Számos tapasztalt és pályakezdő szakember, sok fiatal, a színház és a színházi nevelési terület iránt érdeklődő, gyakorlati tudásra vágyó felnőtt “kering” a Káva körül, ezért egy workshop-sorozatot indít a társulat. A közelgő első alkalom apropóján Nagy Henrik táncos-koreográfussal, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatójával készült interjú.
Mi az a fizikai színház?
A fizikai színház egy nehezen definiálható fogalom. Különböző társulatok fizikai színházi előadásai erősen eltérhetnek, hiszen minden rendezőnek más elképzelése lesz arról, hogy a fizikalitás, mint az előadás egy fontos rétege, milyen szerepet tölt be, hogyan kapcsolódik a feldolgozott anyaghoz. Horváth Csabánál például erősen jelen van a szöveg (és mint osztályfőnökünk, ő ezt is próbálta átadni nekünk az egyetemen), viszont a Gecko Theatre – a brit physical theatre egyik legjelentősebb képviselője – előadásaiban sokkal kisebb szerepet kap a szöveg.
Összefoglalva azt mondanám, a fizikai színház az, amikor a test erős közlő csatornaként van jelen, de hogy milyen mértékben idomul a többi kommunikációs lehetőséghez, az mindig nyitott kérdés marad.
Mit tanultok az SZFE-n fizikai színházi koreográfus szakon?
Az első három évben intenzíven dolgoztunk egy erős struktúrájú képzésben, ahol minden szemeszterben másra összpontosítottunk. Volt amikor improvizáltunk, volt amikor koreográfiát készítettünk, és volt amikor Csaba egy írott darabot rendezett és mi, mint színészek dolgoztunk vele. Azt hiszem, próbálta megmutatni nekünk az ő stílusát, miközben arra bátorított, hogy alkossuk meg a sajátunkat.
Miért erre a szakra jelentkeztél, mi motivált? Azt kaptad-e az SZFE-n, amit vártál?
Már az egyetem előtt dolgoztam Csabával, láttam előadásait. Nagyon inspirálónak éreztem azt, ahogy egy anyaghoz nyúl: friss volt és izgalmas. Minél többet szerettem volna tanulni tőle. Természetesen nem azt kaptam amit vártam. Ez az 5 év sokkal nehezebb volt, mint előtte bármi, amibe belevágtam. Türelmet kellett tanulnom, főleg saját magammal szemben. El kellett fogadnom az állandó küzdelmet, és kutatást a megoldások után.
Fontos megemlíteni, hogy mi színházrendező – fizikai színházi koreográfus szakon vagyunk, ezért a képzésünkben legalább olyan fontos szerepet kapott az elméleti képzés, mint a gyakorlati. Tanított minket többek között Radnai Annamária, Karsai György, Győrei Zsolt, Upor László, de volt kurzusunk Nádasdy Ádámmal is. Sokat tanulhattunk olyan kortárs táncosoktól, mint Gaál Eszter, Újvári Milán, Mészáros Máté, Csuzi Márton. Illetve voltak óráink Novák Eszterrel, Selmeczi Györggyel, Zsótér Sándorral, Keresztes Tamással, és Krisztik Csabával is. Egytől egyig mindenki szenvedéllyel adta át a tudását és most lelkiismeret furdalásom van, hogy csak néhányukat említettem meg.
Neked személyesen mit jelent ma/most a fizikai színház?
Egy lehetőséget arra, hogy képeket és metaforákat színházi nyelven meg lehessen fogalmazni. Én személyesen leginkább epikai anyaggal szeretek foglalkozni, mert úgy érzem a fizikai színház segít abban, hogy a rejtett utalásokat, a leírásban megbújó kijelentéseket is megmutassuk egy műben.
Mit tudsz mindebből átadni 3 órában, a workshopra jelentkezőknek?
Azt gondolom, ez egy kutatás lesz, ami a testi kommunikációról szól. A résztvevőkkel a saját testük közléseit vizsgáljuk majd és azokon fogunk dolgozni. Ez egy veszélytelen felfedezés, ahol 3 órán keresztül arra koncentrálunk, hogy mi is az a fizikalitás és hogyan lehetséges magunkat és másokat segíteni abban, hogy a kommunikáció új formáit keressük.
Mik a terveid? Merre tovább?
Az egyik legcsodálatosabb a fizikai színházban az, hogy nemzetközi. Egy különálló nyelv. Ebben az évben sokat voltam külföldön, főleg Angliában. Érdekel a kinti színházi világ és próbálok kapcsolatokat kialakítani alkotókkal. Több workshopon vettem már részt és szerencsére már tarthattam is egy-egy műhelymunkát. Egyetem után megpróbálok majd ott elhelyezkedni.
A workshop-sorozatról és a Henrik által vezetett első alkalomról itt olvashattok részletesebben: