Én, Iphigénia címmel mutatja be Eke Angéla első mono előadását a Radnóti Tesla Laborban a Manna Produkció segítségével. A valóság és a fikció egy kortárs dokumítoszban ölt testet, melyet Závada Péter írt meg Eke Angéla személyes élettörténete alapján.
A produkciót Gryllus Dorka és Soós Attila, Spáh Dávid és az egyetemi hallgató Sándor Dániel Máté állították színpadra. Erről kérdezte Eke Angélát a Kultúra.hu és a HVG 360.
A kérdésre, honnan jött az ötlet, hogy Závada Péterrel vegyen részt egy közös munkában, Eke Angéla elmondta: „Régóta foglalkoztatott Peti munkássága, szinte minden írása nagyon inspirált. Gondolkodtam rajta, mennyire jó lenne együtt dolgoznunk valamilyen produkcióban. Adódott egy pályázat, megkerestem vele és ő rögtön igent mondott. Rábíztam, nyugodtan kezelje szabadon a témát. Ő javasolta, hogy legyen egy személyes szál, valamint a görög mitológiából vett, Iphigénia történetére épülő vonal szintén az ő találmánya. Peti készített velem egy életútinterjút, az adta meg a dokumítosz alapját. (…) A projektnek volt egy erős kísérleti szándéka, mégpedig az, ki mit tud kezdeni azzal, ami én vagyok, rendezőként, különböző perspektívákból hogyan dolgozzák fel az anyagot.”
Arrólis mesélt, ért-e meglepetés: „Amikor a szöveget először olvastam, megdöbbentem. A saját életed egy-egy állomásának megjelenése irodalmi keretek között fantasztikus élmény. (…)
Mindenképp fontos volt, hogy művészi keretek közt, de vállaljam azt, ami én vagyok.
(…) Nyilván van ennek egy terápiás vonzata, abban az értelemben, hogy a saját életünkkel való törődés megköveteli az önanalízist. Színészként nagyon inspirált, vajon képes vagyok-e ugyanazt a történetet három különböző rendezői szemszögből hitelesen eljátszani, érvényes maradni a színpadon” – tette hozzá a színésznő.
Arról is beszélt, eddig csak pozitív visszajelzéseket kapott:
„Nagy öröm ismeretlen nézőktől pozitív kritikát kapni, megható, hogy tudtunk adni valamit az embereknek azáltal, hogy megnézték a darabot, és abban esetleg a saját életük fontos kérdéseire is választ kaptak. Ezek a dolgok újra és újra jelzik, hogy nagyon fontos a munkánk, és igenis van tétje a szakmánknak.”
A HVG 360-nak arról is nyilatkozott, hogy egyre személyesebb, önvallomásosabb szerepek, produkciók találtak rá mostanában, és ez a fordulópont a gondolatait befelé irányította: „A Trojka Színházi Társulat vezetője, Soós Attila Csehov Cseresznyéskertjében Ánya szerepét osztotta rám. A női ikonok, ideálok és feladataik a mindennapokban, a művészetben mindig is érdekeltek. Ráadásul Ánya viszonya az édesanyjához a darab erős íve, és mivel engem az anyám egyedül vállalt és nevelt évekig, motoszkálni kezdett bennem, hogy felkutassam a valós önmagamat.
A mai társadalomban egyre nagyobb nyomás nehezedik ránk, hogy tökéletesnek mutassuk magunkat. Azt kell bizonyítani, hogy mindenben mi vagyunk a legjobbak, a verhetetlenek.
Hosszú idő kellett, míg rájöttem, hogy azzal válhatok észrevehetővé a magukat eszményinek láttató embertársaim között, ha a leghitelesebben mutatom a saját arcomat. Ehhez önismeret kell, annak vállalása, hogy vidékről, Vácról jöttem a budapesti színészvilágba, és hogy a nagyvárosi közeg miféle tulajdonságokat rakott rám.”
Arról, miért a szabadúszó színészi státust választotta az egyetem elvégzése után, elárulta: „Szerettem volna minél több műfajban kipróbálni magam, minél több kollégával megismerkedni. Vállaltam a szabadúszás kockázatát, és az élet engem igazolt.”
Annak kapcsán, hogy gyakorta dolgozik szűkös anyagi keretek között működő független társulatokkal azt nyilatkozta: „Ezek a társulatok az eddig szintén kevés támogatásból is hazai és nemzetközi szinten kimagasló teljesítményt nyújtottak. Mindez emberfeletti erőbedobást igényel a független színházak vezetőitől és közreműködőitől.
Éppolyan kreatív alkotómunka fenntartani a produkciókat, mint létrehozni és színpadra vinni az előadásokat.
A Trojka például csak a jegyárbevételekből finanszírozza három, jelenleg futó sikeres előadásának költségeit. Például magunk mossuk a jelmezeket. De a szakmai minőség elvitathatatlan, az élni akarás falakat mozgat meg. Ez utóbbit a saját bőrömön tapasztaltam meg. Erről szól az Én, Iphigénia is.”