A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze élete végéig színpadon állt. Benedek Miklós 78. évében hunyt el.
Méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében kedden reggel elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész – közölte a család.
Benedek Miklós 1969-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1983-tól húsz évig volt a Katona József Színház, később hat évig ismét a Nemzeti Színház tagja. 1992-től tizenöt évig oktatott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A kilencvenes években a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. Szabadúszó művészként az ország szinte minden színházában játszott vagy rendezett.
„Ha kell, akkor a színpadon mindig elmondhatom, mit gondolok a világról.
Olyan műsorokat, előadásokat szerkesztek, rendezek, vagy játszom el bizonyos szerepeket, amelyekben megmutathatom mindazt, ami foglalkoztat. Szeretem a századfordulós, a két háború közti irodalmat, ha csak ezt olvasnánk, akkor is látnánk, hogy bizonyos jelenségek körforgásként ismétlődnek kultúrában, gazdasági életben, politikában” – nyilatkozta.
Rendezőként több Heltai- és Molnár-darabot, számos komédiát, zenés játékot vitt színre, valamint számtalan tévé- és játékfilmben is játszott. 1981-ben Jászai Mari-díjjal, 1989-ben érdemes művész címmel jutalmazták. 1998-ban vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést, 2012-ben kiváló művész címmel ismerték el. 2016-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 2020 óta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 2023-ban őt választották a Nemzet Színészének Balázsovits Lajos halála után.
A Nemzet Színésze ideje java részét otthon töltötte, sokat olvasott régi klasszikusokat és a mostani írók között kereste új kedvenceit: „Ez gyerekkorom óta kifogyhatatlan örömforrás. Most meg egy könyv jelenik meg rólam a Corvina Kiadónál jövő tavasszal. Ezt sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig, de jött egy pillanat, amikor úgy éreztem, annyi minden, annyi cifra, rendkívüli, regényes esemény történt a családunkban, hogy Vajda Katival (színpadi szerző – a szerk.) elhatároztuk, papírra vetjük. Ez a családi história nem egy igazán boldog, szokványos történet. Sok fájdalommal, kudarccal, küzdelemmel, diadallal teli. Kezdve a gyerekkoromtól, anyám, apám válásától” – nyilatkozta ősszel, amikor erős, gyógyíthatatlan COPD-je (tüdőprobléma – szerk.) ellenére, egy kis kihagyás után visszatért a színpadra.
„Én mindent el tudok játszani, amit rám osztanak. Eljátszom a telefonkönyvet, sőt a vasúti menetrendet is” – vallotta.
„A pályám közel negyven éve alatt mindig azok az előadások voltak jók, amikben a rendező partnernek tekintette a színészt, nem ellenségnek, amiben a kolléga velem jött, nem ellenem, amelyekre odafigyeltek, és amelyeknél nem hagytuk ki a kalkulációból a legfontosabbat, a fizető közönséget. Ma a szakmát akarjuk megnyerni, nem a nézőket” – fejtette ki egy interjúban.