eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 1., kedd
    banner_bigBanner3

    Elhunyt Böszörményi Gyula író

    2022. július 1., péntek 13:26

    2022. június 29-én, életének 58. évében elhunyt Böszörményi Gyula József Attila-díjas író – adta hírül az Ambrózy báró esetei Facebook-oldal.

    Böszörményi Gyula ifjúsági, sci-fi és fantasy regényeket, novellákat írt, bennük gyakran használt fel mitológiai és népmesei elemeket. Esszékötetei is ismertek, valamint színpadi, rádiós és televíziós munkái is jelentősek. Megkapta József Attila-díjat, elismerték Az év gyermekkönyve díjjal, kitüntették a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének különdíjával. 

    Böszörményi Gyula 1964. július 23-án született Miskolcon. Kétéves korában izomsorvadásos betegség támadta meg, ennek következtében súlyos mozgássérült lett. Egészségügyi gyermekotthonba került, együtt nevelkedett értelmi fogyatékosokkal, megfigyelései alapján írta meg Kucó című művét, amelyből rádiójáték és színházi előadás is született.

    Tizenévesen kezdett el írni, írásai többek között az Élet és Irodalom, az Emberhalász, a Debreceni Napló, a Magyar Ifjúság, az Ifjúsági Magazin hasábjain jelentek meg. Müller Péter Sziámi ösztönzésére kezdett el gyerekeknek írni. 

    Legismertebb ifjúsági könyvei a Gergő– (az első, 2002-ben megjelent kötet megírásához a Sziget fesztiválon szerzett élményei hatottak inspirációként), a Zsófi– és a Lúzer Rádió-sorozat. 2003-ban feleségével, Cséplő Noémival megalapították az Álomfogó Varázslat „táv-bűbájosképző” levelező iskolát gyerekeknek és felnőtteknek, melynek célja az általános műveltség, hagyományőrzés és olvasásra nevelés elősegítése. 

    A felnőtteknek írt történetei közül a legnépszerűbbek Ambrózy báró eseteisorozatban megjelentek, amelyek a 19-20. század fordulóján játszódnak, főhősük a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.

    Böszörményi Gyula dolgozott többek közt az Űrgammák és a Barátok köztforgatókönyvírójaként is, az ő munkája a 2017-es animációs film, Salamon király kalandjai a forgatókönyve is. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram