gate_Bannergate_Banner
Györgyi AnnaRózsavölgyi SzalonZnamenák IstvánTrokán Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. december 5., csütörtök
    banner_bigBanner3

    Verses estet adnak a költészet napján a József Attila Színház művészei

    2023. április 6., csütörtök 16:31

    Töltse a Magyar Költészet Napját a József Attila Színházban. A Dunánál– Versek egymás után, megemlékezés József Attiláról a költészet napján a József Attila Színház társulatának előadásában. 2023. április 11-én 17:00-kor a társulat színművészei egy-egy József Attila verssel tisztelegnek névadójuk előtt. 

    Az előadás rendezője Hargitai Iván, a színház művészeti vezetője. Összesen tizenkilenc, ritkán hallott, a költő életét meghatározó, merengő verset mondanak el a színművészek. Igazán különleges versekkel teli délutánban lesz része annak, aki ellátogat a József Attila Színházba.

    A költő életének abból a szakaszából merítenek verseket, amikor a köznapi gesztusokból, tárgyakból csinált költészetét, hétköznapi szavainkat használja, mutatja be. A Talán eltűnök hirtelen című verssel, Nemcsák Károly a társulat igazgatója nyitja meg az előadást. Verset mond többek között Ujréti László, Zöld Csaba, Quintus Konrád, Kulcsár Viktória, Lábodi Ádám. 

    A Reménytelenül című versnek két változatával zárul az előadás Horváth Csenge és Fekete Gábor előadásában. A Duna összeköt népeket, nyelveket, kultúrákat. Napjaink legfontosabb értékei a megértés és szolidaritás, ezt a meglévő erőt erősíti előadásuk. 

    A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram