A PlayOn! Fesztiválra érkezik A jövő című német előadás, amelyről Annette Müllerrel, az előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.

Ajánló az előadás elé:

Vessünk egy pillantást a jövőbe! Egy olyan jövő előtt állunk, amely kaotikusnak, nyomasztónak és nyugtalanítónak tűnik. Mihez kapcsolódjunk? Milyen a valóságunk? Elvesztünk a világ előtt? Elveszett a világ számunkra?
Az irodalom új temploma az internet archívuma. Célunk a hang, a test, a zörejek és a környezet kollázsának létrehozása, hogy a digitális környezet egyidejűségét ábrázolhassuk, és egyben a jelenlegi helyzet feltárásával, stratégiák keresésével bátran és örömmel nézzünk szembe a jövővel. 

Író, rendező: Annette Müller
Díszlet– ésjelmeztervező: Oliver Kostecka
Dramaturg: Milena Kowalski
Hangés programozás: Michael Lohmann
Műszaki tervezés, technika, programozás: Nils Corte, Roman Senkl
Szereplők: Thomas Ehrlichmann, Ann-Kathrin Hinz, Rainer Kleinespel

Interjú:

Tudnál beszélni nekünk kicsit az előadásról, és arról, hogy mi inspirált téged a darab elkészítésekor?

Az előadást az elmúlt pár év történései inspirálták, és az, hogy az utóbbi idők megpróbáltatásai milyen hatást gyakoroltak a fiatalokra. 2020-ban írtam a darabot, amikor a digitalizáció egyik pillanatról a másikra nagyon fontos részévé vált az életünknek. A koronavírus miatt korlátozódtak a társas kapcsolataink, a fiatalok teljesen elszigetelődtek az osztálytársaiktól és barátaiktól, így inkább digitális csetszobákba, vagy a közösségi médiába menekültek. Úgy vettem észre, hogy a fiatalok elveszettnek, és érzelmileg túlterheltnek érzik magukat, a digitalizáció miatt pedig már teljesen elidegenedtek a valóságtól. Valahogy művészileg meg akartam örökíteni ezeknek az éveknek a vívódásait. Nagyon izgalmasnak találtam a digitalizáció „varázsát”, hogy egy szimuláció bár valóságként rezonál, ám mégis csak egy virtuális kép, így kérdéseket vet fel az, hogy ez a valóságélmény fizikai síkon mégis hogyan értelmezhető? Gyakran szoktam feltenni ezeket a kérdéseket a testtel kapcsolatban is, hogy valójában mi a funkciója és miben különbözik a digitális élmény attól, amit én „húsvilágnak” nevezek? A darabunk címe „A jövő„, mert valójában tényleg a jövő az, amit a fiatalok elveszíthetnek, mind a jövőbe vetett hitüket, mind azt az érzést, hogy a jövő fényesebb lesz, mint korábban. A darab is nagyon nosztalgikus, egy kicsit giccses is, ahogy a nyugati társadalmak válságát boncolgatja.

Hogyan próbáltad meg az előadásod üzenetét átformálni a fiatalok nyelvére és ki a célközönséged?

Én mindig úgy próbálok alkotni, hogy a közönségem számára legrelevánsabb kifejezési módot, témát és eszközöket használjam. Másrészt ez a relevancia nagyon szubjektív is tud lenni, és szerintem helytelen a fiatalokról általánosítva gondolkodni. Sokféle fiatal van, és sokféle embert különböztetünk meg egymástól. Tehát a célközönségem végső soron mindenki, aki szeretne kapcsolódni az általam létrehozott légkörhöz.

Említetted előbb a digitalizációt, ezt hogyan integráljátok az előadásotokba?

A jövő című előadásunkban a közönségünk egy fejhallgató segítségével egy 3D-s audio környezetbe merülhet el. A színészekre olyan mikrofonokat szereltünk, amelyekkel el tudjuk változtatni a hangjukat és ezt a manipulált, mesterséges hangot pedig beleillesztjük a kollektíven kialakult hanginstallációba.

Pontosan hogyan kell elképzelni ezt a hanginstallációt?

Olyan atmoszférát szerettem volna kialakítani, ami magával rántja és behúzza a nézőt, mert úgy gondolom, hogy maga a virtualitás is erről a teljes elmerülésről szól. A nagyon bensőséges és intim hangulatot teremtő hangokon keresztül közelebb kerülsz az előadókhoz, még úgy is, hogy valójában fizikailag ők tőled jóval messzebb helyezkednek el. Miközben minél jobban belemélyedsz az előadásba, úgy egyre messzebb távolodsz el a melletted ülőktől. Egyszerre két valóságot élsz meg, amikor leveszed a fejhallgatódat, akkor az előadóteremben létezel, és amikor felteszed, belépsz az általunk létrehozott atmoszférába. Létezik tehát egy virtuális valóság, és van egy másik, amit nevezzünk most igazi valóságnak. Ennek a kettőségnek a kérdésével szeretnék foglalkozni az előadásomban is, hogy mi is az a kollektív valóság? Egyáltalán létezik ilyesmi? És mitől függ?

Említetted, hogy a történet teljes egészében a te találtad ki és írtad meg. Szoktál esetleg korábbi drámákat is adaptálni, vagy inkább szereted a saját, új ötleteidet színre vinni?

Szerzőként általában szeretek inkább új szövegeket írni, amelyekben a fiatalok számára releváns témákkal dolgozom, viszont az sem kizárt, hogy egy-egy regény, vagy dráma ihleti meg az előadásaimat. Igyekszem olyan történeteket kitalálni, ami a célcsoportom aktuális problémaival és kérdéseivel foglalkozik, eszerint kombinálom és alkotom újra az adaptált és saját anyagokat. Leginkább arra szeretnék koncentrálni, hogy mi az a történet, amit mindenképpen el szeretnék mondani és ehhez főként saját magam szeretem írni a szövegeket.

Az érdeklődők A jövő című előadást május 17-én, 17:00 órakor láthatják az Eötvös 10 Művelődési Ház kamaratermében.Jegyet tudnak váltani.