Anglia és Franciaország küzd egymással az Örkény Színház előadásában, a János királyban. A Shakespeare műve nyomán készült Dürrenmatt-darabot most megtekinthetjük a HVG oldalán!
Két nagyhatalom csatározik egymással: Anglia és Franciaország. A shakespeare-i királydráma Dürrenmatt gunyoros átiratában a hatalmi játszmák mai dramaturgiáját tárja elénk.
Az előadást itt tekinthetjük meg.
Hősei nem évszázados távlatokban gondolkodó történelmi uralkodók, hanem a pillanatnyi állva maradásért taktikázó politikusok.
A dramatizált krónikából komédia lesz.
Ami a lázas csaták, királyházasságok, ígéretek, törvények, uralkodói tárgyalások és kézfogások után marad: a még reménytelenebb jövő.
Milyen áron, milyen alkuknak köszönhetően nyerhet valaki? És mihez kezd utána a hatalmával? A 2011 márciusában bemutatott János király online premierjének apropóján Bagossy László rendezőt kérdezte a HVG.
„Másokon uralkodni zsigeri késztetés, minden eszme vagy ideológia csak színjáték körülötte. Elvszerűtlennek lenni a hatalom megtartása érdekében ma is napi rutin. És a mai világ még pragmatistább, mert az elképesztő technológiai fejlődés brutálisan rafinált fegyvereket ad a politika kezébe. Az eszméinket, ízlésünket, szenvedélyeinket pillanatok alatt darabokra lehet szedni az egyre kifinomultabb algoritmusok segítségével.
Adatainkat úgy gyűjtik be tőlünk a világ hatalmasságai, mint méhektől a mézet, birkáktól a gyapjat. És ahogy az atomkorszak kezdete óta, úgy az adatkorszak hajnalán is az a nagy kérdés, hogy miféle emberek nyomogatják majd a gombokat” – vélte a rendező, aki nem találja helyesnek, hogy a színház a politika szorításában és a vele való harcban megpróbálja átvenni annak észjárását és módszereit.
Bagossy László 2019-ben otthagyta az Örkény Színházat, jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházi Intézetét vezeti, illetve van egy saját rendezőosztálya is, ami már önmagában is egész embert kívánó feladat: „Az Örkényből való távozásom óta sok helyre hívtak, vezetői feladatokkal is megkínáltak, de egyelőre nem akartam elvállalni semmiféle színházi munkát. Most szűkében vagyok a kedélynek és a lelkesedésnek, ami pedig a színházcsináláshoz elengedhetetlen.
Ráadásul az is dolgom, hogy a tanítványaim felé legalább valami csekély optimizmust sugározzak,
és elhitessem velük, hogy a meghasadtságnak és a politikai különalkuknak ebben a csodálatos színházi világában lehet majd keresnivalójuk.”