Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 14., hétfő
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Elhatárolódunk Vidnyánszky Attila kijelentéseitől” – Az SZFE hallgatóinak nyílt levele

    2022. november 20., vasárnap 14:33

    A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az alábbi nyílt levelet juttatták el a Színház Online szerkesztőségének.

    Tanévnyitó az SZFE-n

    Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem alulírott hallgatói elhatárolódunk Vidnyánszky Attila november 15-én tett kijelentéseitől. Az iskolánkat fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke a Belvárosi Polgári Szalon vendégeként a következőket mondta:

    “Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. Utánpótlást képeznek, elég megnézni a tüntetések résztvevőit, ahol a színházi és a filmes szakma ott van az élvonalban. A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. (…) Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni. (…) A diákok áthangolása nem egyszerű dolog.”

    Mi, az SZFE jelenlegi hallgatói elutasítjuk a művészettel foglalkozó diákok politikai alapon történő megbélyegzését. Az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások csak fokozzák a feszültséget, ami a színházi és filmes szakmában kialakult az elmúlt években. Tanárainkkal szakmai munkát végzünk az óráinkon, ami nem azonos Vidnyánszky Attila és a vezetőségi tagok ideológiai alapú megnyilvánulásaival.

    Nem vagyunk, és nem leszünk részesei semmiféle „áthangolásnak”, ami pedig a „másik gerincet” illeti, közöttünk mindenki a saját gerincéből dolgozik, úgy, ahogy az intézmény legtöbb hallgatója tette az elmúlt 157 év során.

    Emellett azt üzenjük a szakmának és a nyilvánosságnak, hogy az SZFE-re való beiratkozással nem ideológiai tábort választottunk magunknak.

    Világnézettől és pártpolitikától független közösség vagyunk, amelyben mindenkinek helye van, aki filmmel vagy színházzal szeretne foglalkozni. Kíváncsiak vagyunk a világra, alkotni, tanulni, fejlődni szeretnénk, ezért éltünk egy lehetőséggel, amiből Magyarországon nincs sok.

    A beskatulyázás, a széthúzás és az elzárkózás helyett az összetartást szeretnénk erősíteni, ezért arra ösztönzünk minden magyar művészeti közösséget és iskolát, hogy vállalják a párbeszédet velünk és egymással. A jó kapcsolat és a közös munka mindannyiunk érdeke.

    Ha hagyjuk, hogy a szélsőséges megnyilvánulások (legyen szó bármelyik oldalról) összeugrasszanak, egymás ellen fordítsanak minket, az nemcsak nekünk, hanem a szakma jövőjének is sokat árt. Szeretnénk minél több nézőpontból rálátást kapni a színházi és a filmes világra, ezért fontos, hogy ne szélesítsük az árkokat, hanem temessük be azokat.

    Barátsággal:

    Ács Bálint, II. évfolyam
    Aradi Fanni, III. évfolyam
    Balogh Benjámin, I. évfolyam
    Bangó Ernest, II. évfolyam
    Barabás Bíborka, II. évfolyam
    Bari István, III. évfolyam
    Belinszky Fanni, II. évfolyam
    Biró Dorottya, III. évfolyam
    B.N., II. évfolyam
    Bubik Réka Hajnalka, II. évfolyam
    B.O., III. évfolyam
    Czene-Polgár Donát, I. évfolyam
    Cs.S., II. évfolyam
    Csikós Máté, II. évfolyam
    Dömötör Anna Viktória, II. évfolyam
    Fekete Patrícia, IV. évfolyam
    Ficsor Milán, II. évfolyam
    Fülöp Kristóf, IV. évfolyam
    Gábeli Nóra, II. évfolyam
    Gálhidy Gizella, III. évfolyam
    Garamvári Ádám, I. évfolyam
    Hevesi Fanni, III. évfolyam
    Hevesi Tóth Evelin, III. évfolyam
    Hrapka Zsófia, III. évfolyam
    Jakab Balázs, V. évfolyam
    Jeney Márton, I. évfolyam
    Juhász Tibor, III. évfolyam
    Kárnyáczki László, I. évfolyam
    Katona Péter Dániel, V. évfolyam
    Kerekes Áron, I. évfolyam
    Kern Adrienn, I. évfolyam
    Kertész Nóra, II. évfolyam
    Keserű Rebeka, I. évfolyam
    Khudir Jázmin, I. évfolyam
    Klock-Balog Péter, II. évfolyam
    Kondákor Ajsa Panka, III. évfolyam
    Kovács Anna, II. évfolyam
    Kovács Krisztián, II. évfolyam
    K.V., III. évfolyam
    L.B., I. évfolyam
    Ladányi Anna, I. évfolyam
    Lajcsik Domonkos, I. évfolyam
    Lajhó Máté, II. évfolyam
    László Gáspár, V. évfolyam
    László Rebeka, II. évfolyam
    Lehel Vilmos, III. évfolyam
    Macher Máté, I. évfolyam
    Máthé Kata, II. évfolyam
    Megyeri Róbert, II. évfolyam
    Mercel Olivér, II. évfolyam
    Mink Marcell, II. évfolyam
    Molnár Kata, I. évfolyam
    Molnár Lénárd Márk, I. évfolyam
    Nadrai Zita, I. évfolyam
    Nagy Regina, I. évfolyam
    Németh Orsolya, III. évfolyam
    Novák Flóra, II. évfolyam
    Pálhegyi Júlia, I. évfolyam
    Pálóczi Mihály, I. évfolyam
    Pekár Éva Hanna, II. évfolyam
    P.D., I. évfolyam
    Regős Simon, III. évfolyam
    Russa Karina, II. évfolyam
    Seres Alexandra, I. évfolyam
    Simon András, II. évfolyam
    S.N., I. évfolyam
    Stauróczky Vica, II. évfolyam
    Steenhuis Raul, II. évfolyam
    S.G., I. évfolyam
    Szabó Csenge, I. évfolyam
    Sz.L., I. évfolyam
    Szabó Máté Botond, II. évfolyam
    Szakács Nadin, II. évfolyam
    Szalánczi Ágota, II. évfolyam
    Szalma Lenke, II. évfolyam
    Szigeti Dominika, I. évfolyam
    Tabajdi Anna, I. évfolyam
    Vachter Linda, II. évfolyam
    Varga Anna Zsófia, II. évfolyam
    Varga Patrik, II. évfolyam
    Varga-Amár Rudolf, II. évfolyam
    Veress György, I. évfolyam
    Villányi Barnabás, I. évfolyam
    W.L.R., I. évfolyam
    Zöldi Ákos, II. évfolyam
    Zsoldos Balázs, II. évfolyam

    Színház Online

    Vidnyánszky Attila november 15-én tett kijelentéseiről itt olvashatnak.

    Vidnyánszky Attila válaszát a fenti levélre itt érhetik el. Az Origo jelentette meg elsőként.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram