„El kell lesnem mindent, amit nem tanítanak” – 75 éves lenne Paudits Béla
2024. augusztus 23., péntek 12:20
Paudits Béla 1949. augusztus 19-én született Budapesten.
Eredeti szakmája műbútorasztalos, intarziakészítő volt. 1971-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a József Attila Színházhoz szerződött.
Az Ifjúsági Magazin 1971. október 1-én megjelent száma közölte a pályakezdő Paudits Béla fényképét, mellett az újságírói felvezetéssel – idézte fel egy cikkében az Origo.
„Még nem felejtettük el a slágert: „Futok a pénzem után”-t. De emlékszünk-e az előadójára is? Az akkor másodéves főiskolás, jókedvű, jóképű fiatal srácra? Nos, ha az emlék fakult volna, íme a kép. Ez ő. Paudits Béla. Akkor. És most? Mi történt azóta? Például eltelt két év, és Béla az Erkel Színház fesztiválszínpadáról beérkezett a József Attila Színház semmivel sem kisebb jelentőségű színpadára. Méghozzá szerződéssel — tekintettel időközben megszerzett diplomájára. Persze a diploma kell. Én azonban, azt hiszem, a tekintet inkább annak a nyolc jól megoldott szerepnek szólt, amely addigra már mögötte állt, nem is beszélve a sikeres vizsgaelőadásokról, televíziós szereplésekről. A legjelentősebbek az „Éjjeli menedékhely” és a „Harmónia”, mert mindkettő beugrás volt. Aztán a „Svejk”, amelyben egyedül tíz-egynéhány epizódfigurát játszott, végül a Charley nénje és a Bodnámé. Egyszóval bő lehetőség egy fiatal színész számára kipróbálni a tehetségét, játékos, improvizáló kedvét, mimikáját, énekhangját, tánckészségét. Tehát mindent, amire csak mód kínálkozik. Huszonkét éves. Mindössze. Mögötte tanulóévek, s ezekbe faipari technikus is beletartozik”
Az újságíró saját eszmefuttatása után nyúlfarknyi interjút is közread Paudits Bélával.
– Hogyan indulsz neki?
– Nyitott szemmel. El kell lesnem mindent, amit nem tanítanak a főiskolán. A színház belső életét, törvényét, szokásait. Hasznosítani az idősebbek tapasztalatát, játékkultúráját. (…)
– Ez kritika?
– Szó se róla! Mint mondtam, amit ilyenkor tanul az ember, azt sehol nem tanítják. Egyszerűen el kell lesni, ősi módszer, de hatásos. Alázattal bevallom, nem tudok semmit, de mindent tudni akarok. És ettől nem tágítok.”
Paudits Béla 1974-től 1984-ig a Madách Színház tagjaként dolgozott, erről az időszakról így írt Sztankay Ádám:
„Paudits Béla egy interjújában elmondta, hogy a pályafutását figyelemmel kísérő, egykori főiskolai tanára, Kerényi Imre tájékoztatta Ádám Ottót arról, hogy egykori tanítványuk állás nélkül maradt és a hivatásával is fel kíván hagyni. Ádám Ottó ezt követően levélben kérette be Paudits Bélát a Madách Színházba, ahol szerződést ajánlott a számára, egyben leteremtette:
Hogy képzeli azt maga, hogy csak úgy felrúgja a pályát és elmegy? Magának játszania kell!”
Paudits Béla rábólint a lehetőségre. A nyáron főszerepet kap egy főiskolai vizsgaelőadásban, a következő évadban pedig a Madách Színház tizenegy előadásában osztottak rá szerepeket.”
Ennek kapcsán úgy nyilatkozott a Film Színház Muzsika újságírójának:
„Itt most az ország legkitűnőbb művészeivel dolgozhatom együtt. A Brassbound kapitányban kis szerepem van. Kis szerep, de szinte végig ott vagyok a színpadon. Rengeteget kínlódtam vele. Egészen addig, amíg Gábor Miklós egyszer három mondattal helyre nem tett. Pedig nem mondott semmi különöset… Valamit arról, hogyan fogjam a pisztolyomat, meg hogy ne próbáljak többet eljátszani, mint ami a figurában van… néhány egyszerű gyakorlati dolog: hová nézzek, merre forduljak. Lehet, hogy csak megnyugtatott? Attól kezdve semmi bajom sem volt, minden sikerült. A főiskolán, amikor arra gondoltam, hogy egyszer majd igazi színházban …így képzeltem el.”
„Paudits Béla az 1982-ben színre vitt, a honi színi világban igazi revelációt jelentő Macskák című Andrew Lloyd Webber musicalban Quaxo szerepét kapja. A szerep addigi pályafutása emblematikus alakítása lesz” – emlékeztetett Sztankay Ádám.
Paudits azonban a sikerek ellenére 15 év után távozott a társulattól és öt éven keresztül szabadfoglalkozású színművészként illetve vendéglősként dolgozott. Éjszakai bárt bérelt, ahol kuplékat is énekelt és ahol feleségével, Mózes Mária keramikussal közösen kialakították a Király utcai Hallo Orfeumot, majd annak bezárása után rövid ideig a Fészek Klub vendéglátó részét is működtették.
„Paudits Béla aktív éveiben népszerű és sokat foglalkoztatott színművész volt. Színpadi pályafutása nagy részét a Madách Színház társulatában töltötte, főként epizód és karakterszerepeket bíztak rá, amelyek sűlya kapcsán mind elégedetlenebb lett. Mégsem csupán a Macskák egyik emblematikussá lett figurájában bizonyíthatta színpadi képességeit. Miután elhagyta a színházat, majd némi, a vendéglátóiparban tett kitérő után visszatért a társulathoz, egyéb – talán későn jött – főszerepekben is nagyszerű alakításokat nyújtott. Ugyanakkor – amikor éppen színészként működött – sokat foglalkoztatta a televízió, a rádió is. Legnagyobb szakmai kiugrását azonban önálló műsorainak köszönhette, amelyeket maga állított össze, elsősorban a múlt század húszas-harmincas éveinek slágereiből, s amelyekkel korosztályoktól függetlenül elkápráztatta a közönséget. Egykori tanára, Kerényi Imre mondta az egyébként nehéz természetű művésznek: habitusa alapján jobban illett volna annak a korszaknak a világához, amelyet a dalokkal megidézett; amúgy pedig egy egyszemélyes színház lenne a legmegfelelőbb szakmai terep a számára. Utóbbit voltaképpen megteremtette magának, de a maga habitusa éppen úgy akadálya volt, hogy meg is tartsa azt, mint a saját múltjából hozott hendikep. Élete utolsó évtizedeiben végleg feladta a hivatását, de kanadai gyémántművesek kifutófiújaként sem talált nyugalmat, ráadásul idősödve súlyos betegségek is gyötörni kezdték. Sokat kárhoztatta a bulvárt a művészi tevékenységek értékvesztéséért, általában bulvárlapokban megszólalva, amelyek egészsége romlásáról éppen úgy beszámoltak, mint egzisztenciális megroppanásáról. Utolsó éveiben egy férfibarátja gondoskodott róla tiszteletet érdemlő önzetlenséggel, akiről – cáfolva az egyéb feltételezéseket – azt mondta, hogy fiaként szereti. Leányáról is szeretettel szólt, akiről csak a színész halála után derült ki, hogy nem a vér szerinti leánya” – írta róla az Origo oldalán Sztankay Ádám.
Paudits Bélát 1993-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, ekkor költözött Torontóba, ahol 1997-ig maradt, gyémántműveseknél vállalt munkát és kisebb fellépéseken is részt vett a torontói magyarok körében.
Hazajövetele után a Madách Színház foglalkoztatta, „ismét fellépéseket vállalt a műsoraival, de az évek múltával egyre fáradtabb lett, betegsége sem javult, színrelépései ritkultak”.
Utolsó éveiben komoly betegségekkel és anyagi problémákkal küzdött. 2018 júniusának elején stroke miatt kórházba került. 2018. június 13-án hunyt el a Szent János Kórházban.
Számos tévéfilmben láthatta a közönség, főbb színpadi szerepei: Osrick (Shakespeare: Hamlet); Fusz Antal (Molnár: Egy, kettő, három); Charley (Thomas: Charley nénje); Borbélysegéd (Molnár: Harmónia); Károly (Hubay-Vas-Ránki: Egy szerelem három éjszakája); Moncrief Algernon(Wilde: Bunbury); Giliszta Jack (Brecht-Weill: Mahagonny tündöklése és bukása); Borracchio (Shakespeare: Sok hűhó semmiért); Mr. Oxenby (Harwood: Az öltöztető); Quaxo (Rice-Webber: Macskák); Bábu (Sobol: Gettó); József (Rice-Lloyd Webber: József és a színes, szélesvásznú álomkabát); Konferanszié (Kander: Kabaré).