Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Elhunyt Gál Sándor író

    2021. május 29., szombat 16:24

    Színes és hosszú alkotói pályája a kezdetektől teret adott nemcsak minden műnemnek a lírától a prózán át a drámáig, hanem szinte minden műfajnak, a szépirodalmiak mellett a publicisztikai jellegűeknek is. 

    Gál Sándor 1937. november 29-én született a felvidéki Búcs faluban, majd a család Újtelepre költözött. Gadócon, egy mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett. 1959-1969 közt a Szabad Földműves című lap munkatársa, illetve szerkesztője volt.

    Első két verseskötete, az Arc nélküli szobrok és a Napéjegyenlőség 1964-ben, illetve 1966-ban jelent meg. Nem voltam szent című könyvével (1968) kezdődött szépprózai munkássága, 1971-től a Hét című lapnak volt a rendszerváltoztatásig kassai tudósítója. 1969-ben a Kassán megalakuló Thália Színpad dramaturgja lett, egy év múlva itt avatták színpadi szerzővé is A szürke ló című mesejátékának bemutatásával.

    Alkotói pályája lényegében a kezdetektől töretlen volt: 

    ízig-vérig közéleti gondolkodású és közéleti erkölcsű volta újságíróként éppúgy talált témát, feladatot magának, mind szépíróként, költőként, valamint riporterként, tudósítóként is.

    Ötletadója, illetve résztvevője volt több kulturális, művészeti rendezvénysorozatnak a régióban: az 1964-ben a magyar nemzetiségűek országos szavalóversenyeként indult komáromi Jókai-napoknak, a Szencen 1966-tól megrendezett Szenczi Molnár Albert-napoknak, az 1972-ben első ízben megtartott Fábry-napoknak. 1982-ben gyűlt először össze a Somodi-fürdői művelődési tábor, amely az évtized végén nyári szabadegyetemmé alakult át, Jászót választva helyszínéül.

    1990-től az induló kelet-szlovákiai társadalmi és kulturális havilap, a Keleti Naplómunkatársa volt, két esztendő múlva az utolsó lapszámig, 1995 januárjáig a főszerkesztője. Ezzel egyidőben, 1989 nyarától az Anyanyelvi Konferencia társelnöke volt tizennégy esztendőn át. 1992-ben a Magyarok III. Világkongresszusán küldöttként vett részt, ahol beválasztották a Magyarok Világszövetsége plénumába. Ugyanebben az évben főszerkesztő-helyettese lett a Miskolcon kiadott Holnap című folyóiratnak. 1997-ben három évre a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnökévé választották.

    Kitüntették 1997-ben a Magyar Köztársaság elnökének arany emlékérmével, 2004-ben József Attila-díjjal, 2017-ben átvehette a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, emellett több szlovákiai elismerést is kapott.

    2016-ban portréfilm készült róla Vizi Mária rendezésében. 2017-ben az MMA Kiadó adta ki Márkus Béla monográfiáját a felvidéki költőről.

    Az MMA Gál Sándort saját halottjának tekinti.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram