Életvezetési tréninget hirdet Perjés János

“János olyan ideges lett, hogy dühében felkapott egy nézőtéri vasszéket, és a hangtechnikus felé dobta, ott zúzott el a feje mellett. Ha egy lépéssel odébb áll, eltalálja. Sok hasonló visszaélésről, bántalmazásról és megalázásról szóló történet mellett ezt mondta a Spirit Színház igazgatójáról, Perjés Jánosról  a hvg360 korábbi cikkében az igazgató egyik beosztottja” – írja a lap oldalán Kovács Bálint.

Ilyen előzmények után került elé a Facebookon fizetett hirdetésben terjedő felhívás: Perjés János „életvezetési, önismereti, vezetői coach” kurzusokat és tréningeket tart. Az első félórás konzultáció ára 15 ezer forint, egy-egy alkalom coaching 20–25 ezer forint, a sok alkalmas, csoportos tréningek ára 120 és 180 ezer forint fejenként.

Perjés úgy fogalmaz a hirdetésben: „Szolidaritás, empátia, őszinte figyelem. Saját élmények mentén keretet biztosítunk az »itt és most« megéléséhez, melynek segítségével a résztvevők felfedezhetik és tudatosíthatják kommunikációjukat és viselkedési módjukat, erősségeiket, ráláthatnak problémáik gyökerére.”

“A színház világából jöttem. 40 évet töltöttem a színfalak, a média, a kommunikáció világában és a színpadon. Ebből alakult ki a Spirit Alkotó- és Mentálműhely, ahol “civil” foglalkozású embereknek tartok színjátszó – önismereti kurzusokat. 

Ezek az emberek engedik magukat láttatni, és a játékon keresztül változni.

Igy hoztam létre a “szimulációs coaching” formát, amelynek keretén belül szituációs játékokon keresztül modellezzük le a problémát okozó jelenséget” – írja weboldalán Perjés János.

Forrás: HVG