Együtt lép színre Fodor Zsóka és Várkonyi András

Hamarosan együtt lép színre Fodor Zsóka és Várkonyi András. Mindenki kedvenc Magdi anyusa és Vili bácsija hosszú éveken át alakítottak házaspárt a Barátok közt díszleteiben, nemsokára pedig az Örök a szerelem című négyszereplős darabban játszanak egymás mellett – számolt be az Index.

 „Az Örök a szerelemben két fa leszünk, akik száz év múlva is egymás mellett állnak, amikor már a világ egészen megváltozott. A próbák nemsokára elkezdődnek, amit Andrisommal izgatottan várunk!” – nyilatkozta Fodor Zsóka a Storynak.

Fodor Zsóka erről az RTL Klub reggeli műsorában beszélt, elmondása szerint nagyon aggódik, hogy ha a negyedik hullám lecsap, mi lesz az iparban dolgozó idősekkel és friss diplomásokkal, akik nem tudják majd fizetni a megélhetésüket.

Belvárosi színházban játszottunk vasárnap, telt ház előtt. Lenéztem a mosolygós szemekre, a sikerre, és elszorult a torkom, mert eszembe jutott, hogy meddig láthatok még ennyi embert? Mennyire készülünk és milyen boldogok vagyunk, hogy játszhatunk. Nagyon szeretünk játszani

– mondta a színésznő, hozzátéve, hogy arra kéri a közönséget, ha maszkban is, de menjenek színházba.