A Kossuth-díjas költő, próza- és drámaíró, műfordító, dramaturg, rendező, a Magyar PEN Club elnöke majd tiszteletbeli örökös elnöke, 93 éves korában április 11-én hajnalban otthonában elhunyt – jelentette be a hírt Turczi István.
„Magyarország minden kultúraszerető polgára, valamint a Magyar PEN Club és a család nevében szomorú szívvel tudatom, hogy GÖRGEY Gábor Kossuth-díjas költő, próza- és drámaíró, műfordító, dramaturg, rendező, a Magyar PEN Club elnöke majd tiszteletbeli örökös elnöke, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, 2002 és 2003 között a nemzeti örökség minisztere 93 éves korában ma hajnalban otthonában elhunyt. Egy nemzet köszöni neked, Artúr, hogy voltál nekünk, és annyit tettél a magyar kultúráért és irodalomért, amennyire csak a legnagyobbak képesek. Áldás és tisztelet kísérjen újabb hosszú utadon. Utolsó közös fotónk hálás mosolyával búcsúzom tőled én is” – fogalmazott Turczi.
Görgey Gábor 1929. november 22-én Budapesten született Görgey Arthur néven, apai dédnagybátyja az 1848-49-es szabadságharc honvédseregének főparancsnoka, Görgey Artúr volt.
1948-ban érettségizett a budai Rákócziánumban, az Érseki Katolikus Gimnáziumban. Gimnazista korában a Vigíliában jelentek meg versei és recenziói, amelyekről a későbbi barát és mester, Pilinszky János mondott értő véleményt. Nevét a lap főszerkesztőjének, Sík Sándornak a tanácsára változtatta meg Arthurról Gáborra.
1948-ban beiratkozott a pesti tudományegyetem német-angol szakára, de egy év után meg kellett szakítania tanulmányait. Ezután statisztaszerepeket vállalt különböző színházakban és a filmgyárban, miközben továbbra is írogatott. 1951-ben családjával együtt kitelepítették a Heves megyei Csány községbe, majd munkaszolgálatra vitték. 1954-ben került vissza Pestre, ahol egy évig a Római Katolikus Hittudományi Akadémia hallgatója, közben hivatalsegéd, majd a Népművelési Intézet munkatársa volt. 1956. október elején jelent meg első verseskötete, a Füst és fény, ám ez visszhangtalan maradt.
1959-től a Magyar Nemzet külső munkatársaként a magyar sajtó első állandó tévékritikusa lett, saját televíziója nem lévén a műsorokat a szomszédoknál tudta csak megnézni. A hetvenes évektől elsősorban tárcákat írt a Magyar Nemzetbe, amelynek 1994-ig volt munkatársa, közben volt dramaturg a Pannónia Filmstúdiónál és irodalmi vezető a Szegedi Nemzeti Színháznál. 1994-től a Magyar Televízió művészeti vezetője volt 1996-os nyugdíjazásáig. 2002 májusában újra közéleti szerepet vállalt, a Medgyessy-kormány kulturális minisztere lett, tisztségéről 2003 márciusában mondott le.
A művészeti életnek is jelentős közszereplője: 1992-ben részt vett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megalapításában, és ugyanekkor a Magyar Írószövetség elnökségi tagja is lett. A szervezetből 2004 márciusában lépett ki, Döbrentei Kornél költő január 11-én a Tilos Rádió előtti tüntetésen elmondott beszéde miatti tiltakozásul. 1994 és 2001 között a Magyar PEN Club alelnöke, majd 2001-től elnöke volt.
Írói munkássága rendkívül széles spektrumú: klasszicizáló versekkel indult, majd abszurd drámákat írt. Drámaíróként legismertebb és legtöbbször színpadra vitt darabja a Komámasszony, hol a stukker?, méltán népszerű a Rokokó háború című műve és a kitelepítés témáját elsőként feldolgozó Galopp a Vérmezőn. Önéletrajzi ihletésű regényei 2000-ben egy kötetben is napvilágot láttak Utolsó jelentés Atlantiszról címmel.
A műfordítások is komoly helyet foglalnak el a Görgey-életműben, az ezekből készült válogatáskötet Vadászszerencse címmel jelent meg. 2011-ben megjelent Öt arckép című könyvében legközelebbi barátaira, mentoraira, Kosáry Domokosra, Vas Istvánra, Pilinszky Jánosra, Darvas Ivánra és Mensáros Lászlóra emlékezik, 2015-ös A kivégzés éjszakája című regényében az elmulasztott történelmi szembenézésről és a 20. századi magyar történelem sorsfordulóiról ír.
2014 szeptemberében, a magyar dráma napján mutatták be Görgey című drámáját, amelynek főalakja az idős Görgei Artúr, a meghurcolt és rehabilitált, hol árulónak, hol pedig kitűnő katonai stratégának nevezett tábornok, aki halála előtt felidézi életének fontos szereplőit, politikai partnereit és ellenfeleit. Ez a mű is helyet kap a Görgey című emlékkönyvben, amelyet 2018-ban publikált tele korábban kiadatlan dokumentumokkal, képekkel.
Görgey Gábor munkásságát több elismeréssel is jutalmazták: 1976-ban Graves-, 1980-ban József Attila-, 1985-ben Pro Arte-, 1989-ben Déry Tibor-, 2006-ban Kossuth-díjat kapott. 1992-ben a Művészeti Alap Irodalmi Díját, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetést és a Marton Frigyes-emlékdíjat vehette át. 2014-ben Szép Ernő-díjjal tüntették ki életművéért. 2017-ben Radnóti-díjat, 2018-ban Prima Primissima Díjat kapott.