Meghalt Fenákel Judit író, újságíró. Számos hangjáték, tárca, újságcikk szerzője.

Fenákel Judit 1936-ban született, gyermekkorát Endrődön élte. Elemi iskoláit is itt járta ki. Endrődről Ausztriába deportálták őket édesanyjával együtt. Édesapja a munkaszolgálatban halt meg. A második világháború után édesanyjával Szegedre költözött. Itt fejezte be az általános iskolát, és beiratkozott a tanítóképzőbe. A Tanárképző Főiskolán, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett diplomát. 1957-1962 között általános iskola oktató volt. 1962-1969 között a Csongrád Megyei Hírlap munkatársa volt. 1969-1972 között a Szegedi Egyetem szerkesztője volt. 1972-ben visszaköltözött Budapestre. 1972-től a Nők Lapja főmunkatársa volt 16 évig. 1988-2001 között a Családi lap olvasószerkesztője volt.

„Közel harminc könyv: regények, elbeszélések, portrék. Két felnőtt fiú, hat unoka – ez az életművem. Hogy miről szólnak a könyveim? Arról, hogy a hatalom – nevezzük igazgatónak, elnöknek, bizottságnak, szerkesztőnek, titkárnak – ül, én állok. Ő keresztülnéz rajtam, én szorongva várom a büntetést. Ő azt akarja, hogy megjavuljak. Ha megaláz, érezteti velem mérhetetlen fölényét, hasznosabb tagja leszek a társadalomnak. Az éppen aktuálisnak. Írjak lelkesebben, szolgáljam a népet, más időkben a nemzetet. Szolgáljam őt magát. Én viszont csak azt tudom leírni, ami van. Az én világom a hiteles részlet – az övé a frázisokba fullasztott ideológia. Nem érthetjük meg egymást” – fogalmazott az EszterHáz egyesület egyik rendezvényének bevezetőjében.

A deportálásból való visszatérésről többek között így vallott lapunknak adott életút interjújában:

“A házunk megmaradt, és a nagynéném a lányával, Gergely Ágnessel, már ott várt bennünket. Tehát hazajöttünk egy viszonylag berendezett életbe. Fér­fiak nem voltak, se Ági édesapja, se az enyém, de mindnyájan bizakodtunk, hogy hamarosan megjönnek. Olyannyi­ra biztos voltam ebben, hogy amikor felszabadultunk Ausztriában – egy Bécs közeli majorságban -, kimentem az országúira és vártam, hogy édes­apám eljön értünk, és együtt hazame­gyünk. Kilencévesen ezt természetes­nek tartottam. Arról pedig, hogy ho­gyan fogadtak bennünket a falusiak, nincsenek megbízható emlékeim. Édes­anyámnak meg rendkívül rossz volt a memóriája. Talán nem is akart emlé­kezni. Különben sem maradtunk sokáig Endrődön. Édesapámnak volt egy mun­kaszolgálatos barátja, és ők ketten meg­fogadták egymásnak, hogy aki élve me­gússza a háborút, az magához veszi a másik családját. Édesapám barátja visszajött, Szegeden élt a feleségével meg a lányával, és mi beköltöztünk hozzájuk.”

Korábban elhunyt író férjével, Bárdos Pállal együtt lapunk rendszeres szerzője volt, 1996-os A határ és a határolt – a magyar zsidó irodalom létformái irodalmi konferenciánk résztvevője, a vészkorszak körüli időszak és az azt követő évtizedek, egyebek mellett zsidó élményanyagának megörökítője.

Művei a Wikipedia felsorolása szerint:

• Két utca lakója (novellák, 1960)
• Az élet vidám dolog (novellák, 1963)
• Akvárium (regény, 1966)
• Tíz nap vidéken (regény, 1967)
• Vetkőztető (kisregények, 1970)
• Lili utazásai (regény, 1973)
• Májustól májusig (regény, 1974)
• Dokumentumok U.M.-ról (regény, 1975)
• Az igazi nagy nő (kisregény, 1976)
• A negyedik segéd monológja (regény, 1978)
• Egy bizonyos Remény utca (elbeszélések, 1979)
• Egy regénye mindenkinek van (portrék, 1979)
• Az elhallgatás (regény, 1982)
• A hagyaték (regény, 1983)
• Bolondériából Harmóniába (meseregény, 1983)
• Itt járt a házmesterné (novellák, 1985)
• Három kisregény: Lili utazásai, Dokumentumok U.M.-ról, Az elhallgatás (regények, 1985)
• Magántörténet (kisregény, 1987)
• Szégyen (regény 1987)
• Grófnő a répaföldön (ifjúsági regény, 1990)
• Levélária (regény, 1993)
• A cég embere (kisregény, 2000)
• A fénykép hátoldala (regény, novella, 2002)
• Hajtogatós (Gergely Ágnessel közösen írt gyerekkori önéletrajz, 2004)
• A kékezüst hölgy (regények, 2005)
• Sefüle (novellák, 2007)
• K-vonal (novellák, 2013)