Elhunyt Király Levente, a Nemzet Színésze, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Szeged város díszpolgára.
Szeged Önkormányzata és Botka László polgármester mély megrendüléssel értesült Király Levente, a Nemzet Színésze, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Szeged város díszpolgára haláláról. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti Király Levente színművészt, és a családdal egyeztetve intézkedik a temetéséről.
Édesapja régésznek szánta, ő mégis a színészi pályát választotta. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1959-ben végzett. „Főiskolás voltam már, amikor a Nemzeti Színházban, az Ember tragédiájában egy kisebb szerepben statisztáltam. A plakátokon rajta volt a nevem. Amikor Básti Lajos tanárom meglátta, berontott hozzám és azt mondta: „
Még hogy egy magyar színész Kőnig? Levente, mától Király vagy!” Így lettem másodévesen Király Levente”
– mesélte egy interjúban.
Friss diplomásként – mivel akkoriban kötelező volt a vidéki gyakorlat – két évre szerződött Szegedre Komor István főrendező hívására, noha egy porcikája se kívánta ezt. Végül megszerette a dél-alföldi várost, az ottani közönség is megszerette őt, így ott maradt és bár többször hívták máshova, mindig nemet mondott, amit saját bevallása szerint sosem bánt meg.
A Szegeden töltött több mint fél évszázad alatt – saját szavai szerint – jóformán mindent eljátszott, éppen csak operát nem énekelt, ennyi lehetősége három Budapesten sem lett volna.
Mint a Kossuth-díj átvételekor mondta,
minden szerepért, a szó nemes értelmében, megdolgozott, mert „aki megnyugszik, az megáll a pályán”.
Szerepet soha nem kért és soha nem adott vissza, alakításainak listája csaknem harminc oldalt tesz ki. Volt Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Sir John Falstaff (Shakespeare: IV. Henrik), Figaro (Beaumarchais: Figaro házassága), Firsz (Csehov: Cseresznyéskert), Kean (Dumas-Sartre: Kean, a színész), Galilei (Brecht: Galilei élete), Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Svejk (Hasek), Willy Loman (Arthur Miller: Az ügynök halála) és Mikszáth (Görgey: Mikszáth különös házassága).
Számos zenés darabban is fellépett, például a Hegedűs a háztetőn, a Chicago, a Jézus Krisztus szupersztár, a La Mancha lovagja, a My Fair Lady című musicalekben. Több mint kétszáz színpadi szerepével a legtöbb szerepet eljátszott magyar színészek egyike.
1967-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1986-ban érdemes művész lett, a Kossuth-díjat 2003-ban vette át „több évtizedes, sokoldalú művészi pályafutásáért, kiváló szerepformálásaiért”. 2006-ban a Nemzet Színészévé választották, a vidéki művészek közül elsőként.
A Szegedi Nemzeti Színháznak 1968 óta örökös tagja, 2007-ben Szeged díszpolgára lett. 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt.
Tépelődő alkatnak és örömszínésznek tartotta magát, az előadások előtt mindig lámpalázas volt. Azt vallotta: az a legfontosabb, hogy a színpadon eljátszott életet megtöltse hitelességgel. Rajongva szerette hivatását, igazi alázattal szolgálta Tháliát.
Vámos Miklós Világszezon című darabjában
mindössze annyit kellett mondania: bipp-bipp, miközben leengedték a zsinórpadláson át a színpadra, de fel sem vetődött benne, hogy ne csinálja meg.
Az is igaz, hogy szerepért sem állt sorba soha, kérés nélkül is szinte minden megadatott neki.
Fia, Király Attila apja nyomdokain jár: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát, jelenleg szabadúszó színész, rendező és koreográfus.
„Nagyon nem akartam, hogy színész legyen, mert ismerem a pálya árnyoldalait. Nem örültem, amikor bejelentette, hogy a színészetet választja, de nem volt mit tenni, felvették. Sok év telt el azóta és be kell látnom, jól csinálja, és büszke vagyok rá” – nyilatkozta a Nemzet Színésze.
„Rengeteget játszottam, szinte mindent, amit csak el tud képzelni. Űrlény is voltam színpadon, szkafanderben sétálgattam a tengerparton és gépi hangon mondogattam, hogy bip, bip, bip. Tudja, a színésznek odaadónak kell lenni, ez persze nem jelenti azt, hogy minden vackot el kell játszani. Hálás vagyok az életnek, mert voltak nagy drámai szerepeim, de volt operett és zenés vígjáték is. Budapesten ennek csak a töredéke sikerült volna” – fejtette ki a Nemzet Színésze egy beszélgetésben.
A Híradó.hu-nak úgy fogalmazott:
„A színészet? A mindenem. Csodálatos, amikor én adok testet, életet egy szerepnek.
Ott van a szöveg, olvasom, tanulom és az agyam elkezdi feldolgozni, majd megemészteni, ezután leengedem a szívembe, onnan hozom fel és engedem ki a számon. Mindezt úgy, hogy aki nézi vagy hallja annak hiteles legyek, sőt ő maga is bele tudja élni magát a szerepbe. Számomra ez a színészet és ez egy szeretetreméltó munka.”
A kérdésre, mi volt élete nagy szerepe, azt felelte: „Minden olyan szerep, amibe a szívemet és lelkemet bele tudtam vinni. Szerettem a Hegedűs a háztetőn darabban Tevjét játszani, az apát. Ez a szerep azért is állt közel hozzám, mert a család szeretete benne van, csakúgy, mint bennem. A feleségem, a gyerekeim és az unokák nélkül nem tudnék létezni.”
„Én nem a nagy zsidót játszottam, hanem a kicsit. Aki meghúzza magát, egyszerűen, de tudatosan alakítja az életét, Istenhez könyörögve egy kis gazdagságért. Meg hát elég sok érzékenységet is vittem bele. Amikor például a darabban el kellett búcsúznom a lányomtól, a saját lányomra gondoltam.
Ezek azok az emberi mivoltok, amiket nagyon szeretek megcsinálni. Nem sikerült mindig minden tökéletesen, de mindig különféle hangon és hitelesen. Azt szoktam mondani, hogy a 2×2 néha lehet 9, vagy akár 8, de lehet mínusz is. Az a lényeg, hogy az ész, a gondolat és a szív egységben legyen.
Ha elhiszem, hogy ami a szerepben történik, velem is megtörténhet, akkor jó lesz” – fogalmazott a Tiszatáj online-nak.
A művésztől közösségi oldalán búcsúzott a Szegedi Nemzeti Színház. „Családja fájdalmában osztozunk, emlékét szeretettel megőrizzük. Isten nyugosztalja, drága Levi bácsit!” – írta bejegyzésében a teátrum.