZFEért

A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum elnöksége is szolidaritásáról biztosította a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit. Közleményükben azt írták, tiltakoznak az ellen, hogy bármilyen kulturális intézményt, műhelyt, csoportosulást szakmai egyeztetés nélkül alakítsanak át.

Közleményük így szól

„Mi a gyerekirodalom alkotói, kiadói és szerepvállalói, határozottan tiltakozunk az ellen, hogy bármilyen kulturális intézményt, műhelyt, csoportosulást szakmai egyeztetés, illetve annak megkérdezése nélkül, a javaslatait, hagyományait, eredményeit teljesen negligálva alakítsanak át. Ez riasztó, rossz példa bármely, a magyar kultúra területén dolgozó műhely számára, hiszen azt sugallja, bárki, bármikor felszámolható.

Határozottan kiállunk tehát az SZFE függetlensége mellett, és szorítunk a fiataloknak, mert kicsit hiszünk még a kimondott és leírt szóban, mert hiszünk a kreativitás, a gondolkodás és a megértés erejében, és mert mi is azon dolgozunk, hogy a gyerekeknek, a felnövőknek mindez magától értetődő legyen! 

Hogy jön a gyerek- és ifjúsági irodalom mindehhez? Egészen egyszerű: számos kiváló szerző került már ki drámaírókból, nem egy esetben erős az együttműködés a színház, a film és az irodalom között, ráadásul a sokszor visszasírt fénykor, amikor jobbnál jobb ifjúsági regényeket adaptáltak filmre, és jobbnál jobb mesék, rajzfilmek váltak könyvvé, vagy épp fordítva, pontosan mutatja, hogy a kultúra különféle szegmensei nem választhatóak el egymástól.

Egymás nélkül, – úgy is mondhatnánk, – nem sokat érünk!

Nem beszélve arról, hogy mi, akik azzal foglalkozunk, hogy minél több kortárs irodalom és illusztráció jusson el a gyerekekhez, illetve fiatal felnőttekhez, amellett tettük le voksunkat, hogy a választás szabadsága az egyik legfontosabb dolog az életben, amely nem állítható ellentétbe olyan fogalmakkal, mint nemzet, haza, család, kereszténység, hiszen ezek egymással nem ellentétes fogalmak.”

HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum

elnökség”