Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Egyszerre mély és elemző” – Online Pass Andrea Napraforgó című előadása

    2020. május 30., szombat 07:00

    Napraforgó című előadás egy kortünetre fókuszál, amelynek nemcsak tragikumát mutatja meg, hanem abszurditásából adódó humorát is, a felnőttek és a gyerekek szemszögéből egyaránt.

    Ajánló az előadás elé:

    Ez egy vidéki kisvárosban játszódó történet, ami az iskola, a templom és a belvárosi pláza vonalán mozog. Ha létezik polgári dráma, akkor ez amolyan kispolgári darab. Egy fiatal pár, egy nem működő házasság, egy ház, amelyet el fognak veszíteni és egy elhatalmasodó betegség. A szőnyeg alá söpört kudarcok, ki nem mondott vádak, elfojtott indulatok mérgezik az otthon légkörét. Az egymástól elhidegült pár a problémáktól kábultan éli mindennapjait, amit egy tíz éves gyermek éberen figyel.

    Történetünk felnőtt szereplői beteljesületlen vágyakat vonszolnak magukkal nyugtalan életünk során, megoldások helyett átváltoztatják személyiségüket, van, aki furcsa betegségeket produkál, hogy érthetetlen tünetek mögé rejtőzzön el a világ és önmaga elől.

    Napraforgó című előadás egy kortünetre fókuszál, amelynek nemcsak tragikumát mutatja meg, hanem abszurditásából adódó humorát is, a felnőttek és a gyerekek szemszögéből egyaránt.

    Hajduk Károly, Sztarenki Dóra, Tolnai Hella, Kőszegi Mari, Pető Kata, Kárpáti Pál / Napraforgó / Fotó: Dömölky Dániel
    Hajduk Károly, Sztarenki Dóra, Tolnai Hella, Kőszegi Mari, Pető Kata, Kárpáti Pál / Napraforgó / Fotó: Dömölky Dániel

    Pass Andrea a darabról:

    “Mindig arról írok, ami nyugtalanít, amitől félek vagy amit nem tudok megoldani, de hogy az írás által mennyire sikerül feldolgozni magamban a problémákat, azt nem tudom. A nézőktől viszont többször érkezett olyan visszajelzés, hogy a Napraforgó segített nekik megérteni azt a helyzetet, amiben felnőttek vagy aminek még mindig elszenvedői” – mondta Pass Andrea a 2016-ban a Jurányiban bemutatott Napraforgó című darabjáról.

    „Alapvetően az izgatott, hogy a felnőtteknek milyen felelősségük van abban, hogy a gyerekek hogyan lépik át a kiskamaszkor küszöbét. Hol, milyen hibákat követhetnek el, és hogy azok miként épülnek be a gyerekeik életébe, merre mozdítják el a személyiségüket” – fejtette ki az író-rendező.

    Az alkotó hangsúlyozta, a színházi nevelési munkáiban általában társadalmi problémákat vizsgál, máshogy épülnek fel, és más is a célja velük. “A vezér című előadásban például Alessandro Medici egy diktatórikus rendszert épít, nem tud szimpatikus lenni, ott az az érdekes, hogy a nép, illetve Lorenzaccio hogyan viszonyul ehhez a hatalomhoz, ezt vizsgáljuk a diákokkal. A Napraforgó világa sokkal szűkebb közeg, egy kis család életébe pillanthatunk be. Emlékszem, amikor először próbáltuk a vacsora-jelenetet Hajduk Károllyal, Pető Katával és Sztarenki Dórival, egy osztályterem nagyságú térben dolgoztunk, de a többi színész is ott volt. Éreztük, ahogy egyre fojtogatóbb a levegő, és miután lement a jelenet, nehezen tudtunk megszólalni. Ennek a darabnak minden szereplőjét lehet félteni” – mesélte Pass Andrea.

    Hajduk Károly, Pető Kata / Napraforgó / Fotó: Dömölky Dániel
    Hajduk Károly, Pető Kata / Napraforgó / Fotó: Dömölky Dániel

    Kritikus szemmel a produkcióról:

    „Lélektanilag pontos, színpadilag hiteles, igazi színház. Egyszerre mély és elemző: remek szituációkban látjuk a gyerekcsapatot, a családot, a tanár-gyerek-család interakciókat, a fásult apát. Pass Andrea kiválóan vezeti a színészeit. Petrik Andrea finom, lágy, figyelmes tanár. Pető Kata ijesztő, éles, de reális anya; félelmetes, ahogy ez a kiszámíthatatlan, szinte mindig veszélyt ígérő figura minden jelenet irányítását átveszi. A gyerekek közül pedig kiemelkedik az egyszerre zárt és érzékeny, gyermeket és felnőttet játszó Sztarenki Dóra. Talán csak az apa (Hajduk Károly) szerepe tisztázatlanabb íróilag, pedig neki is oroszlánrésze van abban, hogy a szülői szerepek így szétcsúsznak. Az előadás saját életünket, tapasztalatainkat segít felidézni, azokat a sebeket, amelyeket mások okoztak és másoknak okozunk” – írta a produkció kapcsán Tompa Andrea a Magyar Narancsban.

    A Napraforgó dráma formájában letölthető INNEN.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram