Elérhető lesz a szombathelyi Titus Andronicus – Pálfi György rendezése a YouTube-on!

A szombathelyi színház következő online előadása Shakespeare: Titus Andronicus című tragédiája, amelyet Pálfi György filmrendező állított színpadra!

A produkciót április 16. csütörtök 18 órától április 19. vasárnap éjfélig látható a teátrum YouTube csatornáján.

Az ókori Rómában játszódó történet Shakespeare egyik korai drámái közé tartozik. Ma már valódi erejét nem a véres jelenetek adják, ahogy Shakespeare korában, hanem a történet hátborzongató kiszámíthatatlansága, a kor ábrázolása, melyben bármi megtörténhet.

“Pálfi György a Taxidermia című filmmel lett ismert és elismert a magyar film – és színházi világban. Utána több filmmel is felhívta magára a figyelmet. Nekem a Szabadesés című filmjében volt szerencsém vele munkában is találkozni. Kevés az a filmrendező, aki a színész munkájában ennyire figyelmes és segítőkész lenne. Amikor megtudtuk, hogy színházi rendezésre is vállalkozik (TRIP Színház, Engedj be), úgy gondoltam, hogy a szombathelyi társulat fogékony arra a világra, mely Pálfi György munkáiban érzékelhető.

Különösen érvényes lehet ez Shakespeare Titus Andronicus darabjára, melynek színpadra állítása nagy kihívás a rendezőnek és a Weöres Sándor Színháznak egyaránt.” Jordán Tamás

Első felvonás: https://youtu.be/UabXkhXdPNM

Második felvonás: https://youtu.be/H-X-pGv-W-E