Életrajzi film készül Billy Wilderről Christoph Waltz szereplésével

Billy Wilder & Me című filmdráma forgatókönyvét Christopher Hampton írja Jonathan Coe könyve alapján. A Hollywood aranykorának egyik ikonjáról szóló, részben valós eseményeket feldolgozó felnövéstörténetet Stephen Frears rendezi – számolt be a Filmtett.ro.

A lengyel-cseh határvidéken, az Osztrák-Magyar Monarchiában, 1906-ban született Billy Wilder ügyvédnek készült, de otthagyta a jogászkarriert egy bécsi újság riporteri állasa kedvéért, majd az itt szerzett tapasztalattal felvértezve Berlin legnagyobb tabloidjához került. 1929-ben debütált a filmvilágban forgatókönyvíróként: több német produkciót is jegyzett Adolf Hitler 1933-as hatalomra kerülése előtt.

Mivel hamar rájött, hogy zsidó származása miatt később gondjai lehetnek, Párizsba, majd az Egyesült Államokba emigrált. Bár érkezésekor még nem beszélt angolul, gyorsan tanult és alkalmazkodott, és sikerült is továbbépítenie filmes karrierjét. 13 alkalommal jelölték Oscar-díjra, három filmjével – Férfiszenvedély (The Lost Weekend), Alkony sugárút(Sunset Blvd.), Legénylakás (The Apartment) – nyert összesen hat szobrocskát rendezői, forgatókönyvírói vagy/és produceri minőségben, az 1988-es gálán pedig életműdíjat kapott.

A készülő film hivatalos szinopszisa a Variety szerint: 1977 nyarán egy ártatlan fiatal nő kezd dolgozni a híres Billy Wilder rendezőnek és forgatókönyvírójának, Iz Diamondnak egy görög szigeten, a Fedora forgatásán. Amikor a nő a stábbal együtt átköltözik Németországba, azon kapja magát, hogy valójában Wildert kíséri el egy családja történetét felevenítő, emlékek közötti utazásra.

Billy Wilder & Me forgatása 2023 tavaszán kezdődik Görögországban, majd Münchenben és Párizsban fog folytatódni. A szereposztásról egyelőre annyit lehet tudni, hogy Wildert Christoph Waltz fogja alakítani, aki maga is bécsi származású.