Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Elhunyt Csukás István

    2020. február 24., hétfő 15:44

    Életének 84. évében meghalt Csukás István, a nemzet művésze.

    Csukás Istvánt hétfőn, gyors lefolyású betegség után érte a halál – tudatta az Újszínház. Az alkotót az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett saját halottjának tekinti a közmédia is, amelynek csatornáin műsorváltozással emlékeznek Csukás Istvánra.

    “Szerencsések vagyunk, akik ismerhettük, dolgozhattunk vele itt az Újszínházban. Csukás István mindig mosolygott, mindenkihez volt egy kedves szava és sohasem fogyott ki az ő semmihez sem fogható történeteiből. Örömmel figyelte A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen-nyáron című meséjéből születendő előadást. Fantasztikus élmény volt vele dolgozni” – írta búcsúzásában az Újszínház, hozzátéve: “kicsit mindannyian úgy érezzük, mintha árvábbak lennénk nélküle”. Mint írják, a “meséibe kapaszkodunk, hiszen Süsü, a sárkány, Mirr-Murr kandúr kalandjai, Pom Pom meséi és természetesen a Nagy Ho-ho-ho-horgász örökre velünk marad, az életünk, gyermekkorunk részeként”. Csukás Istvánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti – közölte a minisztérium hétfőn.

    A közmédia saját halottjának tekinti a 84 éves korában elhunyt Csukás Istvánt – közölte Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója. “A közmédia vezetősége és munkatársai mély megrendüléssel értesültek Csukás István haláláról, őszinte együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló hozzátartozók felé. Büszkék vagyunk arra, hogy a gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legnagyobb hazai alakjával baráti és munkatársi kapcsolatban állhattunk. Mindenki Csukás István meséin nőtt fel, amelyekben fontos tanítást kaptunk arról, hogy mi a jó és a rossz, miért fontosak a pozitív emberi tulajdonságok. Erkölcsi tanítást és tartást adott. Irodalmi kincsei a közmédia együttműködésével elevenedhettek meg a képernyőn, és maradhatnak fenn hosszú időn keresztül a jövő generáció számára” – tette hozzá a vezérigazgató.

    Műsorváltozás lesz hétfőn napon a közmédia csatornáin Csukás István halála miatt. A Duna Televízió 21 óra 30-tól a Keménykalap és krumpliorr című filmet adja, az M2 csatorna egy Pom-pom meseepizóddal emlékezik 20 órától. Az M5 csatorna 19.30-tól, a Kossuth Rádió 21.30-tól ismétel egy portrébeszélgetést Csukás Istvánnal. A Kossuth rádióban egész héten az meséi lesznek hallhatóak a 19.20-as mesesávban.

    Csukás István 1936. április 2-án született Kisújszálláson, 1957-ben abbahagyta jogi tanulmányait és azóta írásaiból élt. 1968 és 1971 között a Magyar Televízió munkatársa volt, 1978-tól a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője, majd az Új Idő és a Kölyök Magazin szerkesztőbizottságának tagja volt. 1993-tól a Piros Pont főszerkesztőjeként dolgozott. Alkotásait számos elismerésben részesítették. 1977-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon elnyerte az Év Legjobb Gyermekfilmje díját. Munkássága elismeréseként többek között 1977-ben és 1987-ben József Attila-díjat, 1984-ben Andersen-díjat, 1987-ben az Év Könyve-, 1989-ben és 1995-ben Déry Tibor-jutalmat kapott. 1996-ban elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesület életműdíját, 1999-ben Kossuth-díjjal tüntették ki “magas színvonalú költészetéért, közvetlen szavú, ember- és természetszeretetre nevelő műveiért és a kortárs gyermekirodalom megújításáért”. 2010-ben Az év gyerekkönyve életműdíjjal jutalmazták. 2011-ben Budapest díszpolgára lett és Prima Primissima Díjat kapott. Abban az évben jelent meg Mi az adu? című könyve, amelyben tárcái, portréi, egy egyfelvonásos színdarab és a kötet címadó művének hangjáték kapott helyet.

    2014 januárjában a veszprémi Pannon Várszínház mutatta be új mesejátékát, az Óriás nyomában címmel. 2014-ben Csukás István nevét viselő díjat alapított gyermekdarabok elismerésére Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója. 2015-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett, Összegyűjtött versek címmel jelent meg versválogatása. Ugyanabban az évben a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért Szép Ernő-különdíjat, 2016-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapott. 2016-ban, 80. születésnapja alkalmából Kisújszálláson felavatták Pom Pom szobrát. 2016-ban Magyar Örökség Díjjal, 2017-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki. 2019-ben A Süsü, a sárkány című meséje alapján készült bábfilmsorozat hőseiről alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta, amely Weisenburger István grafikusművész tervei alapján, 60 ezer példányban készült.

    Generációk nőttek fel olyan legendás meséin, mint a Pom-pom meséi; a Süsü, sárkány; a Mirr-murr; a Nagy Ho-ho-ho-horgász, a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten és A legkisebb ugrifüles. Emellett hang- és tévéjátékok, filmek, színdarabok fűződnek a nevéhez és verseket is írt.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram