Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. Dunai Tamást otthonában, tragikus hirtelenséggel érte a halál – közölte a család csütörtökön.
Dunai Tamás 1949. július 7-én született Mohácson. 1973-ban Szegeden magyar-francia szakon végzett a József Attila Tudományegyetem Bölcsésztudományi karán, majd 1976-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát.
Mensáros László hatására választotta a színészetet: „1965-ben Mohácson lépett fel A XX. század című előadóestjével. Életre szóló élmény volt, ahogy a Hetedik eklogát elmondta. Épp érettségi előtt álltam, és eldöntöttem, hogy én is ezt akarom csinálni. Jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, de egy eggyel felettem járó, nagyon tehetségesnek hitt lányt nem vettek fel, így végül meg sem próbálkoztam a felvételivel; a színművészeti helyett Szegeden jártam magyar–francia szakra” – mesélte a Kultúra.hu-nak.
A főiskolán Szinetár Miklós osztályába került: „Az első pillanattól kezdve éreztük a biztonságot, a fegyelmet és a szabadságot.
Az első félévben közölte velünk, hogy nem szólalhatunk meg az órákon, noha a felvételire versekkel, monológokkal és énekekkel készültünk. A metakommunikációra volt kíváncsi. Mi történik az ember lelkében akkor, amikor nem szólalhat meg. A következő szemeszterben ugyanígy hang nélkül, de már zenére kellett helyzetgyakorlatokat produkálnunk. Aztán a Szinetár-féle pedagógiai terv szerint szépen sorban jöttek az újabb és újabb apróbb jelenetek.
Volt köztük Molnár Ferenc, Molière, Shakespeare és Csehov. Azt mondta, becsüljük meg ezt az időszakot, mert ilyen jó dolgunk az életben nem lesz. Igaza volt. Mikor adtak volna nekem Lopahint a Cseresnyéskertből? Olyan dolgokat kellett előbányásznom magamból, amelyek ránézésre idegennek tűntek. Az érzelmek megszületése elképesztően izgalmas dolog ebben a folyamatban” – számolt be.
Fotó: Kádas Tibor/Magyar Fotóarchívum
Dunai Tamás azt is hozzátette: „Nagy szégyene a mai kulturális életnek, hogy nem becsülik meg ezt a munkát, mert egy-egy figura létrehozása, begyakorlása az emberi idegrendszerrel való játék. És nem csak játék: iszonyatos, ideggyaluló munkával embereket, életeket szobrászkodunk bele a levegőbe.
A néző pedig azt mondja, hogy amíg él, nem felejti el, milyen volt például Gábor Miklós Hamletje. Ha a kulturális élet irányítói meg tudnák becsülni ezt, rájöhetnének arra, hogy a kultúra nem dísz a kalapon, hanem a lélek formálója. Sajnos nem ebbe az irányba mennek a dolgok. Pedig e nélkül az élet nagyon szegény lenne.”
A főiskola elvégzése után a Madách Színház tagja lett, 1992-ig ott játszott, majd szabadúszóként dolgozott, az utóbbi években pedig a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház állandó fellépőjeként láthatta a közönség.
Pályája csaknem 50 éve alatt száznál több emlékezetes színházi szerep, több tucat film- és televíziós szerep megformálása kötődik nevéhez. Rendszeres közreműködője volt a Madách zenés darabjainak, a Macskáknak, a Doctor Herznek és a Mária evangéliumának, számos vers- és sanzonfelvétel őrzi emlékét, s néhány filmben (Teketória, Angi Vera, Dóra jelenti, Állatkerti mesék, Gyanú, Made in Hungária) is játszott.
A televízióban sok vers- és sanzonfelvétele volt, A szerencsétlen flótás tévéjátékban szerepelt. A rádióban Hans Castorp szerepét játszotta Thomas Mann A varázshegy című művében. Önálló estjeit Olvasólámpa zenével, Szikrák jégkockával címmel adta elő.
Gyakran fellépett a Budapest Dixieland Band és a Budapest Klezmer Band vendégeként is, Magyarországon és külföldön egyaránt. Tagja volt a Színészzenekarnak, klarinéton és szaxofonon játszott.
1996 óta háromszor hívta meg a BBC Világszolgálat, hogy a magyar adás állandó munkatársainak beszédkultúrájával foglalkozzon, 2006 szeptemberétől a Madách Musical Műhely osztályvezető tanára volt.
2004-ben rendezőként is bemutatkozott az Ez nem ugyanAz című musical esttel.
1985-ben Jászai Mari-díjat, 1989-ben Greguss Zoltán-díjat kapott. 1997-ben érdemes művész kitüntetésben részesült. 1998-ban Emerton díjat, Az év musical énekese elismerést vehette át.
2000-ben Mensáros-díjjal jutalmazták művészetét. 2015-ben Magyarország Kiváló Művésze díjat kapott, a következő esztendőben pedig szülővárosa, Mohács díszpolgárává választották. 2017-ben Tolnay Klári-díjjal tüntették ki. 2022-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották.
„Sinkovits Imrétől egyszer megkérdezték: „Hogy van, művész úr?”, mire ő azt felelte: „Hát, a népszerűségem fordítottan arányos anyagi helyzetemmel.” Ez azt jelenti, hogy minél „Kossuth-díjasabb” valaki, annál többször kérik meg arra, hogy lépjen fel ingyen, mert feltételezik, hogy gazdag.
Az embernek meg nincs pofája azt mondani, hogy gyűjtsenek össze ennyit vagy annyit. Én is számtalanszor vállaltam el úgy fellépést, hogy egy vasat sem kértem érte. Ez a hozzáállásom Istennek hála beválik, mert ha kapsz egy jó filmszerepet, akkor három nap alatt keresel annyit, amit harminc ilyen fellépésért kaptál volna. És akkor azt mondom: köszönöm, ez így jó” – nyilatkozta egy interjúban.
Dunai Tamás temetéséről később intézkednek – közölte a család.
„Nézem a fotókat, és villannak be azok az intenzív érzelem-emlékek, amiket le sem akarok írni, mert nem tudnám, mert ha leírnám ezeket, akkor sem lenne pontosan az a jelentés, mint odabent.
Bárki, aki rájuk pillant, érezni fogja szerintem, hogy itt, Dunaiéknál mindig történik valami. Mindegyikben ott van a pillanatban lévő teljes jelenlét.
És tudod, honnan tudom, hogy igazam van? Abból, ahogy az unokáid – egytől egyik mind a hat – rajong érted. Hogy ugyanúgy sikoltozva köszöntenek, ha belépsz, mint ahogy én is tettem gyermekként. Jó látni (és persze végighallgatni), ahogy a lányaimnak mesélsz úgy, ahogy senki más. Hogy alig férnek köréd a kanapén. Hogy amikor Manna lányom kap egy könyvet, akkor félreteszi, hogy ezt majd „a mesepapával” fogjuk olvasni. És alig négyévesen a színházi szék szélén nyújtózkodva nézi végig a Mary Poppinsban, hogyan lesz mégis valódi és szerethető apuka az ő saját papájából” – írta a színművészről fia a WMN oldalán.
Színészi hitvallásáról így nyilatkozott egyszer: “…szeretném közvetíteni a kultúra sokszínűségét úgy, ahogy eddig is mindig törekedtem rá…”.