Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Elek Ferenc az SZFE-ről: „Megveszekedettül szeretném, ha pozitív lenne az ügy kimenetele”

    2020. szeptember 10., csütörtök 19:11

    A Katona József Színház társulatának tagja úgy véli, az SZFE-tiltakozás fontos ügy, amelyben részt kell venni.

    Elek Ferenc, a Katona József Színház tagja a most bemutatott Hab című filmmel kapcsolatban nyilatkozott az nlc.hu-nak, de az interjúban szóba került az egyetem ügye is. Elek Ferenc nemrég őrséget állt az előtetőn, mert úgy véli, ez egy fontos ügy, amelyben részt kell venni.

    A színész megveszekedettül szeretné, ha a helyzet kimenetele pozitív lenne, bár tudja, hogy most nem úgy néznek ki a dolgok.

    Bízom a józan észben és abban, hogy nem dobják sutba az egyetem múltját. Rossz látni, hogy az utóbbi időben olyan emberek lettek megrángatva, akikkel kapcsolatban el sem tudtam képzelni, hogy ez megtörténhet. Nagyon bánt. Érintve vagyok a mestereim miatt, és én jól tudom, mit kaptam a Színművészetitől, és hacsak tehetem, járok oda vizsgaelőadásokat nézni. Tudom, hogy ott nincs ideológiai képzés. Csak szakmaiság van. Nagyon bánt, hogy ebbe mindenfélét belekevernek.

    Elek Ferenc hozzátette, számára nem létezik jobb- és baloldali színész vagy színház. Felidézi, hogy annak idejét a Godot-t csinálták, és több próbán is arról beszélt Zsámbéki Gábor és Ascher Tamás, hogy a Vidnyánszky-féle előadás mennyire érvényes volt.

    „Ők tisztelték ezt az embert. Nem tudom elképzelni, hogy itt miért történik az meg, hogy letapossa az egyik a másikat. Nem fogom fel, nem értem. Nem szoktam politizálni, és a jövőben nem is szeretnék, de most kicsit muszáj. Azt gondolom erről, hogy a francba már, egyszer mindannyian meg fogunk halni, valószínűleg egy életünk van, azt miért nem lehet jól csinálni? Ha egyszer majd számon kérnek minket, hogy mit tettünk, mit fogunk felelni rá? Ha egy forgatáson vagyok, és egy másik színházból való emberrel beszélgetek, sosem kategorizálok úgy, hogy ő jobb – ő meg baloldali. Ez borzasztó” – mondta a színész.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram